Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Nem csak a fehérgalléros szektorban van élet, illetve nem csak ott éri meg munkát keresni. Ha szakmunkásként szeretnénk elhelyezkedni, arra számtalan lehetőségünk van. Érdemes megfogadni néhány tanácsot, hogy a nekünk megfelelő területen találjunk állást.
A tudás hatalma
Rengeteget segíthet, ha tudjuk, hogy hol szükséges érdeklődni, ki tud segíteni. Sok a szakmunkás állás a SzombathelyAllas.hu kínálatában, így tt is célszerű körülnézni. Egyrészt láthatjuk, hogy milyen területen van lehetőség az elhelyezkedésre, másrészt az álláshirdetésekben feltüntetettek alapján pontosan tudni fogjuk, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnünk, illetve a munkaadó milyen juttatásokban részesít minket.
Emellett nem árt az ismerősi körben is körbe kérdezni, milyen munkalehetőségekről tudnak, valamint egy-egy területen milyen képességekre van szükség. Azok az ismerősök, akik valóban jót akarnak számunkra, segíthetnek rávilágítani, hogy miben vagyunk jók, mely készségeink és képességeink jelenthetnek előnyt az elhelyezkedésben. Emellett az sem árt, ha olyan mesterektől kapunk tanácsot, akik már évtizedek óta a szakmájukban tevékenykednek.
Találjuk meg a számunkra legmegfelelőbb területet!
Vannak olyan betanított munkák, melyek esetében nincs szükség semmiféle plusz végzettségre, még érettségire sem, hiszen a munkahelyen betanítanak minket. Más területek viszont speciális képességeket és ismereteket igényelnek. Ha bizonytalanok vagyunk, milyen irányba induljunk, akkor hasznos lehet, ha saját erősségeinket és gyengeségeinket térképezzük fel. Már csak azért is, mert erre biztosan rá fognak kérdezni az állásinterjún is.
Gyakorlatilag mindenütt jól jön, de kékgalléros munkák esetén különösen fontos a csapatban való együttműködés képessége. Például egy építkezésen tudni kell mások keze alá dolgozni és megbeszélni a munkafolyamatokat, illetve aszerint dolgozni.
Az önálló munkavégzésre való képesség is nagyon fontos kritérium, illetve a megbízhatóság is sokat számít. Nagymértékben megkönnyíthetjük a saját dolgunkat, ha rendelkezünk ezekkel a készségekkel.
Képezzük magunkat!
Némely pozíció megszerzéséhez elengedhetetlen, hogy megszerezzünk bizonyos képesítéseket. Ahogy az ismert mondás is tartja, a jó pap is holtáig tanul, így miért ne tehetnénk mi is így? Ha nem is holtunkig, de addig mindenképp érdemes tanulni, míg meg nem szerezzük a kinézett állás megszerzéséhez elengedhetetlen tanúsítványokat. Ez néha csak pár hónapot, máskor éveket vehet igénybe. Tanulni viszont nem árt, ahogy gyakorlatot szerezni sem, hiszen ez lehet a kulcsa annak, hogy egy nap igazán jó szakemberré váljunk, akiért két kézzel kapnak a munkáltatók és a megrendelők.
Természetesen a mielőbbi munkába lépést egy jó önéletrajz is nagymértékben segítheti.
