Barthezz blogja

Monochroma

Barthezz | 2016.06.14. 15:03 | kategória: játékismertető

Úgy döntöttem, a címben szereplő játék megérdemel egy külön blogbejegyzést, mivel sajnos méltánytalanul kevés figyelmet kapott, holott számomra az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb játékélményét nyújtotta, s teljesen belefeledkeztem erre a 4-5 órára a játék világába. Az alábbi játékteszttel szeretném mások figyelmét is felhívni erre az igazi műalkotásra, melynek ott a helye mindenki játék-gyűjteményében, aki a Monochroma-t is inspiráló Limbo-t szerette.

A Monochroma-t a Noway Studios, egy török fejlesztőcsapat készítette, akiknek ez egyben a legelső, bemutatkozó játékuk. A megjelenés 2014 májusában történt, így éppen a napokban múlt 2 éves a játékprogram. Régóta a listámon volt már, hogy kipróbáljam, de a több helyen is olvasott negatív kritikák elriasztottak tőle. Nagyon jól döntöttem, hogy mégis adtam neki egy esélyt. Olyan nagyszerű játékélménynek és egyben szürreális, drámai történetnek lehettem ugyanis részese, amit a Limbohoz hasonlóan soha nem fogok kitörölni a fejemből.

Ez a játék ugyanis egy gyöngyszem! Méltánytalanul alulértékelt darab, holott olyan atmoszférát teremt, olyan történetet ad, olyan drámai fordulatokat hoz, olyan szinten hozza rá időnként a frászt játékosra és nyújt egy folyamatosan jelenlévő nyugtalanító félelemérzetet, amihez foghatót még filmek esetében is csak elvétve tapasztal az ember. Teljes mértékben azonosulni tudtam a főszereplő kisfiúval, saját öcsémnek tekintettem a játékbeli kistestvért, akiért teljes együttérzéssel tudtam aggódni a játék folyamán.

De miért is hoztam fel többször a bevezetőben a Limbo nevű játékot? Nos, a játék le sem tagadhatná, hogy Limbo adta az inspirációt, s annak gyakorlatilag szellemi örökösének tekinthetjük. Szerencsére nem szolgai másolásról van szó, a fejlesztő stúdió ugyanis remek módon kiegészítette minden idők talán egyik legjobb horror- / platformjátékát saját ötleteivel, melyhez ezúttal komolyabb történetet is kaptunk, ami menetközben bontakozik ki. A Limbohoz hasonlóan természetesen itt sem rágnak a szánkba semmit, s ismételten saját fantáziánkra is szükségünk lesz a titokzatos dolgok megválaszolásához, megértéséhez, mely egyik legfőbb erénye a játéknak, s egyben a Limbo által megteremtett stílusnak.

A képi világ egyébként nem is a Limbohoz, hanem a Limbot jegyző Playdead Studios által jelenleg is készülőben lévő, napokon belül XBox-ra, majd PC-re is megjelenő folytatáshoz, az Inside-hoz hasonlít leginkább. A játék „színvilága” – nevéhez méltóan – alapvetően a fekete-fehér, valamint azok különféle árnyalataiból tevődik össze, azonban olykor a piros is megjelenik (ami egyben a fiú sáljának színe is), mely nagyon sajátos hangulatot kölcsönöz a monokróm környezetnek. (Természetesen a fekete-fehér kombinációja a pirossal nem újkeletű dolog, többek között filmekben is találkozhattunk már ezzel a megoldással, mint pl. a Sin City esetében.) Másrészt a fekete-fehér környezet 3D-s mélységet kapott, mely nem csupán egy látványos elem, hanem sokszor szerepet is játszik a történésekben (pl. egy villámcsapás által a háttérben kidőlő szélmalom a képernyő felé dől, ami elől el kell ugranunk, vagy „belülről” fut ki a minket üldöző alak, miközben mi továbbra is 2D-ben mozoghatunk). Részemről egyáltalán nem gond, hogy látványban, hangulatban és játékmenetben ennyire a Limbo-ból és a még meg nem jelent Inside-ból építkeztek, mivel ez egy tökéletesen megalkotott világ, s a Limbo óta újra át szerettem volna élni.

Műfaját tekintve a játék logikai-platformer, illetve egyfajta keverékét kapjuk a kalandnak, a thrillernek és a horrornak. A Limboval ellentétben azonban a gore-elemektől ezúttal megkíméltek minket, így itt nem hullik cafatokra minden egyes elhalálozás esetén a főhős kisfiú. :) A para-faktor viszont itt is a legfőbb domináns tényező, a játék alapvető hangulatát meghatározó – pozitív értelemben vett – nyugtalanító érzés az első képkockától kezdve az utolsóig végigkísér bennünket minden egyes jelenetben. Sosem tudhatjuk, mikor lépünk egy halálos csapdába és mi jelenthet veszélyt a fiúra és kistestvérére nézve, egyúttal a háttérben is egyre szürreálisabb képsoroknak és történéseknek lehetünk szemtanúi.

A játék kevés negatívuma közé tartozik a néha kissé esetlen irányítás, valamint az időnként jelentkező bugok. Szerencsére bugok miatt elvétve kényszerülünk csak a legutóbbi mentési pont visszatöltésére (melyeket egyébként sűrűn adagol a program, így ez egyáltalán nem frusztráló), másrészt aki játszott már valaha platformjátékkal az életében, az 15 perc után simán megszokja az elsőre kissé nehézkesnek tűnő irányítást, ami véleményem szerint messze nem olyan problémás, hogy elrontsa a játékélményt. A fentieken kívül két zavaró dolog van még: Egyrészt elhalálozások után érthetetlen, miért tölt 5-6 másodpercig a program, valamint a kontroller támogatást is hiányoltam – bár az irányítás billentyűzetről is könnyen megszokható, mivel az iránygombokon kívül mindössze egyetlen akciógombunk, valamint egy az öcsikét letevő / felvevő gombunk van. Talán az ugrásnak lehetett volna külön gomb a felfelé irány helyett, de emlékeim szerint ez a Limboban is így volt.

A fenti apróbb, irányításbeli problémákat kárpótolja egyrészt a zseniális, egyre szürreálisabbá váló sajátos képi világ, a horrorisztikus hanghatások, zörejek, neszek, az időnként megszólaló zseniális aláfestő zenével, valamint a hátborzongató történet, mely menet közben bontakozik ki. Az egész olyan, mintha egy rémálomba csöppenne az ember és csak találgatna, hogy mi történik. Ebben a tekintetben a játék nagyon hasonlít a Limbora. Megoldást, konkrét válaszokat nem fogunk kapni, melyet a befejezés sem old fel, ellenben napokkal később is folyamatos gondolkodásra készteti az embert, hogy mégis mit láttunk és mi történhetett. Ahogy a Limbo is megadta a szabadságot, millió teória gyártható itt is a történtek értelmezéséről, valamint a befejezés saját fejünkben történő továbbgondolásából.

Ahogy a fenti bekezdésben is említettem, a játékban a Limbohoz hasonlóan gyakorlatilag nincs zene, mely még inkább fokozza a kilátástalanság és az egyedüllét érzését, egyben felerősíti a hátborzongató zajokat, zörejeket, vagy éppen a minduntalan szakadó eső kopogását. A menübe kilépve azonban már megszólal egy zseniálisan hangulatos, a játékhoz illő háttérzene, illetve az egyes chapterek végén is zenei betéteket kapunk, melyek mindig a legtökéletesebb helyen, az események legizgalmasabb, legdrámaiabb pontjainál csendülnek fel és a képi világ által keltett szürreális érzetet még tovább fokozzák. Ez a 4-5 aláfestő zene sajátos egyvelege a komolyzenének és az alternatív, modern hangzású akusztikus ambient rock / elektronikus zenének (a konkrét stílust nem igazán tudom szavakba önteni, mint az látható :) ). Ezeknek a zenéknek a zsenialitását jellemzi, hogy a soundtracket a játék kijátszása után is végighallgatgattam, annyira mély hatást gyakorolt rám, s felidéződtek a történet azon pontjai, ahol megszólaltak. Egyébként Steam-en a játék mellett a soundtrack is megvásárolható, de sajnos csak az a extra csomag részeként, különállóan nem.

Miután annyit említettem a játék sztoriját, térjünk rá végül erre is! A játék indításakor – a Limbo megoldásához hasonlóan – nem a menüben, hanem rögtön a játéktéren találjuk magunkat, ahol már kezdődnek is az események és rögtön megkapjuk az irányítást. A történet főhőse egy kisfiú, akiről semmit nem tudunk, csak hogy van egy öccse, akivel nagyon szeretik egymást és mindenáron szeretné megóvni őt a rá leselkedő veszélyektől. Egy kertvárosi, tanyasi környezetben indítunk, ahol kisöcsénk éppen sárkányt eregetni indul, mi pedig fejvesztve utána rohanunk, de a bajt elkerülni sajnos nem tudjuk: Öcsénk alatt beszakad egy tető, megsérül a lába, így innentől kezdve nekünk kell őt a hátunkon hazacipelnünk és biztonságba juttatnunk. Azonban a balesettel egyidőben mintha egy szürreális rémálomba csöppennénk… Utunk ugyanis nem haza, hanem az időközben eleredő – és szűnni nem akaró – esőben a végeláthatatlan kukoricamezőkön, majd vasúti síneken keresztül egy kietlen, 50-es évekbeli kikötővárosba vezet, ahonnan később eljutunk egy gyárba, majd egy steampunk beütésű zeppelinre is (ez utóbbi nem spoiler, mivel a játék kezdetén a menüt felhozva a chapter választó képernyőkön megnevezésre kerül a 4 fő helyszín). Utazásunk pedig egyre szürreálisabbá válik. Először félelmetes, kopasz, Freddy-csíkos pulcsis alakok vesznek üldözőbe bennünket, majd egyre furcsább, megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok történnek, melyeket nem szeretnék előre lelőni.

Az egyes fejezetek végén – az 1. chapter kivételével – elképesztően izgalmas, drámai fordulatok történnek – ezeken a helyeken szólal meg az említett háttérzene is –, melyek a játék legzseniálisabb pillanatait adják és jelentőset csavarnak az addig történteken. Gyakorlatilag a fejezetek egy erős gyomrossal felérő cliffhangerrel érnek véget. A végjátékra pedig szavak nincsenek, a körmöm rágva izgultam két kis főszereplőnkért és szájtátva figyeltem az eseményeket. Itt már egyfajta interaktív mozi jelleget is öltött egyben a játék. Ráadásul az utolsó chapter nyitójelenete olyan döbbenet, hogy ezt tényleg mindenkinek látnia kell. Ez a pár perces chapter-nyitány egy igazi műalkotással ér fel. Olyan mélyen süllyedünk bele a szürrealitásba a képi világ tekintetében, mintha egyenesen egy Lynch-filmbe csöppentünk volna.

Ennyit elöljáróban a sztoriról, így már csak a játékmenet ismertetésével maradtam adós. Ahogy már említettem, a Monochroma egy oldalra scrollozós logikai platformjáték, szürreális, horrorisztikus környezetbe öntve. Aki játszott a Limboval, annak eleinte ismerős lesz a terep és a feladványok. Bár sok elem lemásolásra került, ezt a készítők ügyesen tették és okosan építkeztek a nagy elődre, kiegészítve a néhány sajátos megoldással. A történet nagy részében itt ugyanis öcsénket folyamatosan magunkkal, a hátunkon kell cipelnünk, ilyenkor lassabbak vagyunk és kisebbet tudunk ugrani. A feladatok megoldása viszont a legtöbb esetben teljes erőnket igényli, amihez ideiglenesen le kell tennünk öcsénket. Mivel azonban a kisöcsi fél a sötétben, kizárólag megvilágított helyekre tehetjük le – melyek azonban egyrészt nem sűrűn akadnak, másrészt legtöbbször halálos csapdát rejtenek. A legtöbb logikai és ügyességi feladvány erre a fenti sajátos helyzetre épít, ezenkívül pedig tényleg elég sok minden visszaköszön a Limboból – pl. úszni sajnálatos módon a Monochroma kisfiúja sem tud, vízbe esve azonnal megfulladunk… A feladványok a Limbohoz képest arányaiban egyszerűbbek, de azért itt is akad olyan – főleg a vége felé – ahol első pár alkalommal csak nézünk, hogy mégis mi a francot kell csinálni, annyira lehetetlennek tűnik a továbbjutás. Aztán persze a részletek megfigyelése és néhány elhalálozás után egyszer csak bevillan a megoldás, így részben trial and error típusú játékról van szó, ami megfelelő kihívást nyújt, de nem válik egyúttal frusztrálóvá sem. A játékról korábban olvasott kritikák többsége a feladatok teljesítésének nem kívánt nehezítéseként az irányítást rótta fel, ezt azonban meg kell, hogy cáfoljam: Főleg az időzítéses jellegű feladványoknál eleinte én is mérgelődtem, hogy a lassú és nehézkes irányítás miatt nem sikerült a feladat időre, de aztán mindig rendre beigazolódott, hogy az irányítást szándékosan figyelembe vették a feladat kitalálásánál, csupán a kézenfekvőnek tűnő , vagy néhány próbálkozás után bevillanó megoldásra rátettek még egy csavart, amit megfejtve már könnyedén teljesíthetővé váltak a feladványok a megadott időn belül. Egy kissé ugyan hiányoltam a Limbo végén megjelenő gravítációs, mágneses, avagy éppen „világ elforgatós”, erősen a fizikára építő, sokszor igen nehéz, vagy ezekhez hasonló kaliberű feladványokat, cserébe viszont egy zseniális, többszörösen megcsavart végjátékot kaptunk (egy ponton azt hittem, hogy a történet végére értem, de mivel csak nem akart jönni a stáblista, rájöttem hogy „hoppá, van itt még egy lehetőség!” ;) ).

A nettó játékidő kb. másfél óra, de az elhalálozásoknak, többszöri próbálkozásoknak, valamint a látványban való gyönyörködésünk miatti elidőzéseknek köszönhetően valójában kb. 4-5 óra alatt játszható ki a történet. A játékidő meghosszabbítása és a 100%-os teljesítés céljából pedig érdemes megtalálni az összesen 16 db elrejtett virágot, melyek a Limbo tojásaihoz hasonló secret-eknek felelnek meg, azonban itt külső segítség nélkül is, kellő odafigyeléssel aránylag könnyedén felfedezhetjük őket.

Bátran ajánlom tehát mindenkinek ezt a játékot, s éppen azért értekeztem róla ilyen hosszan, hogy meghozzam mások kedvét is hozzá a túlnyomórészt negatív kritikák ellenére (feltétezem, ezek írói hamar, az első chapter után feladták és nem mélyedtek el jobban a történetben, amely miatt egyébként önmagában megéri végigjátszani).


91 / 100

Pro:
- egyedülálló szürreális látványvilág, hangok és aláfestő zenék
- a játék érzelmileg teljesen beszippant, tökéletesen vegyíti a drámát és a horror / thriller elemeket
- zseniális, fordulatokkal teli, izgalmas történet
- a Limbo nagyon okos újra- és továbbgondolása

Kontra:
- elsőre kissé szokatlan, nehézkesnek tűnő irányítás – mely azonban hamar megszokható
- egy-két előforduló kisebb bug
- kontroller-támogatás hiánya – bár billentyűzetről is tökéletesen játszható
- néhány komolyabb fejtörő még elférhetett volna
- hamar a történet végére érünk, pedig még órákig ellennénk ebben a sajátos, egyedi világban :)

A játék Steam adatlapja: Monochroma

Utolsó módosítás: 2016.06.14. 15:14

Mario újratöltve: Super Mario Bros. X

Barthezz | 2009.11.24. 14:55 | kategória: játékismertető

Másfél éve mutattam be blogomban a Mario Forever játékot, melyről csak áradozni tudtam, s a „Minden idők legjobb PC-s Mario-átirata” képzeletbeli címet is odaajándékoztam neki. Idén nyáron azonban egy új trónkövetelő jelent meg a színen, a Super Mario Bros. X pediglen jött, látott és győzött! Egy még zseniálisabb, még hangulatosabb Mario-árirat született meg általa, amely letaszította trónjáról az eddig egyeduralkodó Forever-t!

Aki hajdanán játszott a Super Nintendo-s Mario-sorozattal, az könnyen emlékezhet még a Super Mario Brothers 3 megjelent részére, illetve a Super Mario World névre átkeresztelt negyedik részre (vagy nem :-) ). A Super Mario Bros. mindenestre a legismertebb ezen epizódok közül, ami a 90-es évek elején a Dévényi Tibi által vezetett Elektor Kalandor című tv-s műsor fő játéka is volt egyben. :-) Ebben a játékban Mariot irányítva kellett 8, egyenként 4 pályából álló világon keresztülverekedni magunkat, hogy kiszabadítsuk a hercegnőt a gonosz Bowser fogságából. Ennek a játéknak a PC-s feldolgozása a már említett hatalmas sikerű Mario Forever, mely jónéhány innovatív ötlettel feltupírozta a már jól ismert SNES-es elődöt, s mára talán már ez számít a legismertebb PC-s remake-nek – nem pedig a 15 évvel ezelőtti, mindössze 4 pályás, szimplán Mario nevet viselő 486-osokon játszható gyenge átirat. :-)

A Super Mario Bros. X azonban a Forever-nél is még tovább ment! A szabadon letölthető és játszható remake-et elkészítő Andrew Spinks 'Redigit' ugyanis az összes SNES-es Mario-játékot egy kalap alá gyúrta, s mind a 4 említett részből átemelte a legjobb elemeket. Gyakorlatilag olyan, mintha egy játékon belül játszanánk az összes régi Mario-résszel, ami hihetetlen jó nosztalgiaérzetet kelt így - pláne, ha valaki esetleg mindegyiket végig is tolta konzolon akkoriban (de ha valaki nem ismerné őket – mint pl. én, aki csak az első résszel játszott – az is remekül fog szórakozni eme játékkal).

Az irányítás elsőre kissé furának hatott, s bevallom őszintén, a Mario Forever után engem kezdetben meglehetősen zavart is, Mario itt ugyanis hosszasabb nekifutások után hajlamos „csúszni még egyet”. Aztán nagyjából 20 perc játék után már ez gyakorlatilag fel sem tűnt, szóval valószínűleg csupán a Forever másfajta stílusa zavarhatott be nálam, tökéletesen elsajátítható és megszokható tehát itt is Mario mozgatása.

A főmenübe lépve rögtön 3 kampány kiválasztására is lehetőségünk adódik, melyek közül a The Princess Cliche elnevezésű egy rövid, egyszerű, 1 óra alatt teljesíthető bemutatóvilág (érdemes ezzel kezdeni tehát az ismerkedést), a másik 2 azonban már komoly kihívást jelent, s hosszú hetekre képes lekötni nehézségével és hosszúságával a játékosokat!

Az Invasion kampányt választva a Super Mario Bros. 3-hoz hasonlóan egy térképen fogjuk találni magunkat, amelyen sorra előrehaladva kell teljesíteni az egyre nehezedő pályákat. A térkép szerencsére itt sem teljesen lineáris, s gyakran botolhatunk elágazásokba, avagy bónusz-pályákat rejtő utakba (ezek általában úgy érhetőek el, ha bizonyos pályákon a hagyományos kijárat mellett egy rejtett kiutat is megtalálunk). A főpályákat természetesen mindenképp teljesíteni kell, melyek végén főellenség is vár ránk. Összesen mintegy 50 küldetésen kell keresztülverekednünk magunkat, s az egyes pályák nehézsége már a kampány nagyjából 1/3-ához érve meglehetősen bedurvul, s a játék végefelé közeledve, illetve az egyes főpályákon bizony sokszor a hajunkat fogjuk tépni, mire végre sikerül teljesítenünk. :-) Komoly kihívás tehát ezeken a pályákon végigmenni, ami véleményem szerint hatalmas pozitívum, hiszen meglehetősen hosszúra nyújtja így a játékidőt, s a vérbeli Mario-fanok sem fogják tudni abszolválni egy szimpla ujjgyakorlattal (egyes pályák nehézségét kissé viszont már túllőtték a célon, ezen esetekre a gyengébb idegrendszerrel megáldott játékosoknak nem árt odakészíteni egy másik, lehetőleg törésálló billentyűzetet az asztalukra ;-) ). A pályák meglehetősen változatosak, s elsősorban a Super Mario Bros. 3 és a Super Mario World játékok grafikai elemeiből és ellenségeiből építkeznek. Lesz, hogy sivatagon, piramisokon kell keresztülvágnunk, lesz, hogy egy erdőben találjuk magunkat, vagy éppen egy szellemkastélyban, egyik-másik világ viszont kimondottan a Super Mario Bros. 1 vagy a Super Mario Bros. 2 hangulatát igyekszik visszaidézni, a rájuk jellemző pályatípusokkal és ellenfelekkel, így azt a nosztalgiahatást keltve ezáltal, mintha a klasszikus Mario-részek között váltogatnánk.

A The Great Castle Adventure kampány az előzővel szemben még inkább szakít a linearitással, itt ugyanis Bowser óriási kastélyában mászkálva tudunk különféle ajtókon bemenni, s a mögöttük található pályákon csillagokat gyűjteni, melyek számának növekedésével egyre több ajtóhoz nyílik hozzáférésünk, végül pedig magát Bowser-t is meglátogathatjuk. Összesen 40 változatos pálya áll itt is rendelkezésre, s ezek között is előfordul jópár izmosabb feladat, így ezen kampánnyal is jó ideig el lehet szórakozni – bár nekem az Invasion hangulatában és változatosságában jobban bejött.

A játék során a Mario játékokban szinte kötelezőnek számító gomba („nagy” Mariová változtat), virág (lövő Mario), csillag (ideiglenes sebezhetetlenség), zöld gomba (+1 élet), valamint érmék (100 összegyűjtése után egy plusz élet jár) megszerzésén kívül a Super Mario Bros. 3 és a Super Mario World újdonságai is felvehetők tárgyként:
- Egyik ilyen a gombához és virághoz hasonló falevél, mellyel Mario egyrészt vitorlázva ereszkedni tud, másrészt pörgős támadásra is felhasználhatja általa növesztett farkincáját (a nimfomániások fantáziája lehetőleg ne induljon most be :-) ), harmadrészt pedig nekifutásból, miután Mario széttárta karjait, repülni is tudunk általa.
- A pwnhammer már eltér az eddigi jól ismert speckóktól, ez ugyanis nem más, mint egy folyamatosan tüzelő kalózágyú, melyet Mario a lövés gomb folyamatos nyomva tartásával tud magánál tartani, elengedésével pedig eldobja a fegyvert. Csak egyes helyszíneken férhető hozzá, azok viszont nem is igazán teljesíthetőek nélküle. Átvinni újabb pályára nincs lehetőség, ellentétben a gomba, virág és falevél hatásával.
- A pwnhammer-hez hasonlóan működik a plant is, mely pedig nem más, mint a csövekből kijövő ellenségként jól ismert virág, s amennyiben Mario maga elé tartja, amihez csak hozzáér, azonnal elhalálozik. Szintén csak 1-2 pályán kaphatjuk meg.
- A „mindent ölő zöld csizmára” kérdőjelek felütésével tehetünk szert, s ennek birtokában azon ellenségekre is ráugorhatunk és likvidálhatjuk őket, akikre egyébként tüskés vagy sebezhetetlen mivoltuk miatt nem lehet. Hasonlóan a tüskéken is végigmehetünk vele sérülés nélkül, de persze a szakadékokba és lávába továbbra sem eshetünk be. :-) Ha viszont oldalról megsérülünk, a csizma végérvényesen leesik Marioról. A csizma átvihető a következő pályára is, de ha meguntuk, magunk is kiugorhatunk belőle.
- A Super Mario Worldből lett átemelve Mario segítőtársa, Yoshi. Általában tojásból kel ki, s a csizmához hasonlóan bármire sérülés nélkül ráugorhatunk a hátán ülve. Ráadásul nyelvének segítségével bármely ellenségünket behúzhatjuk és elfogyaszthatjuk, bár a tekiket nem tudja megemészteni és kiköpi (a piros tekiből viszont pusztító lángcsóvát csinál). Többféle színű Yoshi is előfordul a játék folyamán az alap zöldhöz képest, s ezek mindegyikének van valami egyedi speckója. A lila pl. egy teki megevése után repülni tud, ami így brutál erőssé teszi. Yoshi további előnye a csizmához képest, hogy sérülés esetén bár leesünk a hátáról, de ha gyorsak vagyunk, még visszaugorhatunk rá. Az Invasion nevű kampányba még nincs beépítve, ám a The Great Castle Adventure esetén már szinte bármikor felhasználhatjuk segítségét (érzésem szerint túlságosan is megkönnyíti a játékot, így jobb is, hogy az Invasion-ben nem került szerepeltetésre).
- Néhány speciális, direkt erre a célra kialakított pályán hozzáférhetővé válik a ”bohóchajó” is, mely egy óriási, sebezhetetlen repülő szerkezet. Egyedül csak a felülről érkező szárnyas tekik jelenthetnek veszélyt a benne ülő Mariora. Ráadásul a már említett plant és pwnhammer fegyverek is elhelyezhetőek rajta, még ütősebb ketyerévé téve járművünket.
- Találkozhatunk még egyes pályákon P betűkkel is, melyekre ráugorva bizonyos ideig adott pontok helyén fal képződik, majd pedig a visszaszámlálás lejártakor minden visszaáll az eredeti rend szerint. A P betűk cipelhetők is egyébként Mario segítségével, s néha egész jó kis logikai feladványokat kapunk általa.
- Végül pedig találkozhatunk a játék során kulcsokkal is. Amennyiben találunk zárat is a pályán, akkor ezeket felvéve és odacipelve nyithatjuk ki őket, ami az adott pálya rejtett kijáratát nyitja, s a térképen bónuszpályák, vagy útrövidítések megnyitását eredményezik.

Szintén egy az SMB3-ból átvett játékelem, hogy a Mario által felvett gomba, virág és falevél közül lehetőségünk van egy további elem tárolására is, ami sérülés után automatikusan kihullik a játékpanel tetején látható dobozból, s felszedésével azonnal visszatápolhatjuk Mariot. Az elraktározott itemet mi magunk is lehívhatjuk, ezáltal pl. a későbbi pályákon tetszés szerint váltogathatunk a lövő és a repülő képesség között - van, hogy kimondottan szükség is van erre egyes akadályokon való átjutáshoz.

A játék során a már jól ismert goombák, tekik, sünök, kalapácsos tekik mellett számos más, a SNES-es Mario folytatásokból átemelt ellenféllel találkozhatunk. Külön érdekesség, hogy pl. szárnyas tekiből a Super Mario Bros.-os és a Super Mario World-ös változat is megtalálható a játékban, s akad olyan küldetés, ahol direkt mindkét fajtát egyszerre ránk uszítják, ezáltal összemérhetjük, melyik játék szárnyas tekije volt kellemetlenebb ellenfél anno SNES-en. :-) Mint említettem, bizonyos pályák végén főellenségekkel is meg kell küzdenünk. Ezek közül 3 fajta van: az SMB3-ból átemelt ”Boom Boom”, aki hol tüskés sünként gurul, hol pedig ugrál, az SMB2 E.T.-je, mely tojásokat lő felénk, s csak azok felszedésével és visszadobásával sebezhetjük meg, illetve a játék legvégén ránk váró elmaradhatatlan Bowser, akinek a legyőzése igazán kemény dió lesz bárki számára.

A Super Mario Bros. X egyik különlegessége, hogy akár 2-en is játszhatjuk egyszerre egyetlen gépről, egyetlen billentyűzetről. Ilyenkor a másik játékos Luigi irányítását kapja meg, s osztott képernyős módban segítheti Mario munkáját. Ennek köszönhetően akár egy barátunkkal is összemérhetjük tudásunkat, vagy pl. egy testvérpár esetén nem lesz konfliktus abból, hogy ki játszik éppen és ki nem. :-)

Summa summarum, a Super Mario Bros. X hihetetlen élvezetes és egyedi játék lett, meglehetősen hosszú és kellően nehéz kampányai miatt bármely korosztály számára hosszú távú kikapcsolódást nyújthat. Igen ötletesen vegyíti a Super Nintendo-s Mario játékokat egymással, s a Mario Forever-t maga mögé utasítva jelenleg a legigényesebb, legprofibb PC-s Mario-átiratot üdvözölhetjük személyében. Minden tehát, ami a régi Mario játékokban pozitívum és remek ötlet volt, itt felvonultatásra került. Egyedül talán a víz alatti pályákat hiányoltam, de talán a játék következő verziójában - egy új kampánnyal karöltve - már ezen pályatípus is benne lesz. :-)
A játékhoz mellékelt, pofonegyszerűen kezelhető pályaszerkesztő segítségével pedig bárki további pályákat, kampányokat állíthat össze kénye-kedve szerint – amennyiben van hozzá elég türelme. :-)


Pozitívumok:
- régi SNES-es Mario játékok elemei, lehetőségei tökéletesen egybegyúrva
- Mario-nosztalgiahatás
- bármely korosztály számára szórakoztató
- hosszú játékidő, kihívást jelentő nehézség
- 2 játékos lehetőség
- könnyen kezelhető pályaszerkesztő
- hiánypótló játék

Negatívumok:
- elsőre kissé fura irányíthatóság
- víz alatti helyszínek hiánya
- nem lehet abbahagyni :-)


Linkek:

A Super Mario Bros. X letöltése és hivatalos honlapja.

A játék topicja a PC Dome fórumán. (A Mario Forever topicjával egybegyúrva.)

A hasonlóan sikeres Mario Forever bemutatója a blogomban.

Utolsó módosítás: 2009.11.24. 15:19

Mindörökké Mario!

Barthezz | 2008.03.03. 16:48 | kategória: játékismertető

Egy remek kis szórakoztató freeware platformjátékot szeretnék népszerűsíteni, s megismertetni azokkal az olvasóimmal, akik még nem hallottak volna róla. Ez pedig nem más, mint gyerekkorunk egyik talán legkedvesebb platformjátékának - a néhai Nintendo és Super Nintendo konzolokon világhírnévre szert tevő - Mario Bros. sorozatnak eddigi legigényesebb PC-s átirata, a Mario Forever névre keresztelt produkció!

Léteztek eddig is ugyan bőségesen Mario átiratok PC-re, de a legtöbbjük nagyon gyenge, nehezen irámnyítható, bugoktól hemzsegő klón lett csak, többségük egyszerűen Games Factoryval elkészítve. Talán egyetlen játékot érdemes kieemlni ezen tucat átiratok közül, a South Park Mario Bros. 2-t, ahol Mario helyett Kenny-vel kellett végigmenni a Nintendo-s Mario Bros. pályáin. De ez csupán egy 1-2 órás játékidőt volt képes nyújtani, s semmi több.

Miben más az eddigi Mario átiratoktól a Mario Forever?

Mario legújabb kalandjait 2004-ben egy egyszemélyes stáb, a lengyel nemzetiségű Buziol Games készítette el. Profi munkát végzett a srác, ez egyértelműen kijelenthető. Fogta és egybegyúrta a NES-es és SNES-es Mario játékokat - így nem csupán egy játék elemeiből építkezik -, feljavította a grafikát mai szemmel is elfogadható tetszetős szintre, vmint kiegészítette az egészet saját kreatív ötleteivel. A végeredmény egy elképesztően hangulatos, a játékost hosszú órákra lekötni képes Mario játék lett! Ez volt az 1.16-os verzió.
Kaptunk 8 teljesen eltérő világot, világonként 4-4 pályával, s bizony a játék felétől kezdődőleg a nehézségi szint is ugrásszerűen megnőtt, ami a játékidőt igencsak meghosszabította. Alaposan meg kellett izzadnia a játékosnak, ha mind a 8 világot végig akarta játszani, s ki akarta szabadítani az elrabolt királylányt a gonosz Bowser fogságából.

Ezután az évek során Buziol tovább tökéletesítette a játékot, s jelenleg már a 4.0-ás verziónál tart! Az eredeti játékidőt rengeteg titkos világ és titkos pálya beillesztésével szinte megduplázta, s ezen titkos részek nehézségét is olyannyira megnövelte, hogy bizony vért kell izzadnia a játékosnak, ha mind a 15 titkot össze akarja gyűjteni.
Így egy olyan Mario játékot kaptunk, amit ha 100%-osan teljesíteni kíván a játékos, akár hetekig is el lehet vele! Ez a hosszú élettartam pedig egy ugrálós platformjátékra általában nem igazán jellemző tulajdonság, így a Mario Forever szinte egyedülállónak számít kategóriájában.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a Mario Forever-t, kenterbe ver hangulatában sok mai csili-vili grafikával megáldott játékot, s egyben feléleszti a PC-n már sajnos rég elfeledett klasszikus platformjáték stílust!

A játék legfőbb pozitívumai a tökéletes Mario-nosztalgiahatás, a kreatív, változatos pályák és a rendkívül hosszú játékidő. S nem utolsósorban, teljesen ingyenesen és legálisan letölthető!


Linkek:

A Mario Forever 4.0 letölése.

A Buziol Games honlapja, ahonnan további Buziol játékok tölthetőek le (jelenleg az oldal karbantartás alatt áll).

Youtube-os videók segítségül az összes secret megtalálásához.

A játék topicja a PC Dome fórumán.

Utolsó módosítás: 2009.11.24. 14:55

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.