Metró

Pras | 2008.03.15. 00:16 | kategória: Gondolatok

Száz és száz ember.
Arctalanok. Névtelen tömeg. Maszkhordozók. Megfelelni, kitűnni próbálnak. Egyéniséget, stílust erőltetnek. Ha megfogjuk a kapaszkodót, nézzük csak le az ülésekre: nyolctól nyolcvanévesig át-, és átesnek a szüzsé hangsúlyozására. És már azt sem tudjuk helyenként eldönteni, a mázon belül maradt-e még valami szilárd. Valami emberi. Valami mély. Valami jó.
Emberek. Tetszeni vágynak, maguknak, másnak, mindenkinek. Hatalmat akarnak. Sikert, pénzt és ismertséget. Nevet. Márványkoporsót.
Móra Ferenc jut eszembe. Egy cikkében a Kultúrpalota igazgatójaként végtelen iróniával, mégis tényszerűen írta: demokráciánkban hirtelen megszaporodott azok száma, akik a könyvtárakban a nemesi okleveleket keresik.

És ez még a jobbik(?) eset. Talán.
Mert mellettük ott nyomorog, vagy épp terpeszkedik a csöves. Az idénymunkás, a Kőbányait markoló melós. Gondjaik súlyának prése alatt a gondolatok, tervek nem jutnak messzire. Igazából sehová sem. Holnap is legyen zsemle és párizsi no meg pálinka. Maslow-piramisunk csúcsára még csak rá sem tekintenek, se képmutatás, se civilizáltság. Ösztönlét. Napról napra vegetálás. A kényszerű nyomor állatisága.
Hiába a kivételek.

És a rosszabbik? E kettő közé tagolódik.

De mi van magunkkal? Jobbak vagyunk talán? Csak azért tesszük a szépet hol szándékkal, hol önkéntelenül, hogy a tükörnek jobban tetsszünk? Annyira nem érdekel minket, hogy a szürkeség egy szürke fogaskereke vagyunk vagy legalább sárgára festett fogaskereke? Persze, hogy érdekel. Élni akarunk, jól élni mégpedig. De ami áldozatot a Ma követel ezért? Hiszen azt a vak is látja, hogy ez nem közösség. Csak összezártság. Kopnak a fogaskerekek, ahogy egymásba kapaszkodnak, próbálják magukat hajtatni a más lendületével, törni a másikat. Mi mennyire veszünk részt ebben a magunk kicsinyes, korlátozott hatókörű módján?

Elnézem a krómozott csöveket, a pislákoló fényt, az unott arcokat. Kerülik egymás szemét. Olvasnak, bámulják a padlólemezt, merednek maguk elé. És talán ordítva esnének egymásnak, betűszavak, igenek és nemek, keresetek, adók, gyermekek és szülők, csapatok és életkorok miatt.
Hogyan lesz ebből szép új világ? Egy ország legalapvetőbb építőtéglái nem jog, nem fegyver és nem GDP, hanem az emberek.
És akkor ez csak egy kis ország, kis emberei. Így, vagy úgy. Itt ez a hatalmas sárgolyó, ahol ennyi keserűség és lenyelt könny jut osztályrészül, és jórészét valójában egymásnak okozzuk?!!

de nyílik az ajtó. Előremeredek, átcsörtetek a vállakon, fülemben zenével, agyamban egyetlen ember problémáival.

Hozzászólások

1 | Pyrogate 2008.03.15. 00:40
érdekes, hogy így látod. Én mindig szerettem MEtrón utazni, anyira különleges az a miliő, amikor reggel lementem (másfél évig naponta használtam) és unott arcok, mindenki tekintetében ott van a napi terhe, hogy túl kell élnie ezt a napot is. Egyszerűen annyira abszurd volt a hömpölgyő, mozgólépcsőző tömeg, és a zaj, ami elnyomja a beszélgetés szikráját is, hogy nekem valamiért mindig is érdekes hangulatot árasztott. Nem volt nyomasztó, inkább furcsa, hogy én nem érzem ezt, amit rajtuk látok.

De jó kis bejegyzés, hozzám átjött:)

2 | TcG|Rommel|Hun 2008.03.15. 09:54
Nagyon jó bejegyzés! Bár én Pyro-val értek egyet, sokkal inkább érdekes a metró hangulata, az érdekes bizarr értelmében. A metró egy különleges példa, de amit írtál, az egy az egyben megfigyelhető bármely más tömegközlekedési eszközön: a gondterhelt arcok, az semmibe révedő tekintetek, az álmos emberek. Ezért jó reggelente zenét hallgatni, felébreszt, és egy kis életkedvet is csepegtet az emberbe.:)

3 | Pras 2008.03.15. 15:57
Istenigazából maga a körülmény csak az "alapgondolatot" adta meg, onnantól kezdve túl sok köze nincs a konkrétumokhoz. =) Töredelmesen bevallom egyébként, hogy én is csípem a metrót. Avagy Метро-t. ^^

Ugyanakkor ismételhetem önmagam: nem szándékom a bloggal, hogy "egyetértsetek". Sem az, hogy milliónyian olvassatok. Ha "csak" elgondolkodtok, vagy "csak" úgy értek a végére, hogy "nem volt időpocsékolás", már érdemes volt faragni rajta. =)

4 | Aryx 2008.03.15. 20:12
Nem volt időpocsékolás. Már a "nosztalgia" miatt sem, mégha kb. tegnapelőtt metróztam is utoljára, de ez az írás tökéletesen visszaadta azt a metró-feelinget.

És én is a zenére szavazok. :)

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.