"Végre egy olyan fantasy aminek megvan az a különleges hangulata, mint a régi szép időkben!" - ujjongott barátom, amikor megmutattam neki a W&W-t. És valóban: mint derült égből a villámcsapás, úgy jött ez a program. Bizakodó voltam már akkor is, amikor olvastam a dobozon, hogy a játék a legendás Wizardry-sorozat V., VI. és VII. részeinek készítője, a játékot fejlesztő Heuristic Park alapítója és tulaja, D. W. Bradley nevéhez fűződik. A cég grafikai részlege mellesleg dolgozott az Unreal és a Nox játékokon is. Ezek tudatában is már nagyon kíváncsi voltam, de igazán lelkes csak a játék alatt lettem. Mielőtt erről bővebben írok, nézzünk egy kis előtörténetet.
A varázslatos és békés középkori birodalomban, Gael Serranban egy ördögi Fáraó támadt föl ősi átkokból. Senki sem tud a gonosz ellen tenni, csupán a legendás kétpengéjű Mavin Kardnak - amelynek egyik pengéjét megátkozta a Gonosz, a másikat megáldotta a Jó - van meg az ereje visszaküldeni a Fáraót oda, ahonnan jött. Kerahhal az angyal és Erathsmedor, a sárkány segítségével csapatunknak veszélyes útvesztőkben, erdőkben és egyéb kellemesebbnél-kellemesebb helyeken kell átküzdenie magát, hogy megszerezze a Kardot.
A játék története talán nem is a legeredetibb, de az intrója egyértelműen jobb! Bizonyára sokan ismerik a Wizardy-sorozatot. Véleményem szerint a program egyik nagy előnye a hangulatban rejlett. Pont egy olyan dologban, amit szerintem az egyik legnehezebb megcsinálni, hisz a grafika lehet eget rengető, az animációk részletesek, de ha nincs hangulata, akkor bizony majdnem mehet a szemétbe. Nos, a W&W egyik nagy erőssége pontosan a hangulatban rejlik... abban jó kis fantasy hangulatban. Sötét erdők, éjszakák, neszek, fáklyafény, stb. És, hogy kicsit konkrétabban magáról a programról írjak: egy hagyományos, bár manapság már egyre kevésbé divatos first-person RPG-ről van szó, ami a Vampire nevű program engine-jét használja. A játék vagy real-time, vagy (csak a harcok ideje alatt) turn-based (ezen nem lehet állítani). A kezdőcsapatunkat (max. 6 fő) a starthelyszínen, Valeia falujában, a fogadóban kell összeverbuválnunk. Az összeverbuválás annyit tesz, hogy itt generálhatunk magunknak figurákat (a játékban 15 faj közül választhatunk), melyek többen is lehetnek, mint amennyit magunkkal tudnánk vinni (később visszajöhetünk értük). A szokásos kasztok mellett van öt eléggé "egzotikus" faj is, mint pl. a Lizzord (gyíkemberek) vagy az Omphaaz (leginkább az elefántemberekre hasonlítanak) és egyebek.
Az elindulásnál hamar tapasztalni fogjuk, hogy milyen hangulatos is az egész, hogy a beszélgetést mennyire aprólékosan megcsinálták - minden lehetőségre külön beszédet vettek fel -, milyen jók az ellenfelek beszólásai, hangjai, és hogy micsoda hangulatot tud varázsolni egy-egy arra szálló lepke vagy egerészölyv. Ehhez társul még a nagyon kellemes zene és a klassz hanghatások. A játék menete egyébként hagyományos. Azonban megkülönbözteti az ilyen jellegű programoktól többek között az, hogy itt nem kell (és lehet) pihenni: az életerőnk és manánk az idő elteltével fognak nőni (hacsak nem gyorsítjuk meg pl. varázsitallal). Így nyerődnek vissza az elhasznált varázslataink is. A varázslatok egyébként elég érdekesek. A játékos generálásánál a 4-4 csoport közül (papoknál 4 és varázslóknál is 4) 2-2-ből lehet egy-egy (összesen tehát kettő) varázslatot választani. Természetesen szintlépéskor a maradék 2-2 csoportból is módunk lesz csemegézni. A harc módja megszokott, azonban segítséget nyúlt, amikor az egeret az ellenfélre irányítjuk, ugyanis ekkor információt kaphatunk az életerőstátusáról.
Ami az ellenfeleket illeti: szörnyek közül több mint 300 fajta szerepel a játékban. Kicsit sajnálom, hogy tetemeik hamar eltűnnek, de jó megoldás, hogy a hátrahagyott tárgyaik sokáig ott maradnak. Ha már a tárgyaknál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy egy-egy ellenféltől általában a ruháján kívül szinte mindent fel lehet venni. Kezdve a kilőtt nyílvesszőktől és tőröktől egészen a legapróbb fegyverekig, tárnyakig (összesen 300 ilyen tárgyat tartalmaz a program). Egyébként figyelemreméltó, hogy a kilőtt nyílvesszők - melyek célba találtak - bennmaradnak az áldozatban vagy éppen pl. egy fában (az más kérdés persze, hogy a kőfalban is). Kicsit bánom, de nem tartom nagy hibának, hogy ha egyszer egy fajta fegyvert beazonosítottunk, akkor a többi ugyanolyan fegyvert nem ismerik fel a játékosaink, azaz azt is - természetesen, ha nincs varázslatunk, akkor pénzért - be kell azonosíttatnunk.
A környezetek gyönyörűnek, ráadásul különösen hangulatosnak tartom a napszakok változásait. Külön megvan az éjszaka (pl. szentjánosbogarak, patkányok) és a nappalok (pl. lepkék, madarak) jellegzetes állatvilága is. Éjszaka szépen oldották meg a fénnyel járó varázslatok (pl. tűz) effektusait - klassz módon világítja meg a környezetét, kár, hogy a fáklyák jellegzetes vibráló fényvilágát már nem tudták megcsinálni. Nagyon jó ötlet és szép animáció, bár környezetéhez természetesen néha kissé ügyetlen kivitelezés fűződik a lóhoz. Igen, a játékban módunk lesz lovagolni. Persze az más kérdés, hogy hogyan fér el akár 6 figura is egy szerencsétlen lovon, mindenesetre magát az ötletet és a kivitelezést nagyon kell értékelni ha belevesszük, hogy korábban nem igazán találkozhattunk ilyennel (pl. a Baldur's Gate II-ben sem, ahol ez talán könnyebben lett volna megoldható!).
Persze azért vannak negatívumok is szép számmal. Eléggé zavaróak voltak azok a jelenetek, amikor elmenekültem az ellenfél elől, de az követett, és még akkor is ütlegelt, amikor pl. beszélgettem egy csapat tolvajjal. Vagy ha nem ütleget, várt a sorára. Kicsit sablonosak azok a színpadias és kissé unalmasan ismétlődő mozdulatok, amikkel gyakran találkozhatunk beszélgetés alatt. Enyhén bosszantó a sok töltögetés is, és személy szerint azt sem tartottam túl szerencsésnek, hogy csapatunk valahogy túl gyorsan megy. Ha lassabb lenne és egy egész picit - mint a valódi járásnál - föl-le mozogna a nézet, akkor jobb lett volna, és nem lenne néha az az érzésünk, hogy valamilyen lassabb autó-vagy motorszimulátorral játszanánk. Alapvetőleg jó ötlet, hogy a figura odamegy ahhoz a tárgyhoz, amit fel akar venni, de ez gyakran rosszul valósul meg, amikor bizonyos helyzetekben csak idétlenül keringünk a tárgy körül, mint az a bizonyos dolog a levegőben. A perspektivikus problémákra is kicsit jobban odafigyelhettek volna: próbáljuk csak fel-le nézni. Látni fogjuk, hogy azért ezen még jócskán lett volna mit csiszolni. Az ellenfelek arcai/pofái is lehettek volna kissé változatosabbak - ha már egy csomó részletre figyeltek, nem értem, hogy ez hogy kerülhette el a figyelmüket.
Talán kicsit túl kritikus lett itt a vége a cikknek, de ez senkit se tévesszen meg. Valószínűleg azért van így, mert tényleg tetszett. Sajátosan fejezem ki a tetszésemet, de ez nem befolyásolja a lényeget: minden RPG rajongónak ajánlom, akik szerették a Wizardry-t, kedvelik a first-person-jelleget és szeretnének egy remek program, fantasztikus hangulatába belecsöppenni.
