Az XCOM-jellegű körökre osztott taktikai játékok tényleg egyre nagyobb számban képviselik magukat a piacon. A nagy számok törvénye alapján akad köztük igazi gyöngyszem és gyorsan felejtős próbálkozás is. Hogy a Centurion Developmentsnél készülő Forgotten but Unbroken melyik táborba kerül majd, még nehéz eldönteni.
A játék a második világháborúban játszódik, a valós eseményeken alapuló kampányt pedig hol újságcikkek, hol pedig a főszereplő Martin parancsnok meséli el nekünk. A játékosok különféle küldetéseket teljesíthetnek, amihez hat karakterosztályból állíthatják össze csapatukat. Minden karakter másban jó, így a harctéren is másképp vethetjük be őket, ami mélyíti a taktikázási lehetőségeket.
Két küldetés között a főhadiszálláson menedzselhetjük csapatunkat, a bázist pedig fejleszteni is lehet. A csapat összeállításakor olyan tényezőket is figyelembe kell vennünk, mint az időjárás vagy a betegségek.
A Forgotten but Unbroken sajnos továbbra sem rendelkezik megjelenési dátummal. Az viszont kiderült, hogy a fejlesztők megállapodtak a MicroProse képviselőivel, így ők felelnek majd a kiadásért.