Céginfo
Blizzard Entertainment


- Más/korábbi cégnevek: Silicon & Synapse; Chaos Studios
- Alapítás éve: 1991.
- Székhely: Irvine, Kalifornia, USA
- Web: hivatalos weboldal
Michael Morhaime, Allen Adham és Frank Pearce eredetileg Silicon & Synapse néven alapították meg játékfejlesztő cégüket 1991-ben. Kezdetben játékok portolásával foglalkoztak, majd jöttek a saját játékaik is, mint a The Lost Vikings vagy a Blackthorne. 1993-ban Chaos Studiosra rövid időre nevezték át a csapatot, majd egy évvel később már mai nevén, Blizzard Entertainmentként tevékenykedtek.
Az első igazi nagy sikerük azonban az 1994-es Warcraft: Orcs & Humans volt. A valós idejű stratégiai játék aztán több folytatást is kapott, az abban megalapozott fantasy világ pedig alapja lett a 2004-ben indult – 2010-re 12 millió feletti előfizetővel rekordot is felállító – World of Warcraft MMORPG-nek is. Közben pedig olyan sorozatokba is belekezdtek, mint a Diablo és a StarCraft, amelyek szintén óriási népszerűségre tettek szert. Az utóbbi e-sportként is hihetetlen utat járt be világszerte, különösen Távol-Keleten. De nekik köszönhetjük még a Overwatch és Hearthstone játékokat is.
A cég a Sierra On-Line részeként 1998-ban a francia Havas kiadóhoz került, akiket a Vivendi vásárolta fel még abban az évben. 2006-ban az Activision vetett szemet rájuk, és a 2008-ban lezárult összeolvadás után Activision Blizzard néven folytatta a kiadó a tevékenységét – a Vivendi Games megszűnt, a Blizzard Entertainment viszont megmaradhatott önálló egységként.
2005-ben saját (szinte) éves rendezvényt indítottak: azóta a főbb bejelentéseiket a BlizzConra tartogatják, ahol rajongók tízezrei vesznek részt a programokon, és a záróceremónián olyan fellépők zenélnek, mint a The Offspring, Ozzy Osbourne, a Metallica, a Foo Fighters, a Muse vagy a Linkin Park.
Játékok
Diablo IV
2023. június 6.
PC, PS4, PS5, X1, XSX
A világ talán leghíresebb hack'n'slash szerepjátékának negyedik része.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alig néhány tucat játékosa maradt, ezért meghozták a nehéz döntést a Resident Evil RE:Verse alkotói
- 2. The Legend of Zelda: Breath of the Wild és Tears of the Kingdom Nintendo Switch 2 Edition teszt
- 3. Stellar Blade PC-s teszt – Na, ez a port végre csillagos ötöst érdemel!
- 4. Várható megjelenések – 2025. július
- 5. Blood Message: A kínai videojáték, ami letarolja a világot és új korszakot nyit
Legfrissebb fórumtémák
- 07:43
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1510]
- 20:10
- Fiókba küldte pár hétre a Lamzut az Endorfy LIV Plus Wireless egere, de ott is marad? [hozzászólások] [2]
- 20:15
- Elhunyt... [2755]
- 13:04
- Sorozatok [10909]
- 10:44
- GG - GameGuess játék [895]
- 11:13
- Christopher Nolan [73]
- 00:16
- Az MI miatt kényszerül magyarázkodásra a The Alterst fejlesztő 11 bit studios – ez lesz a jövő? [hozzászólások] [1]
- 21:55
- Death Stranding 2: On the Beach [6]
- 20:17
- Szét*** az ideg [5454]
- 12:00
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44258]