26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Bezárt a Gothic fejlesztője?

Egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, de nagyon úgy fest, hogy a Piranha Bytes lehúzza a rolót. De van jó hír is.

Írta: GeryG

Bezárt a Gothic fejlesztője?

1997-ben Bochum városában alapította meg saját stúdióját Alex Brüggemann, Michael Hoge, Stefan Nyul és Tom Putzki. Ez volt a Piranha Bytes, amely az elmúlt közel három évtizedben több nagyszerű franchise-t is adott a videojátékos társadalomnak. Nekik köszönhetjük a Gothic, a Risen és az ELEX szériákat is. Ám nagyon úgy fest, hogy az Embracer-átok őket is utolérte.

Egyelőre hivatalosan meg nem erősített hírek szerint ugyanis a stúdió június végén bezárt. Ezt a lengyel CD-Action magazin írta meg, akik még képeket is közöltek a félig kirámolt irodáról. Ugyanakkor maga a stúdió egyelőre semmilyen hivatalos közleményt nem adott ki, amely megerősítené vagy megcáfolná a szomorú híreket.

Mindent egybe véve egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy az egykor sokkal szebb napokat is megélt stúdió valóban lehúzza a rolót. Ezt támasztja alá, hogy utoljára idén januárban jelentkeztek a hivatalos X-csatornájukon új közleménnyel, és már abban is arról volt szó, hogy komoly anyagi gondjaik vannak. Akkor viszont még bizakodóak voltak, hogy találni fognak partnert egy új projektjükhöz.

Ebből és a stúdiót 2019 óta a THQ Nordicon keresztül birtokló Embracer Group elmúlt éveire jellemző leépítési hullámból kiindulva elég valószínűnek tűnik, hogy valóban eljött a szomorú vég. De a régi stúdió hamvaiból a jelek szerint egy új stúdió sarjad! Néhány veterán fejlesztő ugyanis alig néhány órával a bezárás hírének szárnyra kapása után bejelentette, hogy Pithead Studio néven új stúdiót alapítanak. A fenti videóban a fejlesztők - Jennifer és Bjorn Pankratz - arról beszélnek, hogy a folytatják azt, amit annyira szeretnek, és a jövőben indie játékokat fognak készíteni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!