A Giants Software ebben az évben se hagyja ki a gamescomot. A farmerszimulátorokról ismert cég legújabb játékát a kölni kiállításon ki is próbálhatja a nagyérdemű, aki pedig nem jutott el oda, most egy kis trailerben láthat pár jelenetet a Farming Simulator 25 játékmenetéből.
Az újdonságok közül felfedtek két új állattípust, a kecskéket és a vízibivalyt, ráadásul az ősszel érkező játékban már állatkölykök is lesznek, akik vidáman rohangálnak a karámban. Az új állatok tejet is adnak, amelyből sajtot készíthetünk, majd adhatunk el. Az időjárás számos veszélyt is tartogat, így forgószélre és jégesőre is számíthatunk. Emiatt aztán fontos lesz folyamatosan kémlelnünk az eget, és ennek megfelelően dolgozni birtokunkon. Akit pedig zavar, hogy ilyen módon elpusztulhat a termés, akár ki is kapcsolhatja ezt az opciót.
A Farming Simulator 25 november 12-én jelenik meg, PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.