28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A fejlesztők mesélnek az Ara: History Untoldról

Megreformálnák a grand strategy műfajt a készítők.

Írta: GeryG

Örömteli, hogy az utóbbi években egyre több stúdió látja meg a fantáziát a Civilization-szerű játékokban. Korábban megjelent ugyebár a Humankind, illetve jelenleg is készül a Millennia és az Ara: History Untold is. Utóbbi kettő elvileg még idén megérkezhet, az ARA: History Untold pedig a minap új fejlesztői naplót is kapott.

Az alábbi közel nyolcperces bemutatóban a készítők sok érdekességről mesélnek a játékkal kapcsolatban. Megmutatják, hogyan szeretnék a grand strategy játékok műfaját megreformálni, az Ara miként lehet egyszerre a kedvence a történelmi játékok és a 4X stratégiák rajongóinak. A videóból az is kiderül, mekkora figyelmet szentelnek a játék zenéinek, a stúdióban száznál is több hangszert gyűjtöttek össze.

Később hallhatunk az első lépésekről, majd megismerhetjük az Ara procedurálisan generált világát, amely tele lesz élettel és formálni fogja minden, amit teszünk. A játékosok szabad kezet kapnak, hogy miként vezetik népüket, milyen szempontok mentén szeretnének terjeszkedni. Nem lesznek előre definiált győzelmi kondíciók, számos módon el lehet érni a világuralmat. Feltéve, hogy ez lesz a célkitűzésünk.

Természetesen ebben a stratégiában is jelen lesznek az emberiség csodaszámba menő monumentális építményei a piramisoktól az Eiffel-toronyig. Ezek megépítése viszont nem lesz könnyű, cserébe nagyon hasznos lesz. A játékban a presztízs lesz az egyik legfontosabb mérce, ezt pedig egy-egy ilyen grandiózus projekt beteljesülése jelentősen megdobhatja. Szintén érdekes – és a műfajban ritka – játékelem lesz a craftolás. A természetben fellelhető majd később az iparral előállítható anyagokból készíthetünk használati tárgyakat vagy építhetünk épületeket, de mindezt nemzeti szinten. Ezzel léphetünk be a nemzetközi kereskedelembe vagy javíthatjuk a népünk életkörülményeit.

Az Ara: History Untold egy körökre osztott stratégia lesz, de a körök során nem egymás után következnek majd a játékosok, hanem minden körben egyszerre tevékenykednek. Így nem a szokásos akció-reakció séma mentén alakul a játékmenet, mivel a játékosok mindig bizonytalanságban lesznek a riválisok lépéseivel kapcsolatban. A video vége felé a nemzetek vezetői is szóba kerülnek, akik nem csak nagy hadvezérek vagy politikusok lehetnek, de akár kulturális vezetők is. Mindegyikük más egyedi képességekkel bír, amely befolyásolja a nép életét.

Az Ara: History Untold egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, de a tervek szerint még idén megérkezhet. A fejlesztők nem csak a premierig, de utána is megtartják az Insider-programot, amelynek keretében a rajongók tesztelhetik a játék aktuális változatait és visszajelzéseikkel segíthetik a további fejlődését.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Ara: History Untold

Platform:

Fejlesztő: Oxide Games

Kiadó: Xbox Game Studios

Megjelenés: 2024. szeptember 24.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!