A dinoszauruszok az utóbbi időben újra egyre népszerűbb szereplői a videojátékoknak. Hogy mást ne említsünk, készül egy bizonyos Jurassic Park: Survival című játék is, de nem ez az egyetlen, ahol őslényekkel kerülhetünk szembe. A minap jelentette be a TeamKill Media, hogy náluk készül a Code Violet című játék, egy külső nézetes túlélő-horror.
A játékosok Violet Sinclair bőrébe bújhatnak, akit kiragadtak a saját idejéből az Aion Bioengineering Complex nem túl etikus dolgozói. Történt ugyanis valamikor a XXV. században, hogy egy kataklizma kis híján teljesen leradírozta az emberiséget a Föld felszínéről, azok a kevesek pedig, akik valahogy mégis túlélték, meddővé váltak. Mivel a Föld szinte lakhatatlanná vált, a túlélők a Trappist 1-E nevű bolygóra tették át a székhelyüket, az Aion is itt építette fel központját. Feltett szándékuk, hogy a múltba visszautazva nőket ragadjanak ki a saját világukból és idejükből, hogy a bázison általuk akadályozzák meg az emberiség kipusztulását.
Csakhogy a létesítményt dinoszauruszok és más lények lepték el, amelyekkel a legritkább esetben érdemes felvenni a harcot. Így marad inkább a bújócska és a menekülés, de azért lesz rá lehetőség, hogy kicsit odapörköljünk a dinóknak. Violet a legkevésbé sem önszántából keveredett bele ebbe az egész kalamajkába, így számára is leginkább a menekülés és a hazaút megtalálása lehet a cél.
A játékmenetből még kevés részlet ismert, viszont már most, a bejelentés után pár nappal is áll a bál a projekt körül. A fejlesztők ugyanis kijelentették, hogy a Code Violet kizárólag PlayStation 5-re fog megjelenni. Ez eddig még rendben is lenne, csakhogy az indoklás már érdekesebb: azt állítják ugyanis, hogy azért nem készítik el játékukat PC-re, mert azon modolhatnák azt és ezt ők nem akarják. Ez már csak azért is furcsa, mert a fenti előzetes történetesen PC-ről származó gameplayt tartalmaz…
A Code Violet tehát kizárólag PlayStation 5-re készül, a premier pedig a tervek szerint idén júliusban lehet majd esedékes.