28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Jövőre kiteljesedik a Workers & Resources: Soviet Republic

A szocialista SimCity hatalmas siker, heteken belül kiléphet az early accessből.

Írta: GeryG

A Cities: Skylines II egyelőre még köhög, az első rész meg már nyolc éves. De van itt egy játék, amely tulajdonképpen a hátsó ajtón keresztül beslisszolhat, avagy úgy is mondhatnám, hogy már a spájzban van. Ez pedig nem más, mint a Workers & Resources: Soviet Republic. A városépítő játék korai változata 2019 óta érhető el a Steamen és ha nem is hangos, de nagy sikernek számít. És hamarosan kiléphet early accessből.

Egy klasszikus városépítő játékról van szó, a csavar azonban a téma: egy hamisítatlan szocialista város felépítése és a tervnek megfelelő működtetése a játékosok feladata. Bár a grafika eléggé idejétmúltnak tűnhet, a játékélménynek ez nem megy a rovására, legalábbis erre lehet következtetni a bő 13 ezer szavazat alapján kapott 92%-os tetszési indexből.

A játékosok az évek során egyre több eszközt és lehetőséget kaptak a kezükbe, legutóbb például kis reptereket, de a dolgukat földrengések nehezítették meg. Az általuk épített városok magukon hordozzák a keleti blokk jellegzetességeit: nehézipar, jelentős méretű vasúti hálózatok és persze végeláthatatlan panel lakótelepek. Az utcákon IFA-k, UAZ-ok és Ikarusok járnak, az építészei stílusra pedig a brutalizmus jellemző.

A fejlesztők ígérete szerint a teljes játékban már dedikált oktatómódként is felfogható kampányt is kapunk, ahol a játék végig vezeti a játékosokat az összes tudnivalón és ezekhez köthető feladatokat bíz rájuk. A kampány három fejezetből fog állni, az első kettő már a napokban elérhetővé válhat a korai változatban, amely január végén léphet ki ebből a stádiumból. A harmadik fejezet viszont csak 2024 vége felé várható.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Workers & Resources: Soviet Republic

Platform:

Fejlesztő: 3Division

Kiadó: Hooded Horse

Megjelenés: 2019. március 15. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!