Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Bár a legnagyobb technológiai újítások az informatika területén mennek végbe, nem feledkezhetünk el a szépségápolásról sem. Hiszen ebben az ágazatban is rendszeresen jelennek meg friss kezelések, eszközök, eljárások és termékek.
A kopaszodás ellen igen hatásos a hajbeültetés, amely természetes és tartós eredményeket tesz lehetővé azok számára, akik hajvesztéssel küzdenek. Ismerkedjünk most meg részletesen ezzel az innovatív megoldással!
Ilyen esetekben hasznos a hajbeültetés
A hajbeültetés, amely a TurboHair Medical egyik fő tevékenysége, a nők és a férfiak számára is hasznos lehet a hajritkulás kezelésében. A probléma ugyanis mindkét nem képviselőit érinti. A hajvonal mögötti rész sűrítésével már javulhat a megjelenés, esztétikus, természetes eredmények érhetők el. Előfordulhat azonban, hogy a dúsítás csak több lépésben valósulhat meg.
Gyakori az is, hogy a kopaszodás a fejtetőn alakul ki elsősorban. Ilyenkor erre a területre kell elsődlegesen kocentráni. Előnyös lehet ugyanakkor az egészségügyi beavatkozások nyomainak eltüntetésében is. A hajbeültetésnek hála az arc megszépül, a korábbi megjelenés pedig visszanyerhetővé válik.
A hajbeültetés menete
A hajbeültetés konkrét megvalósítása előtt minden esetben egy konzultációra kerül sor, amelynek keretén belül felmérésre kerülnek a lehetőségek, illetve személyre szabott tájékoztatást nyújtanak a szakemberek. Ilyenkor minden felmerülő kérdés, kétség átbeszélésre, megválaszolásra kerül, valamint a költségek és a várható eredmények is tisztázódnak. Így a páciens magabiztosan vághat bele a kezelésbe.
Maga a beavatkozás két részből tevődik össze: elsőként a graftokat nyerik ki a donorterületről, vagyis a tarkóról. Majd pedig áthelyezik őket a kívánt helyre. Ehhez a művelethez speciális eszközt használnak, amely kis méretének köszönhetően szinte egyáltalán nem hagy nyomot.
A procedúra egy, maximum két napot vesz igénybe. A graftok kinyerésére többnyire reggel, a beültetésre pedig a délutáni órákban kerül sor. Az eljárás során helyi érzéstelenítést alkalmaznak a szakemberek, amelynek köszönhetően teljesen fájdalommentes az egész. A maximális kényelem biztosítása érdekében több szünet is tartható a folyamat során.
Mindenki alkalmas rá?
A hajbeültetés kivitelezése előtt alaposan felmérik a haj szerkezetét, valamint az általános egészségügyi állapotot is. A beavatkozásra csak akkor kerülhet sor, ha nagy a valószínűsége annak, hogy jó eredmények várhatóak.
Vannak azonban olyan esetek is, amikor nem ajánlott az elvégzése. Ilyen például az, amikor a tarkó területén túl kevés graft található az átültetéshez, vagy olyan egészségügyi probléma áll fenn, amely akadályozná a beültetés sikerességét. De akár az is gondot jelenthet, ha a páciens túl fiatal. Mindenkinek, aki kacérkodik a hajbeültetés gondolatával, érdemes nagy tapasztalattal rendelkező, szakértői státuszban lévő klinikához fordulni!

