Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Ahogy öregszünk, úgy a testünk is velünk együtt változik. A porckorongok a természetes folyamat következtében elkopnak, a szöveteink egyre kevésbé lesznek rugalmasak, a csigolyáink között pedig csökken a távolság. Elég egyetlen rossz mozdulat, egy megterhelő emelés vagy mozgásforma, hogy ennek hatására a porckorong átszakadjon, a kocsonyás anyag pedig kitüremkedjen. Ez nyomás alá helyezi az idegeket, ami hatalmas fájdalommal járhat. A gerincsérv azonban nem csak az idősebb korosztályt érinti, éppen ezért nem árt ismerni a tüneteket, azt, hogy mire kell figyelni.
Az alábbi írásunkban eláruljuk, hogy mik a betegség kialakulásának jelei, emellett kiderül az is, hogyan orvosolhatjuk a helyzetet.
A gerincsérv leggyakoribb tünetei
Több kellemetlen panasz is jelezhet gerincsérvet. Az egyik ilyen a fájdalom, ami gyakran csak gyenge, de előfordulhat, hogy egy idő után elviselhetetlenné válik. A fájdalom helye szintén eltérő, néha távol a gerinctől jelentkezik, így nehéz beazonosítani, hogy mi is a probléma. Ezért is fontos tisztában lenned a gerincsérv tüneteivel. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a gerincsérv kialakulhat fokozatosan, de elég egyetlen rossz mozdulat, hogy panaszokat okozzon. A gyakran visszatérő fájdalom már előre jelezheti a probléma súlyosbodását, ilyenkor kisugárzó fájdalmat érezhetünk a lábakban és a karokban.
Ezen felül nem ritka a zsibbadás, a bizsergés, az érzés- és mozgászavar, valamint a reflex kiesése sem. A nyomás alatt lévő idegekben ugyanis nem megfelelő a vérellátás, ami hatással lehet a mozgásunkra, a mindennapjainkra.
Mit tegyünk, ha reggelente fájdalmat észlelünk?
Ez még nem jelent egyet a gerincsérvvel, hiszen teljesen természetes dolog, hogy az izmok reggel merevebbek, hiszen órákat töltöttünk mozdulatlanul, így nem vagyunk bemelegedve. Mindenképpen érdemes a felkelés előtt mozogni és nyújtózkodni egy keveset, ha pedig ezek után még mindig fájdalmat tapasztalunk, ami esetleg a mozgásunkat is befolyásolja, akkor az már gyanakvásra adhat okot.
A nyaki gerincsérv tünetei közé tartoznak a karok és az ujjak fájdalmai, ágyéki gerincsérv esetén pedig ezek lábak és a lábujjak zsibbadása, esetleg fájdalma. Amennyiben nehézzé válik a fogás, a leülés vagy a felállás, akkor szintén érdemes minél előbb szakemberhez fordulni. Az is jelezhet sérvet, ha ébredés után a fájdalom erősebb, mint például délután vagy este.
Hol észlelhetjük a tüneteket?
Legtöbb esetben deréktájban jelentkezik a becsípődés, de sokszor a nyaki szakasz is érintett, főleg a rossz testtartás, valamint a mozgásszegény életmód miatt. Érdemes tehát rendszeresen sportolni, sétálni, tornázni, ezek mind segítenek az izmok és ízületek állapotának fenntartásában.
Hogyan előzhetjük meg a tünetek elhatalmasodását?
A helytelen előre helyezett fejtartást mindenképpen szüntessük meg, hiszen ez jelentős terhet ró a porckorongjainkra. Aki ülő munkát végez, ott ez a leggyakoribb probléma, amit ha sikerül orvosolni, akkor jelentősen csökkenthető annak az esélye, hogy sérvet kapjunk. Jó megoldást jelenthet, ha elsajátítjuk a McKenzie módszert, hiszen ezzel megerősíthetőek a gerincstabilizáló izmok. A már kialakult sérven szintén sokat javíthat ez a módszer.
Lehetséges a sérv kialakulása háton is?
Igen, bár nagyon ritka. A gerincünk mentén jelentkező fájdalmat okozhatja gerincsérv, valamint a háti gerincszakaszon kialakuló sérv is. Aki gyakrabban érez hátfájdalmat, az gyanakodhat erre a betegségre, hiszen a nyaki mozgásokban a lapockák, valamint a hátcsigolyák is aktívan részt vesznek. A deréktáji gerincsérv is sugározhat felfelé, ezáltal a háton jelentkeznek a tünetek.
Terápia a gerincsérv gyógyítására
A mechanikai diagnózis terápia, ismertebb nevén a McKenzie terápia ma már széles körben ismert és használt megoldás sérv esetén. Ezt azonban kizárólag hozzáértő szakember, gyógytornász vagy orvos végezheti. Ennek során a gyógyítás történhet meghatározott irányú ismételt mozgásokkal, amivel helyére mozdíthatóak az elmozdult porckorongok, felszabadítva ezzel a nyomás alatt lévő idegeket. Itt nem gyakorlatsorról beszélünk, hanem egy-egy mozdulatról, testtartásról, amiket 2-3 óránként párszor meg kell ismételni.
Ahhoz viszont, hogy terápiára kerüljön sor, állapotfelmérésre van szükség. Ennek során a kezelést végző szakember kikérdezi a pácienst a panaszokról, a fájdalomról, annak intenzitásáról. Utána egy személyre szabott kezelési tervet állít össze, amit egyedül, otthon is rendszeresen el tudunk végezni.
