Közel 30 éve már, hogy megjelent a Monolith Bloodja. A Duke Nukem 3D-ben is használt Build engine-t alkalmazó FPS kultjátékká vált, és az egyik legjobbnak tartják, amely ezt a grafikus motort használta. A Nightdive Studios 2019-ben egyszer már felújította a programot Fresh Supply akcímmel, most azonban úgy érezték, tudják még ezt fokozni, és bejelentették a Blood: Refreshed Supply-t, amely PC mellett már konzolokra is elérhető lesz.
Az újabb remaster 4K-s felbontásban lesz játszható, framerate-korlátozás nélkül. Osztott képernyős és online multiplayer módokat is biztosít majd, utóbbit akár 8 játékos részvételével (lesz co-op, Bloodbath PvP és 4v4 csapatalapú Capture the Flag is). Emellett számos behind the scenes tartalmat is kapunk. Talán a legfontosabb újdonság azonban, hogy a korábbi Plasma Pak és Cryptic Passage kiegészítők mellé két vadonatúj küldetést is készítenek. A Marrow címre hallgató már a megjelenéssel együtt érkezik, míg a Death Wish valamivel később lesz letölthető hozzá.
A Blood: Refreshed Supply december 4-én jelenik meg, PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre. 2026 elején pedig Switch 2-vel bővül a platformok sora.