25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Grand Prix 3

Írta: Bigtom

A Hasbro (pontosabban Geoff Crammond és csapatának) Forma 1 játéka harmadik része egy több évvel ezelőtt indult sorozatnak. Az első rész - Formula One Grand Prix - a maga idejében és a maga nemében egyedülálló játék volt, ma már klasszikus. A pályák az eredeti forma 1-es pályák másolatai voltak, és a játék nagyszerű élményt nyújtott, ami sok minden mellett köszönhető annak a máig egyedülálló vezetést segítő mechanizmusnak ami lehetővé tette, hogy bárki, billentyűzet használatával is átélhesse egy forma 1-es versenyautó vezetésének élményét. (Ha meggondoljuk, hogy mekkora a különbség egy versenyautó kormánya és egy billentyűzet között, érthető, hogy ez nem kis teljesítmény.)

A második rész F1GP2 néven jelent meg 1996-ban és forradalmi újításokat hozott az első részhez képest. Döbbeneteset javult a grafikai megjelenítés. A pályák már nem csak vonalvezetésükben egyeztek meg az eredeti pályákkal, de a pályát övező látkép, az azokat körülvevő épületek, fák, reklám feliratok is az eredeti alapján készültek és ugyanez volt igaz az autókra is. Egyedülálló módon már akkor támogatta az SVGA (640x480) megjelenítést, és lehetővé tette azt is, hogy mindenki a számítógépe képességeinek megfelelően testre szabhassa a grafikai beállításokat, ezáltal - különböző grafikai minőségben ugyan - a gyengébb géppel rendelkezők számára is elérhetővé vált. Elképesztő mértékben javult a szimuláció minősége és élethűsége is, az első rész után gyakorlatilag újra meg kellett tanulni vezetni az autókat, cserébe azonban szenzációs élményt adott. Minden nagyszerűsége ellenére a GP2-nek számos hiányossága is volt, kimaradt belőle az esős verseny lehetősége - ami pedig az első részben még megvolt - és nem támogatta a hálózaton keresztüli több szereplős játékot sem, pedig ez akkor már elvárható volt. Azt is be kell vallani, hogy az elmúlt négy évben elszállt a GP2 felett az idő, hiszen 96-ban még nem létezett említésre érdemes 3D gyorsító, ma viszont már elképzelhetetlen, hogy egy 3D szimulációs játék ne támogassa azokat, és az elmúlt években létrejött vezérlő eszközök - elsősorban az erő-visszacsatolásos kormányok - támogatása is hiányzott a játékból. A GP3 mindezekre a kihívásokra válaszol és számtalan további újítást is felvonultat.

Tovább finomodott a grafikai megjelenítés, a pályák, az autók még részletesebbek, megjelenésük még precízebben követi a valóságot. A program támogatja az összes lényeges 3D gyorsító kártyát, de támogatja a szoftveres megjelenítést is és használhatók tetszőleges nagy felbontások. Van néhány apró de igen látványos megjelenésbeli újítás is, például pörögnek a kerekek, gázadásnál picit előre mozdul az autó, ezzel is érzékeltetve, hogy mekkora erők dolgoznak, és a program bemutatja a borulások teljes repertoárját a fejen átfordulástól a dupla szaltóig. Ugyanakkor a GP3 grafikai megoldásai korántsem olyan előre mutatóak, mint amilyenek a GP2 megoldási voltak a maga idejében. Nem lehet változtatni a geometriai részletességet, nincs T&L támogatás, sehol egy bump map effektus, néhol a házak igencsak kockák, és nagyon látni, hogy a box utca is csak egyetlen lapos textúra. Félre értés ne essék nagyon jó a grafika, de a telhetetlen játékos még ennél is többet szeretne. Más kérdés, hogy ez így gond nélkül majdnem maximális beállításokkal elfut egy Celeron 333-ason egy TNT2-es kártyával, és az extra képességekhez úgy sincs se GeForce-om se Athlonom, de ki tudja, egyszer még lehet (és van akinek van is)…

Újra van esős verseny. Pontosabban nem csak egyszerűen eső van, hanem általában időjárás kezelés. Van amikor süt a nap, van amikor beborul, van amikor esik, és van amikor már nem esik csak még vizes az aszfalt. Az eső valószínűségét tetszőlegesen meg lehet adni, illetve az a pályára jellemzően is alakulhat, sőt az időjárás a verseny közben is megváltozhat. A különböző esős időjárási körülmények grafikai illetve szimulációs megvalósítása gyakorlatilag tökéletes, pont olyan jó, mint a száraz körülmények megvalósítása.

Végre van multiplayer mód, ám ebben a GP3 megint le van maradva, hiszen ma már egyre inkább általánossá válik, hogy a játékok nem csak lokális hálózaton de az interneten keresztül is képesek kommunikálni és együttműködni, erre azonban a GP3 nem képes.

Némiképp megváltoztak az autó vezetését könnyítő segítségek. Problémás a gyorsítások és lassítások kezelése - még kormány és pedálok használata esetén is -, mert egy versenyautó olyan erős, hogy ha valaki lassú tempónál - például kanyarokból kigyorsításkor - belelép a gázba, akkor - miután a kis sebesség miatt nincs elég tapadás - az autó nagyon könnyen megpördül. Egy valódi versenyautónál az autóra, a kormányra, a versenyzőre ható erők segítenek a pilótának a gyorsítás mértékének a helyes meghatározásában, a számítógép előtt azonban ez hiányzik ezért nagyon fontos a gyorsítás mértékét szabályozó segítség is. Gondot jelent, hogy egy versenyautó kormánya nagyságrendekkel precízebb, mint bármelyik számítógépes játékvezérlő, márpedig nagy sebességnél egyetlen rossz mozdulat - vagy hibás érték beolvasás - is elegendő egy atlétikailag hibátlan - itt azonban kevésbé kívánatos - duplaszaltó kivitelezéséhez. Ennek elkerülésére van egy segítség, ami a sebesség függvényében csökkenti a vezérlő eszköz érzékenységét. Billentyűzettel nem lehet megmondani, hogy milyen mértékben kellene a kormányt elforgatni, ezért mindig olyan mértékű az elfordítás ameddig a billentyűt a vezető lenyomva tartja. Csakhogy nem ugyanolyan sebességű elforgatás szükséges egy enyhe vagy egy szűk kanyarban és ez nagyon megnehezíti a vezetők dolgát. A megoldást a kormányzás rásegítés jelenti, ami folyamatosan figyeli az utat, a kanyarokat és a kanyarodás mértékének megfelelően ugyanazt a billentyűzet lenyomást (vagy kormány használata esetén elfordítást) más és más mértékűként kezeli. Ez nagyon hasznos segítség a billentyűzetet használók számára, ugyanakkor korlátozást is jelent hiszen egy adott szituációban csak bizonyos határok között ad lehetőséget a kormányzásra, nem nyújt teljes szabadságot, ezért egy kormány - mint játékvezérlő - használata esetén kifejezetten zavaró. A GP2-ben viszont csak egyszerre lehetett az összes előbb említett segítséget vagy bekapcsolni, vagy kikapcsolni, márpedig minden segítség kikapcsolása esetén csak a nagyon profik képesek az autó vezetésére. A GP3-ban viszont a lehetőségek külön állíthatók (a sebesség alapú rásegítésnek még a mértéke is), ezért kormány használata esetén tovább nőtt a program valóság hűsége, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a GP3 támogatja az erő-visszacsatolásos kormányokat is.

Új, még szebb és logikusabb elrendezésű a menü, a versenyt számtalan kameraállásból figyelemmel lehet kísérni, és tovább finomodtak az autó beállítási lehetőségei is - bár ez nekem már a GP2 esetén is túl bonyolult volt.

A pozitívumok mellett szót kell ejteni a negatívumokról is. A grafika hiányosságairól már volt szó. Csökkenti a játék valósághűségét, hogy ha valaki beáll a boxba - mondjuk időmérő edzésen -, akkor azt - a valósággal ellentétben - nem tolják be a garázsba. Ha valaki kiesik, akkor a kocsit - vagy roncsot - ugyanúgy a valósától teljesen eltérő módon viszik le a pályáról, mint ahogy az a GP2-ben történt - egy emberke letolja -, ezen azért lehetett volna csiszolni. Bár a hangok kiválóak - ebben is jobb lett a GP3 - nekem azért hiányzik, hogy nincs kommunikáció a kocsi és a box között. Szerintem nagyban javítaná a játék élvezetét, ha néha beszólnának a boxból, hogy menjek tankolni, vagy ne pörgessem úgy a motort, vagy nyomjam ahogy a csövön kifér, vagy valami hasonló. Bár a Hasbro sokáig állította, hogy lesz biztonsági autó a játékban, de - bár direkt a kedvéért tömegszerencsétlenséget csináltam az egyik versenyből - én nem találkoztam vele, sőt, még csak újra sem indították a futamot. Számomra zavaró volt, hogy csak a hivatalos autók vannak a versenyben, mert nem akarok Ferrariban versenyezni: épp a Ferrarikat akarom legyőzni - meg a McLareneket, meg a Jordan-eket, stb. -, egy Arrows-ba meg azért mégsem ülnék be :-).

Végül ott van az évadok kérdése. A GP3 az 1998-as évadon alapul. Ez baj. Egy korábbi interjú során Geoff Crammond azt nyilatkozta, hogy az új évadra áttérés jelentős többletmunkát igényelt volna, ők viszont nem szerették volna a további csúszást. Azt mondta viszont, hogy szeretnének majd egy kiegészítést kiadni az új adatokkal. Bízunk benne, hogy ez hamarosan megtörténik. (Bár ha a fejlesztőcsapat nem is csinálja meg, biztos akad majd valaki lelkes játékos, aki a GP2-nél előállt helyzethez hasonlóan megcsinálja magánszorgalomból a bővítést.)

Összességében a GP3 egy nagyon jó játék. Nem tartalmaz olyan látványos újításokat, mint annak idején a GP2, ám a sok apróság és a nagyon sok belefektetett munka eredményeként egy nagyon élvezetes, jellemzően a szimulációra, annak a minőségére kihegyezett játék jött létre. És meg kell hagyni, hogy a szimuláció fantasztikusan jó. Más kérdés, hogy a körítésben még van mit fejlődni, és csak remélni tudom, hogy az újabb verzióra nem kell ismét négy hosszú évet várni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

90%
Pozitívumok
  • Kiváló szimuláció különböző időjárási körülmények között is
  • Rengeteg beállítási és könnyítési lehetőség
  • Nagyszerű kézikönyv
Negatívumok
  • Grafikai hibák
  • 98-as szezon
  • Nincs internetes játék

További képek

  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3
  • Grand Prix 3

Grand Prix 3

Platform:

Fejlesztő: MicroProse

Kiadó: Hasbro Interactive

Forgalmazó: Ecobit Rt.

Minimális rendszerigény: Pentium II 266 MHz, 32 MB RAM, 4xCD-ROM

Ajánlott konfiguráció: Pentium III 450 MHz, 64 MB RAM, 16 MB-os 3D gyorsító, 20xCD-ROM

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!