A Maid of Sker az utóbbi évek egyik jobban sikerült horror kalandjátéka volt, amelyet a Wales Interactive készített. A stúdió jelenleg is ebben az univerzumban ügyködik, ám egy merőben más stílusú játékon. A Sker Ritual inkább tekinthető spin-offnak, amely a napokban pontos megjelenési dátumot kapott.
A Sker Ritual korai változata 2022 őszén rajtolt el. Ebben a játékosok különféle horror teremtmények egész hordáival nézhetnek farkasszemet. Ezt egyedül és négyfős kooperatív módban is megtehetjük, nyilván utóbbi a jobb móka és a kihívás is más.
Négy hátborzongató helyszínen ütközhetünk meg a borzalmakkal: Lavernock átkozott földjén, a Sker Hotel romjai közt, a holtak csatornáiban és a Halott Szeretők Erdejében. Ha elég ügyesen irtjuk az ellent, azzal kelta istenségek kedvében járhatunk. Ők pedig időnként erős varázslatokkal segítenek ki minket.
A Sker Ritual korai változata nagyjából hasonló sikert ért el eddig, mint a Maid of Sker. A napokban készült egy rövidke trailer, amelyből kiderült, hogy a játék április 18-án lép majd ki early accessből. Ekkor PC mellé PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is meg fog jelenni.