Zoo_Lee blogja

Insanity Keeper - Egy klasszikus műfaj bukása

Zoo_Lee | 2014.02.24. 22:40 | kategória: gondolatébresztő

Óvatosan kell bánni a nosztalgiával. Egyrészt remek módja annak, hogy kicsit átértékeljük az életünket, visszaemlékezzünk, esetleg ha lehetőség van rá, újra átéljük a kellemes pillanatokat... viszont mint minden kellemes és/vagy hasznos dolog esetén, ennél is számtalan kiábrándító élmény érhet minket. Képzeljétek el például a következő helyzetet: valamelyik tetszőleges közösségi médián rád ír valaki, aki a régi áltsulis/gimnáziumi barátnődnek vallja magát. Rögtön eszedbe jutnak a csodálatos élmények, a rengeteg meghitt együtt töltött perc, így amikor egy sablonos "régen nem hallottam rólad" chatelést követően felveti, hogy találkozzatok, repesni tudnál a boldogságtól. Aztán eljön a nagy nap, elmész a megbeszélt találkozóra, és ahogy leül veled szemben - halálra vált arccal menekülsz a helyszínről, és ha az agyadon/szemeden lenne Reset gomb, azt legszívesebben törésig benyomnád. Nem is vagy benne biztos, hogy akit láttál, az tényleg a volt barátnőd volt-e, vagy csak egy nagyon brutális trollkodás áldozata lettél. Ha pedig tényleg a volt barátnőd volt, nagyon nem akarod tudni, hogy mi történt vele az elmúlt évek során. Eszedbe jut, hogy nem sokkal a szakításotok után valamilyen nagy kavarodás volt a családjában, valamiért nem mehetett vissza többé a suliba, és csak nagyon ritkán hallottál felőle hol hihető, hol lehetetlen híreket - majd a szobádba süppedsz, és kontrollálhatatlan zokogásban törsz ki.

Vegyünk vissza a fenti történet drámaiságából, és a volt barátnőt igazi kockához méltóan cseréljük ki az egykori kedvenc játékra (vagy inkább kedvenc játékstílusra), és nagyjából hiteles képet kaphattok arról, miket éltem át az elmúlt egy év során egykori kedvencemmel, a Dungeon Keeperrel kapcsolatban. Még zsenge serdülő koromban több tucat órát öltem Peter Molyneux klasszikus stratégiájába, amely egy durva csavarral egy fantasy birodalom főgonoszának bőrébe bújtatta a játékost, hatalmas földalatti birodalmakat kellett felépítenünk, elvetemült démoni lényeket toboroznunk, levernünk a riválisainkat, és természetesen lemészárolnunk a kincsünkre pályázó szerepjátékos csapatokat. Hasonlóan a szívembe zártam a második részt, és a sorozat szellemi örökösét, a formulát a régi James Bond filmeket parodizáló alternatív 60-as évekbe helyező Evil Geniust is. Legnagyobb meglepetésemre azonban ezt követően majdnem tíz évre beállt a csend, amit csak néha tört meg néhány, az Evil Genius második részéről, és egy bizonyos kínai fejlesztésű Dungeon Keeper Online-ról szóló pletyka (a Dungeonsról és az Impire-ről nem tudok nyilatkozni, nem is játszottam velük, de értékelések terén meglehetősen rosszul is állnak).

Ennek a cikknek az ötlete egy évvel ezelőtt születhetett meg, amikor a szokásos játékos hírleveleim között felfigyeltem egy béta meghívóra: Goblin Keeper. A címről derengeni kezdett valami, ahogy beregisztráltam, és elindítottam a játékot, úgy éreztem, megtaláltam az akkor lassan megunt Settlers Online utódját, mint aktuális farmolós, birodalomépítős játékom - a GK ugyanis a közösségi Ville játékok kötelező designelemei mögött a régi Dungeon Keeper örökségét rejtegette, és naivan azt hittem, végre ráakadtam a megfelelő utódra. Nagyon csúnyán ki kellett ábrándulnom. A játék még a többi Ville klónhoz mérten is agyonerőltette a fizetést, például bizonyos szintek eléréséig csak meghatározott számú "kockát" áshattunk ki a termeink számára, és az általunk lakott hegy belsejében is csak nagyon lassan és ritkán építhettünk ki újabb bázisokat. Néhány hét pihenőpálya után arra értem vissza, hogy távollétem miatt a lényeim fellázadtak ellenem, és nem hajlandóak engedelmeskedni, hacsak néhány napig nem logolok be rendszeresen, vagy nem fizetek nekik valódi pénzzel. Majd a néhány napos kényeztetés során beindult a PvP, és az edzést elhanyagoló lényeimet percek alatt ledarálták az ellenséges játékosok, ráadásul, ha a feltámasztásukért nem fizettem valódi pénzzel is, csak első szintűre nullázva térhettek vissza.
Épp akkoriban indultak meg az első intenzív támadások a sajtóban a magukat ingyenesnek hirdető, valójában a játékos kifosztását megcélzó programok ellen, a GK pedig olyannyira felhúzott a fent sorolt megoldásaival, hogy egy iszonyatosan kiosztós hangvételű anyag lett belőle - amit többszöri átolvasás után végül nem küldtem el szerkesztésre, még a blogomra sem töltöttem fel. Próbáltam magam felnőttként túltenni a csalódáson, nem is sejtve, hogy a goblinos kaland csak a jéghegy csúcsa volt.

A történet következő állomása az Evil Genius Online, amelyet a Rebellion fejleszt, és az első hírek hallatán boldogan kaptam fel a fejemet, hisz még ha csak egy egyszerűsített közösségi változatról is van szó, ha kellő figyelmet generál, akár meg is nyithatná az utat a valódi EG2 előtt. Majd megtekintettem az első videókat a pénzmosó gépekből aranyat arató minionokról, a kezelőfelületről, és fanyar kifejezéssel az arcomon regisztráltam be a bétába. A végeredmény végül nem volt annyira kiábrándító, mint a Goblin Keeper - az Evil Genius Online megőrizte az eredeti játék összes főbb elemét, bizonyos szinten még a hangulatát is, de kutyából nem lesz szalonna, és amivel játszottam, az végső soron egy újabb Facebookra hegesztett Zynga babérokra törő közösségi játék volt. Hosszú várakozási idők, bizonyos időközönként erősen ajánlott bejelentkezés, és minionok, akik a rájuk bízott feladatok mennyiségével és színvonalával arányosan fáradnak, és ha nagyon kimerültek, akár ájultan eshetnek össze, amit vagy újabb várakozással, vagy speciális italok használatával orvosolhatunk. Az ájulásra pedig elég gyakran sor került, ugyanis elég két napig hanyagolni a bejelentkezést, és földalatti bázisunkat olyan szinten beteríti a szemét, hogy alattvalóinkat perceken keresztül porszívózásra kell fognunk, amely az energiaszintek tanulmányozása alapján úgy tűnik, jóval megerőltetőbb, mint az online játéktermek hackelése, vagy a nemzetközi kémszervezetek lehallgatása. Az Evil Genius mindenesetre közel sem volt annyira rossz/pénzsóvár, mint a Goblin Keeper, ráadásul még további játékelemek várnak bemutatásra, van idő a fáradási/fizetési rendszerek reformálására is, barátlistánktól pedig elég sok alapanyagot és tárgyat tudunk beszerezni fizetés nélkül. Így még ha nem is volt kellemes élmény, legalább nem ültem két nap után letaglózva, hogy miért is pazaroltam rá az időmet, és mi történt az egykori kedvencemmel.

Az EGO viszont csak gyenge előkészítője volt az elmúlt hetek borzalmának, amit sokan már a cím alapján megsejthettek - a mobiltelefonos Dungeon Keepernek, amely egészen az elmúlt napokig a telefonomon foglalta az őt egyáltalán nem megillető helyet. Nem hinném, hogy különösebben részleteznem kellene, mennyire rossz ez a játék, megtette helyettem szinte az összes létező online médium, sőt még az eredetit tervező Peter Molyneuxnak is volt pár keresetlen szava hozzá egy BBC-nek adott interjúban. De talán nem is igazán rossz játék, inkább csak az iskolapéldája annak, mit is rontanak el a közösségi oldalakra készülő stratégiák és mi a legfőbb gondja az egyre nagyobb teret hódító free-to-play piacnak. Méregdrága lények és fejlesztések, indokolatlanul hosszú várakozási idők (néhány pályaelem kiásása akár 24 órát is igénybe vehet), kisebb-nagyobb bugok, botrányosan magas árak a játékbeli érmékért, és minden idők legundorítóbb értékelési rendszere, melyben vagy maximum pontot adsz a játéknak, vagy külön emailben kell megindokolnod, miért nem tartod tökéletesnek. Teljes őszinteséggel állítom: megpróbáltam élvezni a mobilos Dungeon Keepert, megpróbáltam megtalálni az értékeit - de amikor végignéztem a brutális lassúsággal épülő birodalmamon, amikor a sikeres támadó és védekező küldetések után a sorozat jellegzetes Horned Demonja megpróbálta rám sózni a DK Premium előfizetési csomagot - valami iszonyatos, barlangszívet repesztő hanggal tört össze bennem.

Cikket pedig talán még ezek után sem írtam volna, ha egyik kedvenc oldalam, a gog.com nem lepi meg a játékosokat az eredeti Dungeon Keeper ingyenessé tételével egy röpke hétvége erejéig. Fogalmam sincs, hogy az otthoni régi játékos cuccaim között hová kallódott a lemez, így most letöltöttem, és a sötét barlangrendszer ismét órákra magába szippantott. Amikor pedig végül kiléptem, hogy visszatérjek a telefonomon tenyésző borzalomhoz, tudtam, hogy ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Nem vagyok hajlandó elnézni, hogy egy ilyen fantasztikus sorozattal ez történik. Nem akarom elfogadni, hogy egy generáció számára ez a mobilos pénzbedobó app jelent majd egyet a Dungeon Keeper névvel. Nem akarom tovább figyelni, ahogy az egyik kedvenc műfajomat összerágja, majd kiköpi a free-to-play szavakkal túlságosan könnyelműen dobálózó mobilos és közösségi játékipar. Mégis ez történik most, mégis ezek a rettenetek rontják a sorozatok hírnevét a különböző oldalakon, én pedig sajnos nem tehetek mást, minthogy megpróbálom elfelejteni a létezésüket, és a tényt, hogy az egyik kedvenc játékműfajom bukásának vagyok szemtanúja.

F2P Shooters for my free time

Zoo_Lee | 2012.04.30. 14:50 | kategória: élménybeszámoló

Miután magam után hagytam újabb epikus mennyiségű zh-t, kötelező programot és hasonló tortúrákat, szinte természetes, hogy valami kikapcsolódást kerestem a hosszú hétvégére. Igen ám, csak az évnek még közel sincs vége, nem feltétlenül ilyenkor kell újabb adag lemezt rendelni konzolra/PC-re. Maradt tehát a kézenfekvő megoldás: felnézni Steamre/Originre (utóbbiért bocsássátok meg bűnömet) és lehúzni egy adagot az ingyenessé tett játékok listájáról - lehetőleg FPS-t, ha már az elmúlt hónapokban kezdtem megcsömölni az instázástól és a szintlépésektől. A kipróbált játékokból pedig firkantottam néhány rövid kis tesztet is, remélem tetszeni fognak, illetve ti is érdemesnek fogjátok találni kipróbálásra a következő programokat.

Battlefield Play4Free
A Battlefield 2 ingyenes (és kissé ledegenrált) változatával már próbálkoztam egy ideje, de itthoni gépemben (amit természetesen továbbra is lusta voltam újratelepíteni) már annyi memória sem maradt, hogy ezt futtassa, és frusztrációm miatt valahogy hosszú ideig nem is próbálkoztam vele újra. Egészen mostanáig. Még mindig meg szoktam lepődni azon, hogy a böngészős játékok milyen eszméletlen jók tudnak lenni, ez igaz a Battlefieldre is - viszonylag szép grafikák (amikor a "gamerkedést" kezdtem még high-tech csúcsnak számítottak), sima irányítás, megfejelve gyakorlatilag a Battlefield 2 összes pályájának modifikált változatával. A játékmenet viszont érthetetlen módon kicsit megváltozott, ahogy korábban már említettem, degenerálódott. Nincsenek osztagok, sem respawn menü, a karakter, akit létrehozol, meghatározza a kasztodat, ha pedig meghalsz, a halálodhoz legközelebbi zászlónál éledsz újra. Furcsa, de néhány menet után sikerült megszoknom. A n00bok irritálóan magas számát már kevésbé. Vannak profi játékosok is a szervereken, de számuk elenyésző a rengeteg kazi mellett, akik eddig valószínűleg csak botokkal toltak többjátékos FPS-t, és imádnak szólózni (ami alatt természetesen azt értem, hogy hősiesen belerohanni az ellenséges tűzvonalba). Az összélmény kicsit felemás, lehet jobban jártam volna, ha csak egyszerűen előkaparom valahonnan a Battlefield 2 Deluxe lemezemet. De viszonylag jól elvoltam vele, így adta magát, mit fogok kipróbálni következőnek...

Battlefield Heroes
Bizony, egészen eddig a Csatatér és a Csapat Erőd 2 játékok házasításából született furcsa kis hibrid is kimaradt élményeim listájáról. Az elmúlt évek során láttam róla elég videót, hogy tudjam, mire számítsak, és ezek alapján nem is csalódtam. A Heroes egy bájos, infantilis és kedves kis online szórakozás, iszonyat magas játékosbázissal, rengeteg pályával és játékmóddal. Bár a fizetős játékosok hajlamosak pofátlanul feltápolni magukat, illetve a matchmaking rendszer is zseniálisan pakolgatja egy pályára a majd' tízes skálán mozgó szintkülönbségű játékosokat, remek szórakozás a BFH, a hangulata miatt a fénypontja volt a kis relaxációs kockulásomnak, és toronymagasan a jelenlegi legjobb böngészős FPS (igen, a Quake Live-val szemben is).

Super Monday Night Combat
Új játékos a pályán, talán alig egy hét telt el a megjelenése óta. Elvileg már volt egy előző része XBLA-n, de azzal nem volt szerencsém találkozni, a PC exkluziv ingyenes folytatással viszont már igen, és ez sikeresen fel is csigázta érdeklődésemet. A játék lényege, hogy a DOTA toronyrombolós, NPC-kísérős, szintlépős, karaktertuningolós rendszerét öntötte egy TPS kereteibe. A két csapat egy zseniális valóságshow-paródiában vesz részt, ahol a feladatuk a robotsereget támogatva eljutni az ellenséges csapat széfjéhez, és feltörni azt, miközben útjukat állják a másik csapat saját robotjai és a védelmi tornyok is. A csapatot szép számú karakterválasztékból rakhatjuk össze, az egyes szereplők kellően eltérnek egymástól (van jetpackes spacemarine gránátvetővel és mutáns gorilla is, ami inkább közelharcban remekel). A respawn idők viszonylag elég gyorsak ahhoz, hogy ne essünk ki túl sok időre az események forgatagából, a meccsek gyorsak, a karakterfejlesztéseken könnyű kiigazodni, a két kissé Celebrity Deathmatch-et idéző kommentátor pedig eszméletlen jó beszólásokat süt el a káosz közben. Egyetlen bajom talán csak azzal volt, hogy mint minden ingyenes programnál, a friss megjelenés miatt itt is pokoli magas a kazik száma, ha pedig valakinek közülük esetleg nem tetszik a játék, és kilép meccs közben (mert minek is van ott a tréning mód), akkor a szerver nem dob be botokat, nem szüneteli le a meccset, minden folytatódik, és így olyan fair-playt gyalázó helyzetek is kialakultak, amikor két játékos védett öt ellen. Remélhetőleg ez a hiba majd az idő elteltével (és a profibb, nem alkalmi játékosok túlsúlyba kerülésével) majd korrigálja magát. Ettől függetlenül ajánlom a kipróbálást.

Team Fortress 2
Az, hogy ez a cucc teljesen új számomra, nem igaz. Rögtön az ingyenesre váltás után már adtam neki egy esélyt, de akkor borzalmasan játszottam, a toleráns közösségtől kaptam a "köcsög n00b" beszólásokat, és néhány siralmas óra után úgy döntöttem, ez részben biztos az iszonyatos szaggatás és gépem elavultsága miatt van, majd később próbálkozok vele újra. Uninstall. Eltelt majdnem egy év, erősebb a gép, adtam neki egy újabb esélyt. Az élmény viszont nem változott. Hiába van szó egy minden tekintetben remek, hangulatos, és hatalmas játékosszámú FPS-ről, ha kezdő vagy, gyakorlatilag halott vagy, vagy ha nem, akkor leszel, meccsenként legalább háromszor gyakrabban, mint ahányszor sikerül megölnöd valakit. A közösség pedig egy-két kivétellel (remélem, hogy csak nekem volt ilyen pechem) keményen beszól a bénázásért, és elküldenek vagy a pokolba, vagy a botzónába, attól függően, hogy csak utálnak, vagy meg is akarnak alázni. Továbbra sem ítélem el a TF2-t, ajánlom, hogy mindenki nézze meg magának, de másodjára futottam neki, és ezúttal sem volt képes megfogni. Az pedig valljuk be, elég nagy szó, amikor már toltam szinte minden létező online stílust.

Az ipar, ami sohasem alszik - avagy újabb hír adag véleményem kíséretében

Zoo_Lee | 2012.03.31. 18:33 | kategória: gondolatébresztő

Eredetileg olyan terveim voltak erre a hétre, hogy írok egy összehasonlítást a World of Warcraftról és az ingyenes WoW-klónokról, illetve egy kis összefoglalást, a Blizzard utóbbi időben meghozott szinte már szánalmas lépéseiről a játékosbázis megtartása érdekében, az idő, és a héten kikerült újabb hírdózis azonban közbe szólt, és a végén úgy döntöttem, tisztább és egyszerűbb, ha csak az aktualitásokat próbálom meg összefogni, és nyakon önteni saját, időnként fűszeres meglátásaimmal.

Kezdjük is az elején! Az első drága barátunkkal, a Sony Onlinennal kapcsolatos: olybá tűnik, hogy a múlt héten postolt Everquest f2p váltás is sikeres lehetett, a SOE fejesei ugyanis bejelentették, a nyár folyamán a Vanguard: Saga of Heroes is az ingyenesség útjára fog lépni. Amikor egy fizetős játék ingyenessé válik, az mindig remek hír, ha másért nem is, mert legalább megbizonyosodhatunk róla, hogy az online addiktokkal foglalkozó iparág legalább jó úton halad, a dolog pikantériája pedig, hogy ha ez a váltás is megtörténik, zseniális gyorsösszeadói és statisztikai képességeim szerint a SOE birtokában már csak egyetlen egy jelentősebb fizetős MMO marad, a Planetside, ráadásul azon sem lepődnék meg, ha ilyen tempóban haladva egyfajta promóciós céllal még az is ingyenes lenne a már eleve ingyenesként induló második rész előtt.

Következő jelentősebb news egy várható hír volt, a Phantasy Star Online 2 ugyanis szintén free-to-play címként fog majd startolni. Mivel gyakorlatilag a legelső konzolos MMORPG-k egyikének folytatásáról van szó, nagyon várom, hogy bővebb infókat, esetleg bétát kaphassunk, az eddig bemutatott anyagok alapján úgy tűnt, végre elfelejthetjük majd az utóbbi évek során a franchise címével ellátott kétes minőségű felvonásokat. Ja igen, és a játék elérhető lesz okostelefonokra és tabokra is, így elég lesz az iPhone-t, vagy a hasonszőrű társait a közeledben tartani, és máris olyat kockulhatsz egy nyílt wi-fi közelében, mint otthon. Vagyis majdnem... remélem angry german kid-et nem kezd senki sem utánozni a buszpályaudvar várótermében (ha létezne még ember, aki nem látta a fent említett "lényt", az nézzen fel Youtubera, de előre szólok, csak erős idegzetűeknek)

Miről is fogunk a jövőben beszélni: a 2012-es PAX-ra várhatóan a Perfect World Entertainment ki fogja vinni a RaiderZ és Neverwinter játékokat, amelyeket úgy gyakorlatilag a bejelentés és az első előzetesek óta várok, valamint ugyanezen a rendezvényen tiszteletét fogja tenni a Red 5 stúdió régóta várt Firefall című MMOFPS csodája is, aminek ráadásul most április 2-án lesz egy zárt bétafuttatása is, szurkoljatok, hogy valamelyik accomra érkezzen egy behívó, és legközelebb már beszámolhassak róla. A cell-shaded grafikájú, nyílt világú lövölde többek között a Tribes sorozat alkotói által készül (erre utal a rengeteg jetpack is) és túl sokat nem lehet róla mondani, szerintem aki egy rövidebb előzetest megnéz róla, az következő lépésként azonnal a béta vagy a megjelenés dátuma utána kezd kutatni. Csak utánam srácok!

Infó a THQ-tól: a Warhammer 40K: Dark Millenium Online továbbra is készül, azonban anyagi megfontolásokból az Online mostantól nem tagja a címnek, ugyanis az MMORPG projektet hivatalosan lelőtték, egy alapvetően egyjátékos móka lesz a dologból, természetesen erős multival. Béke poraira, ha kaptunk volna belőle valami értékelhető anyagot, még lehet, hogy át is érezném a dolog súlyát, viszont alapjában véve foglalmam sem volt, hogyan lehetne egy open world MMO-t kihozni ebből a cuccból, lehet, hogy így jártunk jobban.

És végül offline pletykával zárnék: állítólag már gyártás alatt áll a Sony következő masinája, a Playstation 3-at leváltó Playstation Orbit. A dolog azért pletykaértékű, mert nevetségesnek tartom, hogy ilyen gyorsan előrukkoljanak egy új konzollal, amikor még a Ps3 sem érte el a maximális teljesítményét, arról nem is beszélve, hogy a nemhivatalos forrás szerint a konzol nem fogja támogatni a PS3 játékait és a használt játék kereskedelem ellen is online regisztrációval és hasonlókkal próbál majd küzdeni a Sony. Utóbbiban látok némi rációt, annak ellenére, hogy legalább akkora baromság lenne, mint az első állítás, remélem, hogy ilyen ostoba döntéseket kedvenc konzolfejlesztőm soha a nyomorult életben nem fog meghozni - ha mégis, akkor majd valamikor számíthattok egy velősebb, és cifra káromkodásokban jóval gazdagabb postra a hivatalos bejelentést követően.

Nagyjából ennyit tartottam aktuálisnak a mostani adagból. Aki mostanában akar megtalálni valamelyik virtuális harcmezőn, annak kicsit rossz hírekkel kell szolgálnom, ugyanis ingyenes MMO helyett ezúttal a Resident Evil Operation Raccoon City zombiktól hemzsegő világába fogom belevetni magamat a Playstation 3 segítségével - igen, megvettem, igen, tudom, hogy állítólag rossz játék, de közeleg a tavaszi szünet, az meg nem járja, hogy ne dobjak majd fel valami zombis-élőhalottas-horroros baromságot, szvsz semmi sem segít annyira a kikapcsolódásban, mint a zombik és a fejlövések (random geekness) Jövő hétre még eldöntöm, hogy erről a játékról kaptok-e élménybeszámolót, esetleg a WoW-os cikket lövöm-e, vagy egyiket sem, mert felnézek a PlayIT-re, utóbbi esetében remélem ott találkozunk.

Kalandorokat vár az Örök Kaland, "enyhe" megszorításokkal

Zoo_Lee | 2012.03.23. 14:11 | kategória: élménybeszámoló

Pont ma, ahogy ezeket a sorokat írom, van egy hete, hogy a Sony Online leghíresebb játéka, az Everquest, idei születésnapján átváltott a mikrotranzakciós free-to-play modellre. Ezzel a váltással kapcsolatban két dolog is lenyűgözött olyannyira, hogy gondoltam, megér egy posztot a heti blogbejegyzésemben.

Az első maga az első benyomásom volt, amikor a játék betöltött. Konkrétan arckifejezésem kb olyan színt ölthetett, mint a kliséhegy mozifilmek főgonoszai, és csak annyit tudtam megilletődöttségtől összeszorult torkomon kinyögni, hogy: "Hogy lehetsz még mindig életben?"

Az EQ ugyanis, bármilyen meglepő, egy régi játék. Ez pedig alaposan idejétmúlt grafikákat jelent, és olyan kezelőfelületet, hogy Casual Ferenc Pistike, ha pár percet le akar ülni játszani a leckeírás előtt, valószínűleg az első mobig nem jutna el benne, nemhogy valami szintlépésféléig. Minden régi MMO próbálja valamilyen szinten megújítani magát, hogy új játékosokat is megfoghasson, meg hogy úgy általánosságban életben maradhasson az új versenyzők mellett, az Everquest viszont büszkén és magasról tesz erre. Itt ha NPC-t találsz, az nem jobb klikkre fog neked reagálni, hanem arra, ha a chat ablakban köszönsz neki, szintet nem ötpercenként lépsz, hanem óránként már a játék elején is, a karaktered pedig reális mennyiségű cumót hordhat magánál, nem az egész falu raktárkészletét. És még ha esetleg ezzel előbb vagy utóbb be is halnak a szerverek (hogy most a váltás mennyi új játékost hozott, egyenlőre még nem publikus információ), akkor is, ez a játék végig olyan volt, olyan maradt, amilyennek a régi motorosok szerették, rekordmennyiségű kiegészítő jelent meg hozzá, enyhe kifejezéssel is egy örök életre elegendő tartalom van benne - le a kalappal előtte.

De most back in time effektus, vissza a program betöltéséig, ahol a másik blogolásra motiváló jelleggel szembesültem, egy kevésbé pozitívval. Az arcom ezúttal az Evil Genius főszereplői helyett Charles Manson pszichológusát próbálta mimikálni, miközben nagy nehezen ez a mondat fogalmazódott meg a fejemben (vagy ki is mondtam? Nem vágom már...): "Hogy lehet valamit ennyire korlátozni, és ingyenesnek nevezni" + /*random káromkodássorozat*/

Tévedés ne essék, még mindig nem olyan illatozó végbélsár jellegű a helyzet, mint a WoW esetében (ahol az első 20 szintig tartó trial ingyenesnek számít), de a megkötések akkor is nagyon súlyosak. Anno, még amikor az Everquest 2 Extendeddel kezdtem el játszani, ott sem tetszett, hogy gyakorlatilag 3-4 semleges fajjal, és néhány alapkaszttal, 2 karakterslottal, korlátolt kereskedéssel meg hasonlókkal szúrták ki a f2p játékosok szemét, az, hogy az elvileg teljesen free-to-playre váltás során tavaly novemberben sem változtattak ezeken a megszorításokon, még nehezebben ment le a torkomon, erre most az Everquestet is kihozzák UGYANAZOKKAL a megszorításokkal. Választhatsz négy faj, és 4 kaszt közül, amelyeknél ráadásul még az is váltakozik, hogy melyik fajnál melyik érhető el, a legutóbbi kiegészítőhöz nincs hozzáférésed, szerverenként legfeljebb két karakter, a f2p gamer pedig csicska kis Jac Fos a csillogó páncélű fizetős megageek isten mellett. Gyönyörű. Szánalmas. Eldobom a zagyamat. Fel sem vetődött, hogy ezen valamit változtassanak, kicsit több lehetőséget adjanak a játékosnak? Aki nagyon rákattan, az úgyis fizet, hogy több karaktere legyen, hozzáférhessen az aktuális legfrissebb kieghez meg hasonlók, miért kell ennyi pitiáner hülyeséget vállalni ha már egyszer elvileg úgyis ingyenes a játék?

Nosztalgiázó kedvű játékosok PvE EU-s szervereken futhatnak össze velem, egy kis ideig még biztos játszani fogom a játékot (és azzal együtt az MMO kultúrsznobot is)

Family Guy Online és egyéb állatfajok

Zoo_Lee | 2012.03.17. 22:17 | kategória: bétateszt

A címben szereplő játék nem vicc. Gondolom sokan ismerik Seth McFarlane zseniális sorozatát, ami a Griffin család elmebeteg kalandjait mutatja be. Nos, nemrég Youtube-on figyeltem fel egy előzetesre, ami büszkén hirdette, böngészős MMORPG készül, amiben a játékosok Quahog lakóit irányíthatják, és kalandozhatják be szabadon a sorozat cell-shaded grafikájú világát.

A játékban a kasztokat a Griffin család tagjai jelentik, közülük a legutóbbi béta fordulóban egyedül Brian nem volt még választható. A karakterek neme nem kötött, de a szerepükből adódó tulajdonságaik már annál inkább - a Stewie-k például kicsik, de nagyon gyorsak, ha pedig harcra kerül a sor, csak lőfegyvereket tudnak használni, míg a Louise-ok a brutális ázsiai harcművészetet részesítik előnyben, és képesek meggyógyítani magukat és a sérült a játékosokat. A karakterek kinézete elég széles skálán variálható, ráadásul a játék közben megszerzett ruhadarabokkal akár menet közben is lehet változtatni. Miután összeraktuk alteregónkat (a játék akár egy fénykép alapján hajlandó le is generálni rajzfilmbéli megfelelőnket) - én egy kéjsóvár kinézetű Stewie-t készítettem első körben - rábökhetünk a startra, és a betöltés után (amit stílusosan Joe kerekes széke kísér) máris a Griffin család jól ismert háza előtt találjuk magunkat.

A játékban a célunk olyan, a főbb szereplők által adott küldetéseket megoldani, amelyek a sorozatban látott helyzeteket és poénokat készítik elő. Első körben például Chrisnek kellett segítenünk begyűjteni két farönköt, egy kötelet és egy kalapot, hogy összerakhassa a Hannah Banana részben látott "tedd a fejed a rönkök közé és nyerhetsz egy kalapot" csapdát Peternek, amiért az melegnek állította őt be az osztálytársai előtt, majd el kell látnunk az őt zaklató rivális újságkihordó, Jake baját is.

Alapjában ez a feladatunk - rohangálunk Quahog-ban, ami amolyan kronológiai viharban szenved a sorozat különböző epizódjaiból vett elemekkel (a templomban a sekrestyén ott van Louis Quest fot Fur című pornófilmje, de a templom mellett még áll a romos ház, amit Stewie és Brian megpróbáltak felújítani, hogy aztán eladhassák), ha megfelelő helyszínre érkezünk, ott harcolunk (elenyészően kevés ilyen zóna van), a küldetések előtt és végén pedig jeleneteket csodálhatunk meg a sorozatból, amelyek bemutatják az adott feladat előzményeit és következményeit. Továbbá karakterünk természetesen fejlődik, nem csak a küldetések megoldása, és az ellenfelek legyilkolása által, azért is xp-t gyűjthetünk, ha a sorozatból ismert gageket találunk meg (például Peter palesztin ébresztőóráját, vagy a gonosz majmot Chris szekrényében)

A Family Guy Online igazából fanservice és marketing a javából. A rajongókat és a sorozattal még csak barátkozókat célozza meg, nyíltan azzal, hogy még jobban elmerülhessenek a Family Guy világában. Ebből kifolyólag lehetetlen egy lapon emlegetni a többi MMO-val: kicsit felszínes, kicsit kidolgozatlan, lineáris, túlságosan könnyű, az utcák kihaltak, a töltési idők nagyon hosszúak, és ha valaki nincs olyan szinten rákattanva Seth McFarlane munkáira, hogy élni-halni nem tud minimum napi egy rész nélkül, akkor nem is fogja tovább lekötni egy-két poénosabb percnél. Azért érdekes új témát vet fel az MMO-játékok számára (promociós eszközök), ezek alapján én tuti vevő lennék valami hasonló South Park Online-ra, vagy The Simpsons-ra.

További infók: kipróbáltam a Lineage II-t, ami már jó ideje ingyenes modellre váltott ugyan, de csak most jutottam el odáig kíváncsiság és szabadidő szintjén, hogy néhány szabad órámat rá is áldozhassam. Már korábban is elképesztő adatok érkeztek be az ingyenes modellre váltás sikeréről (azoknak akik nem olvasták a korábbi cikkeket a blogon: nyolcszor annyi játékos, radikális növekedés szerverek és bevétel terén), nagyon meglepett, mekkora tartalmát kínál a Lineage II világa, és hogy még mindig milyen sok új arc kezdi el tolni az ingyenesség miatt. Konkrétan a nagy városokban még a TERA bétát is döcögés nélkül futtató új gépem annyira belassult a rengeteg játékostól, hogy a lag miatt néha másodpercekig mozdulni nem tudtam, és ismétlem - mindezt úgy, hogy a játék szervereinek számát nemrég még bővítették is! A csak klikkelős irányítás amúgy elsőre kicsit idegen volt, de gyorsan hozzászoktam, a hatalmas, részletgazdag helyszínektől pedig konkrétan leesett az állam. Nagyon meglepődtem, hogy egy ilyen öreg játék (talán még a WoW előtt indult jóval) a mai napig ilyen népszerűségnek örvend, ha egy módotok van rá, adjatok neki egy esélyt.

Erre a hétre ennyi fért bele, akit esetleg még érdekel: pénteken (március 16.) az eredeti Everquest hivatalosan is free-to-play modellre váltott, és bár az ingyenes játékosokat néhány elég súlyos megszorítás sújtja, hozzáférésük van a legutóbbi kiegészítő híján a játék teljes világához (alapjáték + talán 17 kiegészítő), tapasztalataimról, remélem, legkésőbb egy héten belül itt is olvashattok majd.

A havidíjas rendszer halott avagy jelentés az ingyenes frontról

Zoo_Lee | 2012.03.07. 21:25 | kategória: gondolatébresztő

Szabadfordításban ezek a szavak hagyták el nagyjából egy hónappal ezelőtt a Sony Online Entertainment aktuális elnökének száját, azok után, hogy a kiadónál az Everquest II és a DC Universe Online ingyenessé válása is bankot robbantott. Röpke mondanivalójában többek közt arra tért ki, hogy a jövő a mikrotranzakciós modellekben van, és nem hiszi, hogy a "hagyományos", havidíjas rendszerrel hosszú távon fent lehet tartani egy MMORPG-t.

Természetesen a kijelentésen nekem is megakadt a szemem, illetve a többi nagyobb MMO óriás is elég gyorsan reagált rá (nálam jelentősen gyorsabban). A lavinát anno elindító Turbine (DDO és Lord of the Rings Online) fejesei szerint még van lehetőség a havidíjban, viszont fontos, hogy ne csak azt, hanem az ingyenes verziót is elérhetővé tegyék a leendő játékosok számára, ahogy ezt ők is tenni fogják még fejlesztés alatt álló, szupertitkos új projektjükkel.

A Sony azonban mindig is az a kiadó volt, ami szerette betartani a szavát, ez pedig most sincs másképp. Jövő héten ingyenes lesz maga a nagy öreg, az Everquest első része is (a második részhez hasonló korlátozásokkal, viszont az összes kiegészítőjével, és egy életre elegendő tartalommal), valamint a Planetside 2 és a Dusk 514 eleve ingyenesként fognak indulni. A PS3 tulajok is örülhettek, számukra ugyanis eddig példátlan módon kibővítették a Killzone 3 multiplayer változatának próbaverzióját.

Közben sorra futnak be a tavalyi év elemzései is a játékipar szempontjából. Az eredmény, hogy a PC közelről sem haldoklik, köszönhetően az olyan, gépen lényegesen élvezetesebb címeknek, mint a Battlefield 3, a Skyrim, valamint oroszlánrészt az ingyenes online játékok.

Eközben az európaiak végre megkapták az ingyenes Aiont (enyhe szerverösszeomlások), a WoW akciókat hirdet a játékosok visszacsalogatására (ráadásul olaszra is lefordítják Azeroth világát), a Rift pedig, aminek fejlesztői néhány hónappal ezelőtt még azzal büszkélkedtek, hogy semmilyen engedményt nem kell tenniük, a játék köszönik szépen, jól van, a WoW-hoz hasonlóan a huszadik szintig ingyenes próbaverziót tettek elérhetővé. Tanulság srácok?

Ez a rengeteg hír csak egyre bizakodóbbá és bizakodóbbá tesz. Akik gyakran olvassák a blogomat, azok előtt nem titok, mennyire szeretem az MMO-kat, és mennyire támogatom az ingyenes-mikrotranzakciós rendszert. Csak remélni tudom, hogy a maradék őskövület kiadó is belátja, hogy mennyit nyerhetnek ezzel a modellel, és mire legközelebb ilyen hírfelhalmozós bejegyzésre kerül a sor, már legfeljebb letűnt, zsarnoki rendszerként tudom felemlegetni a havidíjat. Addig is az erő legyen veletek, jelenleg a Settlers Online, a Brick Force és a C9 virtuális mezőin futhattok össze velem.

8 bites mazochizmus

Zoo_Lee | 2012.02.27. 14:01 | kategória: ajánló

A videojáték manapság már popculturális ikon, a játékosokról kialakított szemüveges hurkapálca klisé is a pozitív irányba mozdult el, és általánosságban véve nehéz olyan embert találni, aki aktívan használ valamilyen elektronikus eszközt, és még soha semmilyen formában nem próbált ki játékot. A probléma csak az, hogy ennek eléréséhez kicsit enyhíteni kellett a kihívásokon, és minden platformot elárasztani könnyű, casual kihívásokkal, miközben a hardcore játékosok ideáljai, az igazi, bedurvított nehézségi szintű, több napos játékidejű programok a kihalás szélére kerültek.

Panaszkodni viszont újabban nem sok okunk van. Az elmúlt időben a független fejlesztők (és néhány mainstream kiadó) ellátta az öreg rókákat (vagy az őket majmoló hipster gamereket) múltidéző, esetenként nyolc bites grafikára hajazó gyöngyszemekkel, amelyek a játékélményt ismét a felfedezés, a kihívás öröméhez és izgalmához kötötték, nem pedig a "fullhálivúdfíling" megvalósításához. Ezt a sort gazdagítja az aktuális nemhivatalos kritikám alanya is, a Realm of the Mad God.

Egy független fejlesztők által készített, flash alapú kis 40 mega körüli MMORPG-ről van szó, ami az elmúlt hetekben került fel Steamre, és így a legtöbb játékos radarjára. A feladatunk, hogy csatlakozzunk egy maximum 85 játékos befogadására alkalmas világba, majd ott társainkkal együttműködve kimaxoljuk karakterünket a maximális huszadik szintig (egy-másfél óra elég rá), majd meginduljunk, és legyőzzük a világot irányító sötét istenséget. Az egyes világok térképei véletlengeneráltak, a játékmenet pedig abból áll, hogy a térkép különböző pontjain folyamatosan respawnoló szörnyek közül a játék kijelöl számunkra egyet, amit meg kell ölnünk, miközben ezzel a metódussal egyre beljebb kerülünk a térképen és egyre közelebb a sötét isten rejtekhelyéhez. Időnként még találhatunk rejtett, kifosztható instance-okat, az elhullott ellenfelektől potionöket, felszereléseket és újabb speciális mozdulatokat vehetünk fel, a többi játékoshoz pedig spontán oda is teleportálhatunk, hogy segítsük egymást (a tapasztalati pontot és a küldetés teljesítését mindenki megkapja, aki az adott lény legyőzésénél klikkelgetett).

Ezek után nyugodtan bárki nekem szegezhetné a kérdést, hogy dehát ez egyszerű, mint egy pofon, minek kellett a felvezetés a kihívással, meg a múltidézéssel? A kifejtéshez kölcsön venném a Dark Souls marketingszövegé(nek az általam emlékezetből ismert válatozatá)t: Meg fogsz halni. Újra és újra. A Realm of the Mad God ugyanis bár viszonylag könnyen indul, nagyjából a tizedik szint elhagyása után elkezd embertelenül bedurvulni, a végigjátszása pedig egyedül gyakorlatilag lehetetlen, még csapattársakkal is legfeljebb csak akkor könnyű, ha az adott világon tartózkodó mind a 85 gamer összefog - erre pedig még nem láttam példát. Ha pedig meghaltál, Game Over, a karaktered törlődött, az addig összegyűjtött felszerelés elveszett, visszakerülsz a karakterkészítő képernyőre, ahol ha van egy kis szerencséd, a teljesítményed alapján legalább néhány új kaszt megnyitási feltételeit teljesítetted, hogy ne csak az egy szem varázslóval szórakozhass. És hiába mordulhatna fel a tömeg, hogy ez szemétség, higgyétek el, a játékban ez a tipikus flash alaprecept a felülnézetes lövöldözéssel annyira addiktív, hogy nem számít, hányszor haltál meg, újra és újra neki fogsz futni, míg meg nem nyitod a számodra tökéletes kasztot, olyan reflexeid nem fejlődnek, mint egy hajdani NES szuperkockának, és meg nem találod a tökéletes világot, a tökéletes játékostársakkal. Ekkor kis szerencsével legyőzhetitek a sötét istent, de a játéknak még ekkor sincs vége, hiszen maximalista jellemel még lehet, hogy meg szeretnéd nyitni a többi karaktert, újra neki akarsz futni, hogy lezúzd az összes rejtett instance-t, fel akarsz kerülni a toplisták élére, vagy csak épp a fejlesztők tettek fel új karaktereket és ellenfeleket, amiket ki akarsz próbálni. A játék végigjátszható két óra alatt. Az idő, ami alatt ténylegesen végigjátszod, valószínűleg másfél-két nap, vagy egy hét, attól függően, hogy mennyire vagy hardcore. Viszont, hogy medddig fogod még elővenni ezt a kis 40 megás csodát? Ha megfelelő hangulatban vagy, akár hetekig.

Valami, ami még anno a fiók mélyén maradt...

Zoo_Lee | 2012.02.19. 18:49 | kategória: gondolatébresztő

Idén márciusban lesz már három éve, hogy különböző netes magazinokban, portálokon publikálom a cikkeimet. Ezidáig minden évben sikeresen bővítettem a repertoáromat valamivel, egy új oldallal, új feladatkörrel, az ideit leszámítva, amikor is az egyetem és a velejáró tennivalók nem egyszer szabotálták nem csak publicisztikai, de más egyéb "creative writing" témába vágó tevékenységemet is.

Ennek áldozatul esett egyik legnagyobb álmom megvalósulása is. A célom a cikkírogatással az, hogy előbb-vagy utóbb megjelenhessen legalább néhány írásom nyomtatásban is, erre pedig pár hónapja majdnem lehetőségem nyílt, ugyanis az egyik az általam olvasott kevés nyomtatott magazin közül (a nevét ilyen-olyan okokból nem közlöm) kitett egy hirdetést, miszerint nyugodt szívvel várják az olvasók által beküldött cikkeket. Én meg úgy voltam vele, hogy az MMORPG, mint témakör, valamennyire illett az újság profiljához, úgyhogy elő a legszemélyesebb hangú, legőszintébb stílusom, és próbáljunk meg összehozni valamit.

A cikk végülis nem lett rossz, de aztán nem küldtem el, mert úgy voltam vele, még szépítgetem egy kicsit. Aztán ugyanezt mondtam egy hónappal később is, aztán az után is, aztán közbejött a vizsgaidőszak és kész... igazából nem hiszem, hogy most már érdemes lenne beküldenem. Mindig találtam benne valami szépítenivalót, javítanivalót, és közben megfeledkeztem a saját alapszabályomról, aminek gyakorlatilag azt köszönhetem, hogy jelenleg három oldalnak is írogatok szűkös szabadidőmben: arra senki sem kíváncsi, hogy milyen indokkal tökölsz hetekig valamivel, a lényeg, hogy meg tudod-e csinálni, és ha meg, akkor milyen gyorsan.

Viszont mivel azt sem szeretném, ha egy ilyen írás örökké a merevlemezem rejtett zugaiban maradna, ezennel felteszem ide, kíváncsi vagyok a véleményetekre.




Kalandpark belépődíj nélkül


Élénken emlékszem azokra az időkre, amikor a játékos körökben másról sem volt szó, csak az akkor még új World of Warcraftról, Everquest 2-ről és Final Fantasy XI-ről. A puszta gondolata annak, hogy része lehetek egy élő és lélegző online világnak, jobban izgalomba hozott kissrác koromban, mint a lányok a sulimban (azóta már tudom, hogy vizsgáltatnom kellett volna magam). Csak egy volt a bökkenő: limitált zsebpénzem, és az MMO-k magas havi költségei miatt (talán szerencsémre) nem próbálhattam ki magamat egyik virtuális dimenzióban sem.

Az álmom az volt, hogy ingyenesen, vagy legalábbis nem kötelező előfizetéssel, nem tört szerverekkel és nem is agyonlimitált próbaverziókkal juthassak belépőhöz a geek-mennyországba. Nem is sejtettem, hogy a gond pusztán lakó- és születési helyem jelentette, ha ugyanis Dél-Koreába, vagy Kínába születek, ott nyugodtan tolhattam volna ilyen játékokat ingyen vagy lényegesen olcsóbban, és csak akkor kellett volna fizetnem, ha simán király karaktereimet szemkiégetően csillogó eleven otaku-álmokká akartam volna változtatni. De nem csak én lehettem ezzel így, a feltörekvő játékkiadók pedig felismerhették ezt az igényt, ugyanis egyszer csak azon kaptam magam, hogy legjobb barátom a Google már nem privát birodalmak listáit tolta az orrom elé, ha a "free mmorpg" kifejezés valamely variációjára küldtem rá, hanem olyan gyorsan feltörekvő cuccokat, mint a Silkroad Online, az Exteel, a MapleStory vagy a Dungeon Runners. Ezek természetesen nem érhettek fel az olyan nagyágyúkkal, amik után a gamer magazinok beszámolói miatt álmatlan éjszakáim voltak, de már sejtettem – létezik, és közeleg a megoldás.

A Silkorad Online és társai nem nyúlták le a játékosok zsebpénzét előfizetői díj címén, viszont valódi pénzért extra tartalmakat kínáltak a függőség jeleit mutató tömegeknek. Ezzel nyereséget kaszáltak, és bár a nagy nyugati kiadók a WoW sikerét látva töretlenül hittek a klasszikus rendszerben, beindult a gépezet: az Acclaim (fénykorában a régi Mortal Kombat PC-s verzióiért és még számos klasszikusért felelt) ingyenes MMORPG-ből építette újra magát az ipar nagy csodálatára, sorra alakultak az új kiadók, akik sikeres ázsiai (viszont egymástól alig-alig eltérő) MMO játékokat angolosítottak, miközben a régi módi rendszert követő próbálkozások sorra bukták el a harcot a geekek pénzéből és lelkeiből kovácsolt aranytrónon ücsörgő WoW ellen. Szintén az ázsiai játékok újítottak ebben a harcban is: amikor nem volt más választás, néhány program, mint az RF Online, vagy az Archlord megnyitották kapuikat a nyugati csóró gamerek előtt, ami ahhoz vezetett, hogy csökkentett szerverszámmal a mai napig eltengődnek, de a metódust különös módon akkor még nem követték többen, és olyan amúgy remek programoktól vehettünk búcsút alig pár évvel az indulás után, mint az Auto Assault.

Talán Richard Garriott (az Ultima sorozat atyja) Tabula Rasa című remekműve lehetett az első mainstream nyugati program, ami a siralmas eladások és a közelgő végzet miatt az utolsó órák idejére ingyenessé vált, és csodák csodájára, a bukás pillanataiban lángoló főnixként bukott alá a sötétségbe. Hogy a játékvilág nagyjai hogyan reagáltak erre az eseményre, pontosan nem tudni, de annyi biztos, hogy fél évvel Garriott üdvöskéjének bukása után a Lord of the Rings és Dungeons and Dragons játékokat jegyző Turbine gondolt egyet, és mikrotranzakciós rendszert vezetett a D&D Onlineba. A kliens ingyenesen letölthetővé vált, a játékosok minimális (főleg a karakteralkotás és a játékon belüli tárgyak terén meghozott) korlátozásokkal ingyen belevethették magukat Eberron világába, ha pedig annyira rákattantak, hogy még az a kevés limitáció is szemet szúrt nekik, fizethettek.

Az eredmény a játékosok számának és a játékból származó bevételnek olyan mértékű növekedése lett, hogy a Turbine alig egy évvel később a Lord of the Rings Onlineba is bevezette az ingyenes funkciót. Ráadásul ezzel egy időben, ahogy szinte már minden ember hozzájutott egy kellően jó géphez és egy elég gyors internetkapcsolathoz, az ingyenes játékokat importáló kiadók is szárnyalni kezdtek, arról nem is beszélve, hogy a Facebook közösségi játékok(nak csúfolt casual marhaságai az igaz hívők szerint) is mesébe illő pénzhegyeket kezdtek termelni, annak ellenére, hogy magáért a tényleges programokért a játékosoknak egy lyukas vasat sem kellett fizetniük. A nagy kiadók, akik addig kihalásra ítélt dinoszauruszként védelmezték a hagyományos üzleti modelleket, iszonyatos sebességgel kezdték el bevezetni gyermekeikbe a "jövő útját", a mikrotranzakciós modellt. Age of Conan, Champions Online, mindegy mennyire állt rosszul egy játék szénája, ha ingyenes modellt is bevezetett a sima előfizetés mellé, az automatikusan megtöbbszörözte a játékosok számát (és persze a bevételt is) és megelőlegezte a játék jövőjét hosszú évekre. Még maga a World of Warcraft is kénytelen volt odáig süllyedni, hogy nagy kegyesen ingyenessé tette az első húsz szintig a hozzáférését.

Most pedig itt vagyunk a jelenben. Az álmom teljesült. Ha most gépelem be a keresőbe a "free mmorpg" álombetűit, az eredmény hosszú, több száz tételes lista, amin sci-fitől fantasyn át sportig mindent megtalálok, ami csak szemem-szám ingere. YouTube-on már külön csatorna is van, aminek a fenntartói csak ingyenes online játékokkal foglalkoznak. Szépen lassan minden online játék ingyenes modellre vált, vagy eleve azzal kezdi pályafutását, ahogy a népszerűségi listák éléről a WoW-ot letaszító League of Legends vagy az ingyenes WoW pótló, a Runes of Magic is tette. Ingyenes a Team Fortress 2, a Fallen Earth, két Battlefield játék, a Quake 3, az Armed Assault II multija és még annyi cím, hogy egy egész oldalt megtölthetnék csak a listával. A sikert pedig más sem jelzi jobban, minthogy amikor nemrég a Sony ingyenessé tette a fél év után (többek között a Sony epikus meghackelésének köszönhetően) már utolsókat rugó DC Universe Onlinet, a játékosok száma egy hét alatt a tízszeresére nőtt (a működőképes játékszerverek száma pedig ezzel arányosan a tizedére csökkent). A Sony azóta enyhítette a már korábban free-to-play modellre állított Everquest 2 korlátozásait is (szintén óriási sikerrel), az NCSoft ingyenessé tette a Lineage II-t (játékosok száma a nyolcszorosára, a bevétel a négyszeresére, a szerverek száma a duplájára nőtt), egy hónapon belül az európaiak számára a népszerű Aion is költségmentes lesz, ahogy az egyik legnagyobb név, az EverQuest is, a játék tizenharmadik születésnapján az összes kiegészítőjével együtt. Az online birodalom nyitva áll. Belépni szabad, és hiába nem akarlak a rossz útra terelni titeket, azt kell mondanom: ajánlott.

Zoo_Lee

Egy igazi addikt

Zoo_Lee | 2012.02.06. 10:05 | kategória: gondolatébresztő

MOBA játékoknak a Warcraft 3 DOTA (Defenders of the Ancients) modjának utódjait nevezzük, amikor egy-egy hőst irányítva a játékosoknak tornyok megsemmisítésével, és egymás gyilkolgatásával el kell jutniuk az ellenséges bázisra, és ott megsemmisíteni a másik tábor főépületét. Ebbe a kategóriába tartozik a League of Legends, a Heroes of Newerth, a Demigod és a War of Immortals is. Ez a stílus kétségtelenül képes lekötni ideig-darabig a játékosokat, sokan dicsérik a hatalmas potenciált a rengeteg megnyitható karakterben és az erősen csapatjátékra építő játékélményt, de ettől függetlenül nem hiszem, hogy ez lenne az a játékstílus, ami iszonyat hosszú órákra-napokra a képernyő előtt marasztalná a játékosokat. Legalábbis eddig ezt hittem.

Ugyanis nemrég egy Sam Braithwaite (Milkfat) nevű játékos megdöntötte a leghosszabb ideig egyhuzamban játszott stratégiai játék rekordját (korábban 52 óra volt). Milkfat ugyanis a Heroes of Newerthet fejlesztő S2 Games képviselői jelenlétében 76 órán át megállás nélkül nyüstölte a játékot a Howie's Game Shack nevű webcaféban. A maraton célja állítólag egy Doctors Without Borders nevű független egészségügyi alapítvány támogatása is volt, de úgy őszintén, miután végigolvastam a cikkeket a fickóról, csak annyit tudtam mondani: wow.

Gondoljatok bele: 76 órán keresztül folyamatosan ülsz egy monitor előtt, speciális szemüvegben, hogy lehetőleg a szemeid ne essenek ki valamikor félúton, ráadásul egy olyan játékban, amiben gyakorlatilag csak a karakterek változnak, és alig egy vagy kettő pálya közül lehet csak választani. Ja, és nem mellesleg a fickó keményen gyakorolt is a maratont megelőző néhány hónapban.

Azt hiszem, minden létező jószándék és elismerés ellenére megvan az új standard, ha valakire azt mondjuk, rá van kattanva egy játékra. Ilyen overdózis után én egy évig még a játék borítójára is csak nehezen tudnék ránézni. Akit esetleg érdekel maga a játék (nem rossz cucc amúgy, eredetileg fizetős volt, majd az S2 Savage játékaihoz hasonlóan ez is ingyenes lett), az itt utánajárhat:
http://heroesofnewerth.com/spotvid_splash.php

Játékmaraton

Zoo_Lee | 2012.01.31. 18:37 | kategória: élménybeszámoló

Miután teljes sikerrel túl lettem életem első vizsgaidőszakán, úgy döntöttem, a szinte kötelező alkoholizálás mellett egy kis játékmaratonnal is megünneplem majd' két hónapos izoláltságom végét. A karácsonyi Steames vásár termékei mellett (a végére annyit vásároltam, hogy néhány játékot még mindig nem volt időm kipróbálni) beszereztem pár Playstation 3 játékot is, csak úgy, a rend kedvéért. Most ezekről szeretném megosztani veletek személyes véleményemet:

God of War III: A GoW sorozatot szerencsés véletlenek során sikerült történetileg kronológiai sorrendben végigjátszanom: először első konzolomon, egy PSP-n toltam végig alig két nap alatt a havertól kölcsönkapott Chains of Olympust, majd egy évvel később, a Playstation 2 megvásárlása után azonnal zsebeltem a legendás első részt, ezt követően ugyanattól a fent említett ismerősömtől a Ghost of Sparta-t PSP-n (és megírtam róla a cikket, amivel bekerültem a Dome stábjába), majd tavaly ősszel a God of War HD Collection keretein belül a második részt, és most, 24 óra leforgása alatt a harmadikat is. Nem viccelek, a GoW sorozat minden része zseniális, de a harmadik olyan szinten lebilincselő, hogy gyakorlatilag alvás nélkül, egyetlen este alatt toltam végig, csak azért tartva szüneteket, hogy a konzol nehogy túlmelegedjen. És azt hiszem ez el is mond róla mindent...

Brütal Legend: A Tim Schaefer, Jack Black, Ozzy Osbourne, Robert Halford és Lemmy Kilminster nevével fémjelzett remekműre is régóta tervezem rátenni a mancsomat, de amikor végre odakerültem, hogy elkezdtem játszani, kicsit csalódást okozott. A játékon megérződik az Activision-Blizzard kavarása, a szinte nemlétező tutorial, a bugok és néhány kisebb-nagyobb hiányosság miatt sajnos a játék tényleg elviselt volna még egy-két hónap fejlesztést. De ettől függetlenül iszonyatosan lebilincselő, zseniális humorú játékról van szó, amiben nagyon jól keverednek a különböző játékstílusok, és olyan soundtracket toltak alá, hogy perceket töltöttem el csak azzal, hogy furikáztam a Deuce-al a metál-apokalipszis világában, és ezerrel bömböltettem a rádiót. Egyetlen szépséghibája még csak annyi volt, hogy egy idő után elkezdett sz****ni a kép, és kénytelen voltam játék közben újracsatlakoztatni a konzol HDMI kábelét.

Resident Evil 5 Gold: Na igen, a zseniális és a jó után ezen a ponton értem el a gyengéhez. Szeretem a Resident Evil sorozatot, a negyedik rész nagy kedvencem volt, ismerem, játszottam a korábbi részeket is, és nem kicsit akartam végigtolni az ötödik részt. Azonban a proginak nagyjából három óra játék után sikerült annyira felmérgelnie, hogy amúgy teljesen nyugodt természetem ellenére legszívesebben kikaptam volna a lemezt a konzolból, és kidobtam volna az emelet ablakán. A játék amúgy nem lenne rossz, de az AI vezérelte társ annyira ostoba, hogy még a legkönnyebb nehézségi szinten is meg lehet szenvedni miatta, online játékosok csak alig-alig akadnak, hogy leváltsák, és bár az akcióorientáltsággal nincs gondom, ez a kényszerített többjátékos módusz annyira illik egy kánon Resi részbe, mint a kapa Megatron kezébe. Kiábrándító.

Dawn of War II: Az első rész nagy kedvencem volt, a másodikat pedig régóta ki akartam próbálni, mivel sokkal jobban hasonlít a klasszikus asztali Warhammerhez, és talán még az elsőnél is jobb értékeléseket kapott a legtöbb helyen. Viszont, bár nem annyira, mint a Resi 5-ben, ebben is csalódtam. A játék egyszerűen túl könnyű. Normalon kezdtem el tolni, és eleinte rendesen az egységek pozicionálásával, fedezékről fedezékre haladással játszottam, mígnem rájöttem, hogy ez teljesen felesleges, a pályák 90% játszi könnyedséggel teljesíthető akkor is, ha csak belerombolsz az egységeiddel az ellenséges csapatok közepébe. Több kihívást, és összetettebb stratégiázást vártam az ígéretek alapján, de ettől függetlenül még nem rossz, csak közel sem annyira emlékezetes, mint anno az első volt.

Half-Life 2: Szégyen és gyalázat, de én csak most szereztem be az Orange Boxot, és toltam végig két-három nap leforgása alatt a Half-Life 2-t. Fantasztikus játék, a játékmenet változatos, a kihívás egyenletesen nő, az atmoszféra valami eszméletlen. Egyike a legjobb játékoknak, amelyeket valaha játszottam, és remélem, mire végzek a két kiegészítő + Portal kombinációval, végre kapni fogunk valami hírt a következő felvonásról is (amúgy szerintetek a Valve melyik sorozata fog először trilógiává bővülni? A Half-Life, a Dota, a Team Fortress, a Portal, vagy a Left 4 Dead?)

Ennyi lett volna a kis maratonom. Természetesen még mindig élvezem a megérdemelt pihenést, de jelenleg már csak régebbi játékokat és néhány online cuccot tolok... utóbbiakról majd legközelebb!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.