Beny12 blogja

Magyarország - ahogyan még nem láttam /második rész/

Beny12 | 2010.07.25. 19:52 | kategória: Nyár

Röviden összegezve, amit eddig írtam az Esztramosról: a kommunizmus idején elég sokáig vasércet kerestek a hegy felszínén, majd miután megunták, hogy többségében csak mészkövet találtak, „berobbantak” a hegy belsejébe. A rendszerváltás után pedig megszűnt a bányászati tevékenység

Na de míg zajlott a munka, a hegy 1/3-ánál kifúrták az első tárnát. Körülbelül párszáz méter után egy üreges helyiséget fedeztek fel, tele cseppkövekkel. Ennek persze nagyon megörültek a munkások, a csoportvezetők. Az öröm forrása viszont egyértelműen a „lyuk”, „üreg”, „nagy hely, amibe lehet dobálgatni ezt-azt”-ban merült ki. Az, hogy a cseppkövek évmilliók során keletkeztek és rendkívül nagy az eszmei értékük, valahogy nem jutott el a szocialisták agyáig.
Tehát mint mondottam, nagyon megörültek ennek a kis üregnek, hiszen most már nem kellett száz métereket tolni a csillét, hanem minden felesleges törmelék mehetett bele. A túravezetőnk szerint a cseppkőbarlang mintegy 2/3-át betemették, majd csak a későbbiek folyamán tárták fel újra egy részét.

Hogy mi alapján kapja a nevét egy-egy barlang azt nem tudom, de úgy vélem különösebb szisztéma nem játszik szerepet benne. Ez a cseppkőbarlang a Rákóczi-barlang nevet viseli. Mivel nemrégiben tárták fel, így a munka napjainkban is zajlik és nincs is úgy „kiépítve”, korszerűsítve, mint az Aggteleki-karszt egy-egy példánya. Éppen ez adja a különlegességét. A tárnán belépve elég erős huzat csapott meg minket, viszont beljebb haladva ez tulajdonképpen megszűnt. A csillék útvonalán haladva kerülgetni kellett a kisebb-nagyobb sár-, és agyagtócsákat. Beérve a „főterembe” várakoznunk kellett egy másik csoportra. Hogy az időt hasznosan és kellemesen elüssük, a vezetőnk ajánlatára megnéztünk további két tárnát, ami onnan nyílott. Az egyikben találtunk is kristálytiszta karsztvizet, mellyel feltölthettük muníciónkat.

A barlang mélyébe meredek lépcsősorok vezetnek. A világítás szakaszosan van megoldva, hiszen a mészköveknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy ha kellő mennyiségű fény éri őket, akkor elszíneződnek. Én egy szimpla rohadásnak véltem, de az előbbi talán elfogadhatóbb válasz.

Itt sem kerülhették el szegény cseppkövek, hogy elnevezzék őket. Sajnos képekkel nem igazán tudok szolgálni, mivel többségében rossz minőségűek keletkeztek (a telefon vakuja azért mégse az igazi), illetve kicsit féltem, hogy nemrégiben kapott telefonomat elejtem, aztán végem van. Tehát visszatérve a nevekre. Az egyik „csarnokban” megtalálható India térképe, valamint közvetlenül mellette (a többség meglátása szerint lettek elnevezve) Jézus arcképe függ. A szakállas az szakállas, mondhatjuk, hiszen volt egy kedves amerikai vendég, aki azt mondta rá, hogy az bizony Osama bin Laden. Továbbá a bacon-szalonna… hm… éhesek voltunk, képzelhetitek.

Éppen dél körül jártunk az utolsó csarnokban, ahonnan le lehetett látni a 40 méter mély tóba. Csodálatos látvány meg kell hagyni. Itt megemlíteném, hogy ebben a rendszerben tévedt el néhány éve egy búvár, aki 5 napig tartózkodott egy mélyedésben, a vízfelszín fölött alig pár méterrel. Óriási szerencséje volt akkor, mivel a Bódva vízállása határozza meg a karsztvíz magasságát. Akkor éppen száraz idő volt, a Bódva vízszintje lehetővé tette számára a túlélést. A kimenekülése egyébként azért tartott ennyi ideig, mert a búvár nem volt hajlandó újra víz alá merülni. Érthető okokból.

Bő egy órát vett igénybe az oda-visszaút, így tulajdonképpen egy egész pofás kis túra volt ez, és nem is olyan könnyű, hiszen jószerivel csak függőleges irányban haladtunk a meredek és síkos lépcsőkön.

Ha éppen arra járna valaki, feltétlenül nézze meg, hiszen páratlan kaland az egész Esztramos hegy.

Magyarország - ahogyan még nem láttam /első rész/

Beny12 | 2010.07.23. 23:01 | kategória: Nyár

Egy ujjamon meg tudnám számolni, hogy hányszor voltam én a Bódva környékén. Hegyeket évente legalább egyszer látok, úgyhogy a látványa sem újkeletű számomra, viszont július 19. más volt.

Eddig csak a hírekben láthattam, hogy merre is van a Bódva, hol is van Edelény, vagy egyáltalán mi fán terem ott az élet. A fent említett napon a helyi református fiatalok kisebb csoportja nekivágott egy három napos túrának a hegyekbe.

Az első napon Sárospatakot érintve, Sátoraljaújhelyen álltunk meg először, ahol kipróbálhattuk a kalandparkot és a száguldást a bobon. A kilátás csodálatos volt a hegyről, hiszen láthattuk a Felvidéket, a határt. Ugyanakkor szomorú volt belegondolni, hogy a szemközti hegyen lévő falvak, habár magyar ajkúak élnek ott, már szlovák fennhatóság alá tartoznak.

A kalandpark elég kellemes, és izzasztó megállónak bizonyult, főleg úgy, hogy egyből a nehéz akadálypályára mentünk mindannyian. Persze nem teljesíthetetlen a szakasz, csak néhol megerőltető az edzetlen fizikumú egyénnek. Végülis mindenki megúszta épp, vagy horzsolt bőrrel, de a bob valahányunkat kárpótolt az izzadságcseppekért. Európa egyik (vagy talán a leghosszabb) bobpályájáról van szó, telis tele hajtűkanyarral, észveszejtő sebesség és a torkodban újra felgyülemlő ebédről ne is beszéljünk.

Túlélte mindenki, estére megérkeztünk a szállásra, Komjátiba, ahol a helyi lelkész fogadott bennünket. Amennyire időnk engedte, szétnéztünk a környező falvakban, megnéztük a helyi nevezetességeket. Igazából csak egy településre térnék ki, mivel jószerivel csak templomokat néztünk meg, hol barokk, hol annál is régebbi építésűeket. Bódvalenke lakosságát 90%-ban romák adják. Az a 30-35 fő magyar nem is tudom, mit keres ott. A faluban kitalálták, hogy a helyi turizmust a házak falára festett freskókkal akarják fellendíteni. Igen változatos festmények készültek, a népmeséken át a bizarr absztrakt műveken keresztül elég színes skálán mozog a téma. Rendben van, hogy szépek a képek, de azért a ház táját is helyre kéne pofozni egy kicsit, mert ez a majdnem nomád élet ugyancsak riasztó lehet egy idegennek. Na meg persze a tény, hogy ez egy cigány falu, sem csalogatja az embereket.

Annyit életemben nem gyalogoltam egyszerre, mint a második nap. Legalább 20 kilométert beletettünk a lábunkba, és az sem jelentéktelen tényező, hogy mindezt hegyre fel, hegyről le tettük. Komjátitól mintegy 10 perces autókázásra van Bódvarákó, ahol a páratlan szépségű Esztramos hegy található. Érdekessége abban rejlik, hogy a hegy teteje úgy néz ki, mintha beleharaptak volna. Persze nem magától lett ez így, hiszen a szocialista őseink az ’50-es években erős bányászati tevékenységet folytattak. Kezdetben felszíni vasérckitermeléssel foglalkoztak, de rájöttek, hogy itt a mészkőn kívül aligha találnak mást. A felszíni kitermelés 40 méter gyalulás után leállt. Mit lehet ilyenkor tenni, nem adjuk fel, csak azért is a „vas és acél országa” leszünk. Bizony, kőkeményen belefúrtak a hegybe. De láss csodát egy fantasztikusan szép karsztrendszert, cseppkőbarlangot fedeztek fel. Na de erről majd később.
Visszatérve az Esztramosra. Egész sokáig működött a kitermelés, majd a rendszerváltás után végre bezárt a bazár. 1995-2000-ig őrizetlenül maradt a terület, így sajnos amit csak lehetett és fémből volt, elloptak. A nehezebb példányok azért megmaradtak, de így is elég jelentős a „kár”. Számos pályázatot nyertek az utóbbi években, így cirka 5 év múlva a hegy tetején egy, a sátoraljaújhelyihez hasonló kalandpark fog épülni.

Felemelő érzés volt azon a földön járni, amely egykor országunkat ékesítette. Délután újra a Felvidékre mentünk, ezúttal a szádelői völgybe, helyesebben mondva hasadékhoz, mely hasonló a Vereckei-hágóhoz. A szakadék lábától egy majdnem 4 kilométeres tanösvény vezet a hegy egyik magasabb pontjához, ahol a pihenőhely is található. Fantasztikus hangulata van annak a helynek, semmihez sem tudnám hasonlítani. Mindenütt sziklák vesznek körül és szüntelenül kísér utunkon a hegyről lecsorgó patak. (Hozzáteszem elég sunyi természete van, hiszen a nagy esőzések idején igen jelentős károkat tud okozni. A fák alól kimossa a talajt, vagy éppen az utat rombolja.) Nagyon szép a környezet, a tikkasztó melegben a sziklák árnyéka kellemes hűvöst ad, a fák csak néhol engedik be a napsugarakat. Az ösvényt több helyen keresztezi a patak, itt hidakkal, mesterséges átfolyásokkal oldották meg a szakemberek. Tulajdonképpen természetesnek hat az egész.

Sajnos nem volt elég időnk gyönyörködni a tájban, hiszen közeledett a vacsora ideje, melyet egy, már itthoni étteremben fogyasztottunk el. Megjegyezném, hogy eddig, hasonló étteremben nem voltam, így mikor megláttam, hogy a levest egy csészének látszó tárgyban szolgálják fel, elröhögtem magam. Persze annak rendje és módja szerint, vidéki emberhez méltóan, kiittam az egészet, a tésztát pedig kikanalaztam… A menü egyébként teljesen korrekt volt, leszámítva azt, hogy keveset adtak és a pulykamell rágós volt.

Utolsó módosítás: 2010.07.23. 23:07

Csillagpont 2009

Beny12 | 2009.07.31. 17:19 | kategória: Nyár

Minden páratlan évben megrendezésre kerül a Csillagpont elnevezésű református egyházi tábor. Egy igen nagy volumenű táborról van szó, hiszen a mostani, közel egy hetes alkalmon is szép számmal érkeztek nemcsak hazánkból, hanem a Felvidékről, Erdélyből, és Ausztriából is fiatalok.

A legutóbbi (2007-es) sárospatakihoz képest, most jóval többet kellett utazniuk a tiszántúliaknak. Idén a Szekszárd mellett található Fadd-Dombori volt a szervező. Az üdülőhely a Duna egyik holtága mellett található. Aki nem iratkozott fel az étkezésre, természetesen nem halt éhen, hiszen a környéken volt legalább egy kisbolt, és akadt büfé is. A holtág remek alkalmat nyújtott a fürdőzésre, de természetesen nem ez volt az elsődleges célunk. (Megjegyzem a héten csak kétszer tudtunk lemenni a partra, mert többnyire a programokon voltunk, illetve a nagy meleg miatt inkább a sátorokban „hűsöltünk”)

Július 21-ét írunk, délután fél 1. Hatalmas tömeg várakozott a kapuk előtt, a szervezők lázasan dolgoztak, hogy 13:00-kor kezdetét vegye a regisztráció. A mi kis csapatunk is bejutott, és egyből a sátorhelyek keresésére indultunk. Mire mindenki bejutott, elérkezett a vacsora ideje.

Este megkezdődött a nyitó áhítat a nagyszínpadnál. Már akkor - és a programfüzet böngészése után - lecsengett mindenkinek, hogy itt valami fergetegesen nagy „buli” veszi kezdetét. Aki ezt gondolta, nem tévedett sokat. Az áhítat se a megszokott volt, ahogy azt mindenki – legyen akár hívő, vagy sem – elképzeli. Fiatalos és „pörgős” énekek hangoltak rá minket Isten igéjére. Miután véget ért egy nagy kartonlap került elő, amire a régiók egy-egy „képviselője” (megj. aki a leggyorsabb volt) felragasztotta az odaillő részt. Az áhítat után megkezdődtek az esti programok, amik minden nap éjjel 1 óráig tartottak.

Reggelente általában 7 óra előtt keltünk. Ketten közülünk elmentünk a boltba reggelit venni. Délelőtt, egészen délig kötött programok voltak. Reggeli áhítattal kezdtük a napot. 15 helyszín közül választhattunk a hagyományostól megkezdve, egészen az angol áhítatig. 9 óra tájt megkezdődött a napi téma előadása a nagyszínpadon, utána pedig kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott a délelőtt, ahol a témát rágtuk át és további játékos feladatokkal ütöttük el az időt.

Délután több mint 12 helyszínen, megkezdődtek a programok, a táncháztól, egészen a teológiai vitákig. Este pedig koncertek várták a még ébren levőket. Csupán egyetlen negatívumot tudnék ezzel kapcsolatban említeni. Sok olyan érdekes program volt, amiket a szervezők azonos időpontra tettek, így volt, hogy akár két előadásról is lemaradtam egy harmadik miatt.

Minden Csillagpontnak megvan a maga témája. Az idei rendezvényen a bátorság állt a középpontban. Szerdán a lovag bátorsága, csütörtökön a nő bátorsága, végül pénteken a gyermek bátorsága volt a téma. Ezeket persze csak jelképesen kell érteni, nem konkrétumokról van szó, hanem ez a három személy, inkább szimbolikus jelentéssel bír.

„A bátorságot csak akkor érhetjük meg, ha előbb megértjük az embert, az ember világát, s e világ szerkezetét és értékeit. Csak az tudja, hogy mire kell igent mondania és mit kell elutasítania, aki ismeri mindezt.”

Hogy mit is jelentett ez az egész? A Csillagponton a sok program mellett lehetőség nyílt más emberek megismerésére, baráti körünk bővítésére is. Alkalmunk volt nézeteinket kifejteni, illetve más nézetekkel találkozni és megvitatni azokat. Aki csendességre, vagy megértő fülekre vágyott megkapta. Mindezeket ott, ahol az ember a legjobban érezheti magát: Isten őriző kezei alatt.

Két év múlva valószínűleg ismét a Dunántúlon kerül majd sor a következő Csillagpontra. Addig is kénytelenek vagyunk beérni a mostani emlékével, de azt hiszem, ez nem csak 2011-ig marad meg, mint kedves emlék.

Utolsó módosítás: 2009.07.31. 21:58

A tivadari tábor

Beny12 | 2009.07.05. 17:58 | kategória: Nyár

I. Fehérgyarmati Református Egyházi Tábor (Tivadar, 2009. jun. 28. – 2009 jul. 3.)

2009. február 29-én megrendezésre került egy jótékonysági bál. Az itt befolyt összeget egy nyári tábor megszervezésére költötte a fehérgyarmati egyházközség…

Elérkezett a nyár, vége a sulinak, mindenki tűkön ülve várta a tábort. Jómagam is nem egyszer vettem észre, hogy percekig nézem a naptárt és a napokat számolom: „mikor kezdődik már el?!”.
Hosszas előkészületek álltak a tábor mögött, mindenre próbáltunk odafigyelni, de mégis kicsit félve kezdtük meg a Tábornyitó Istentiszteletet. Erre aztán rátett még egy lapáttal, hogy délután viharfelhők gyülekeztek a környéken. Istennek hála, mire befejeződött az istentisztelet, jól kieste magát, és viszonylag száraz időben indulhattunk útnak. 49 bicikli koptatta az aszfaltot, míg végül rendőri kísérettel, komolyabb problémák nélkül megérkeztünk az üdülőhelyre.

Kipakoltunk, beosztottuk, hogy ki, melyik szobában alszik. Este, ahogy a többi négy napon is, áhítatot tartottunk, majd jött a kajálás. – A kosztról mindössze csak annyit jegyeznék meg, hogy kellett egy kis idő, míg belejönnek a dologba, de ugye mindenkinek a szája ízét nem tudják eltalálni – . Este 11-kor volt takarodó, de persze jó táborlakó létünkre ezt az időpontot jócskán túlléptük, ami kicsit megnehezítette a másnapokat. Ugyanezen estén még kihúztuk a neveket, amelyeket egy cédulára írtunk, és beletettünk egy ládácskába. A játék neve angyalkázás. A lényege, hogy a kihúzottal egész héten jót tegyél, de ne tudja, hogy ki az angyala. Voltak rendes jótevők, de volt, aki szabadságot vett ki.

A sok teendő mellett, még sort kerítettünk a csapatok beosztására is: 2-2 vezetőhöz jutott 10-10 fős csapat, korosztálynak megfelelően. Így kellett ülni a későbbi áhítatokon, illetve a csapatok külön feladatokat is kaptak egyes napokra, melyeket este, a vacsora után kellett bemutatni a publikumnak.

Reggelente fél 8-kor a fiúk futni, illetve focizni mentek, a lányoknak pedig fél 9-kor aerobik volt. 9-re volt megbeszélve a reggeli, a későn érkezők szedték le az asztalokat. 10 órától délig, egy rövid reggeli áhítat után a vezetők és a kísérők feladata az aznapi téma feldolgozása volt. Ezt akár játékos feladatokkal is megtehettük, de központban inkább a jól megszokott prédikálás volt. A kedves olvasó megnyugodhat, nem untuk el az agyunkat, hiszen a témák érdekesek voltak, és maga a prédikáció közvetlenebb volt.

13 órakor ebédre került sor. Egy kis pihenő után 14 óra tájban megkezdődött a délutáni program, ami az utolsó nap kivételével mindig egy-egy túra volt a környéken.

Miután haza érkeztünk, volt egy kis szabadidőnk, hogy rendbe szedjük magunkat. Majd 19 órára gyülekezni kellett az ebédlőben. Végre megtömhetjük hasunkat. Vacsora után, amit már korábban is írtam, áhítatot tartottunk. Utána az egyes csapatok bemutatták, hogyan dolgozták fel a kiadott feladatot. Ezek után már csak az alvás volt a kötelességünk, de természetesen ezt hanyagoltuk.

Nos, kedves olvasó, már majdnem mindent tudsz a mindennapjainkról. De lássuk már végre, hogy merre is tartott utunk ezen az 5 napon.
Hétfő: a vasárnapi bemelegítés után ezen a napon már rákapcsoltunk és meg sem álltunk Márokpapiig. A nem gyengén fárasztó út után megkönnyebbülve szálltunk le a biciklinkről és szívesen fogadtuk a helybeli tiszteletes invitálását a református templomba. Nagyon szép építmény. A falakat néhol sikerült restaurálni, így azok eredeti színükben, díszükben pompázhattak. Egy rövidke ismertetés, és éneklés után elhívott minket az otthonában, ahol feltölthettük a muníciónkat, és már indulhattunk is tovább. A következő megálló a Tarpán található Huszti tanya volt. Sajnos a meleg a tüzetesebb körbejárást nem tette lehetővé, így inkább az árnyékban pihentünk valamennyien, és vízzel locsoltuk egymást.

A keddi nap hasonlóan meleg volt, mégis belevágtunk egy túrába Olcsvaapáti felé a töltésen. Az út felénél azonban viharfelhők gyülekeztek, így a csoport fele inkább haza indult. De ahogy mondani szokták: „bátraké a szerencse”. Az Úr vigyázott a tovább haladókra, és ők is szárazon kerültek haza. A délután további szakaszában szabadfoglalkozás volt.

Természetesen a szervezők a fürdőzésről sem felejtkeztek meg. Mivel palaj híján a tivadari Tisza-part alkalmatlan volt akárcsak egy pokróc leterítésére is, így elbicikliztünk Beregdarócra. Szerdán a reggeli áhítat után, még ebéd előtt felpattantunk a vasparipákra és egy könyörtelen tekerés után megérkeztünk a célunkhoz. Ebédeltünk, vagy legalább is kellett volna, aztán mindenki be a medencébe. Jól esett, hogy a langyos víz lehűti forró testünket. Az úszómester kicsit túlreagálta a dolgokat, és nem tetszett neki, hogy ugrálunk, illetve labdázunk, így gyermeki pajkosságunkat nem igazán tudtuk kiélni. Az idő Istennek hála nagyszerű volt. Nyugodtan, minden idegeskedés nélkül tudtuk eltölteni azt a napot Darócon. Vacsora után összepakoltunk és útnak indultunk haza. Fáradtan, mégis kellemes érzéssel tértünk aznap este nyugovóra. Persze itt is hangsúlyoznám: már aki.

Az idő olyan gyorsan repült, hogy észre se vette az ember. Máris az utolsó teljes napunkat töltöttük a szálláson, amiről megjegyezném, hogy nagyon korrekt, tisztességes. Két épület adta a fekhelyet, illetve egy csűr, vagy garázs tartozott még hozzá, ugyanis esetünkben inkább az utóbbira használtuk a harmadik épületet. A szobákban emeletes ágyak vártak ránk, mindenhol külön fürdőszoba. Visszatérve a csütörtökre. Mindenkin érződött, hogy kissé feszült. Pedig semmilyen nehéz feladat nem várt ránk. Csupán közeledett a tábor vége. Délelőtt az éppen soros vezető páros megtartotta a témafeldolgozást. Délután már nem túráztunk. Az udvaron vizilufi csata folyt, a teraszon pedig kézműves hajlamunkat élhettük ki. Persze nem volt kötelező, volt, aki pihent. Bevallom jómagam is inkább az előző napok fáradalmait, vagyis inkább a későn fekvéseit pihentem ki. Az esi áhítat után a csapatok bemutatták a műsorukat, amivel készülniük kellett egész héten. Nagyon színvonalas előadásokat láthattunk, mindenki élvezte, ezt az utolsó könnyű feladatot. Később néhány jómadár elindult fát gyűjteni a tábortűzhöz. Persze vaksötétben kicsit tovább tartott, mint gondoltuk volna, de végül sikerült elegendő fát szerezni egy kiadós tűzhöz. Megtanultunk egy táncot, nevezetesen a kecske táncot, amivel eléggé kifárasztottuk magunkat. Utána a tűz köré gyűltünk valamennyien, és gitárkísérettel elénekeltünk néhány, a napokban megtanult éneket.

Elérkezett hát az utolsó nap. Szomorúan ropogott most a fű a talpunk alatt. A foci után megfürödtünk, aztán mindenki neki kezdett készülődni. Reggeli után kihirdettük a csapatok pontszámait, helyezéseit, illetve mindenki megtudta, hogy ki, kinek volt az angyalkája. A maradék időben már nem strapáltuk magunkat semmilyen feladattal, mindenki beszélgetett, pakolt, búcsúzkodott. Péntek, délután 16 óra… itt az ideje haza indulni. A kapu kitárult, a kavicsok recsegtek a biciklik alatt. Mintha csak ők is búcsúzkodtak volna… Nekik is fájt, hogy elmegyünk, de itt a vége. Rendőri kíséret nélkül indult neki a Nagycsapat a hazafelé tartó útnak.

Egy szempillantás alatt otthon voltunk. Az aggódó szülők tekintete megenyhült, mikor meglátta az első bicikliket. Épségben, minden baj nélkül hazaértünk. A parókia előtti téren összegyűltünk még egy utolsó éneklésre, aztán búcsúzkodni kezdtünk. A tudat bennünk volt, és még mindig bennünk van, hogy jövőre újra találkozunk. Lehet nem itt, és nem ebben az időpontban, de valahol, valamikor biztosan.

Utolsó módosítás: 2009.07.05. 18:01

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.