26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Space Empires IV

Írta: Blade Runner

November elején, hosszú várakozás után megjelent a legújabb inkarnációja egy csaknem egy évtizede fejlesztett programcsaládnak, a Space Empires-nek. A fejlesztés két évet vett igénybe, de azt hiszem, a végeredmény láttán senki sem vonja kétségbe, a fejlesztők alapos munkát végeztek. Maga a játék az űr birodalom építő, fordulónkénti stratégiai játékok sorozatba illik, hasonlít pl. az Ascendancy-ra, a Stars!-ra és a Masters of Orion-ra is.

Azt azért tudni kell, hogy az ilyen típusú játékok megfontoltságot követelnek. A gyors reflexeknek itt kevés szerep jut. Ez alól a szabály alól ez a játék sem kivétel. Miután egy-egy átlagos játék 20-30 óráig is eltarthat, a viszonylag hosszú betanulási időt nem tartom igazán hátránynak. Ez olyan, mint mondjuk kerékpározni meg lehet tanulni két-három óra alatt, de egy sugárhajtású gép pilótája évekig tanul, míg a gépét mesteri módon kezelni tudja Szerintem egy átlagos játékos, aki már játszott fordulónkénti stratégiai játékkal, olyan 2-3 óra elteltével otthonosan kezdi érezni magát. Ezt segíti még egy elég jól átgondolt tanító program is, amely végig viszi a kezdő játékost a birodalom építés kezdeti fázisain. Ennyi bevezetés után elemezzük végig a játékot.

Grafika

A képernyő statikus, és az űr témához jól illeszkedően fekete-sötétkék tónusú. Nincs benne egy animáció sem, de ennek következtében minden grafika könnyedén lecserélhető a játékos által kedveltre. Ehhez a cseréhez a fejlesztő segédprogramokkal, és leírásokkal is szolgál. Szerintem nem sok idő telik el addig, amíg megjelennek a Star Wars vagy Star Trek kiegészítők, amelyek ugye szerzői jogok miatt nem lehettek benne az eredeti játékban. Így egy kis ügyességgel a játékos elkészítheti a saját birodalmát, és akár a saját fényképét is beillesztheti, mint a birodalom vezetője. Ugyanígy az űrhajók, fegyverek, és minden egyéb grafika is egyszerűen lecserélhető. Amíg ez a statikusság a csillagtérképen egyáltalán nem zavaró, egy kicsit térképszerű, és így a játék jól áttekinthető, addig a taktikai űrharc képernyőnél hiányoltam azt, hogy nincs egy kicsivel több grafika, animáció, stb. Itt a több animáció hozzájárult volna ahhoz, hogy a játékos jobban átélje az űrharc izgalmát.

Interfész

A játék kezelő felülete könnyen a túlzsúfoltság érzetét kelti a játékosokban. 12 olyan gombot találunk, amivel a játék különböző aspektusai között válthatunk, mint például a csillagtérkép, bolygó statisztika, diplomácia, birodalom statisztika, és még sorolhatnám. Másrészt nem kevesebb, mint 40 (!) gombbal kiadható parancs létezik! Szerencsére a parancs gombok közül minden helyzetben csak azok a gombok jelennek meg színesen és kiemelten, amelyek az adott szituációban értelmes parancsot képesek kiadni. Mondjuk egy bolygó esetében a támadás parancsnak nincs értelme, így a támadás nyomógomb egyszínű és szürkített, és nem is reagál, ha rákattintunk. Az azonban az első pillanattól látszik, hogy ez a játék hosszú évek alatt csiszolódott ilyenné. A játék folyamán szinte nem is találkoztam olyan szituációval, amelyet én másként szerettem volna megoldani. A játék típusából következik a lehengerlő mennyiségű információ és lehetőség megjelenítése. Az első játékom alatt néhány fontos lehetőséget csak a játék vége felé fedeztem fel, amikor már olyan sok bolygóm volt, hogy a klasszikus rákattintok és beállítgatom őket egyenként, már unalmassá kezdett válni. Szerencsére a játék szinte minden játékstílust támogat, és ha akarjuk, akkor a gép csinál helyettünk bizonyos dolgokat, amint erről a későbbiekben majd szót ejtek.

Hangok

A CD-n, amely a játékot tartalmazza, a játék fejlesztők néhány zenét is elhelyeztek. Ezek a zenék közönséges CD játszón is lejátszhatók. A hangulatot elég jól megérezték. Egy kicsit kakofónikus elektronikus zene a legtöbbje. Ez alól kivétel az űrharc alatt hallható, techno stílusú, kicsit erőszakosabb és lüktetőbb zene. A zenéket még hosszú órákig tartó játékok alatt sem kapcsoltam ki. Nagy előnye a dolognak, hogy csak akkor szól a zene, ha a CD bent van, amikor a játékot indítjuk. Itt említenék meg egy hibát, amely ugyan nem végzetes, de egy kicsit zavaró lehet. Ha a CD akkor tesszük be a gépbe, amikor az operációs rendszer már megy, az autoindítás minden esetben az installálást indítja el. Ilyenkor elég ugyan arra kattintani, hogy nem akarjuk a játék installálást ismételten elindítani, de az első néhány alkalommal azt hiheti az ember, valami baj van a már installált változattal, és a program szeretné újra telepíteni magát. Ez után a kis kitérő után azt hiszem, annyit mondhatunk magáról a zenéről, hogy kellemes, és elég jól aláfesti az űr hangulatot, egy kicsit az ötvenes-hatvanas évek amerikai fantasztikus filmjeinek stílusában.

MI

Ezeknek a játékoknak az alfája és omegája a jó MI. Senki sem akar az interneten 20-30 órát eltölteni egy-egy játékkal. A PBEM (Play by E-mail, azaz drótposta játék) ugyan lehetővé teszi, hogy ne játszunk folyamatosan, csak a következő lépést küldjük, (olyasmi, mint a sakk-levelezés) de így egy átlagos játék akár egy -két évig is eltarthat. (!!!) Szóval a legtöbb halandónak nincs más lehetősége, csak a mesterséges intelligencia elpáholása. A játékban nincs szintváltás. A MI mindig ugyan olyan szinten játszik. Elég jól eltámadgat néha, de még soha sem éreztem azt, hogy "Na, most végem van!". Az eddigi legnagyobb támadása az volt, amikor 26 csatahajóval (olyasmi, mint a csillagromboló a Star Wars-ban) szétlőtte az egyik bolygómat, és a körülötte lebzselő 6 csatahajómat. Persze a következő bolygóhoz már egy kicsit kevesebbet küldött, csak 16-ot, és ott volt 5 csatahajóm és két hatalmas űrbázisom (mondjuk mint a halálcsillag a Star wars-ban). 2 csatahajót vesztve mint a 16 ellenséges csatahajót megpirítottam. :-) Ezután nem is támadott többet komolyan. Szerencsére a MI átprogramozható. Ugyan még nem sok időm volt nézegetni a programját, de remélem egy kicsit agresszívebbé tehető.

Játékmenet

Először is a játékos a birodalmának teljes vezérlését a kezében tartja. Minden alapvető információhoz hozzá juthat különböző statisztikák formájában, illetve egy nagyon fontos információ mindig a rendelkezésére áll: összesített statisztikák alapján hányadik helyen áll a birodalma. Egy forduló mindig azzal kezdődik, hogy a birodalomban az elmúlt fordulóban történt eseményekről egy felsorolást kapunk. Innen a goto (mondjuk: menj oda) paranccsal az adott eseményt közelebbről is megvizsgálhatjuk, ha szükséges beavatkozhatunk. Nagyon fontos megemlítenem, hogy ez az információs képernyő az egész fordulóban visszahívható, addig, amíg nem kattintunk a forduló vége parancsra. Amint a forduló vége parancsot kiadtuk, a többi birodalmak kerülnek sorra, és a képernyőn látjuk, hogy éppen melyik birodalom lépéseit számítja ki a program, majd a következő fordulóra visszakapjuk a vezérlést. A birodalom vezetését nem kell minden szinten a kezünkben tartanunk. A játék tartalmaz egy úgynevezett miniszteri rendszert. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a játékba beépített mesterséges intelligencia egy-egy területen átveheti a játékostól a birodalom irányítását. Azok a játékosok, akik mondjuk háborúzni szeretnének csak, átadhatják a teljes birodalom építést és fejlesztést a MI-nek, és csak a háborúkra koncentrálhatnak. Vagy például ha valaki utálja a kémkedést, vagy egy másik szűkebb aspektusát a játéknak, akkor csak azt ruházza át a MI-re.

A játék megnyerése érdekében meg kell hódítanunk a galaxist. A játék fejlesztői azonban arra is gondoltak, hogy minden játék kezdetén maga a játékos beállíthatja, hogy milyen feltételek teljesülése szükséges a nyeréshez, így akár gazdasági, technikai, katonai fölény (vagy ezek kombinációja) is elégséges lehet a győzelemhez.

Röviden leírom, hogy a játék milyen területeket ölel fel:

Kutatás
Rendkívül sok területet kutathatunk, és ezeket a gép három nagy csoportba sorolja: Alapkutatások, mint például asztrofizika, biológia, stb Alkalmazott tudományok: Bolygó kolonizáció, űrhajó hajtóművek, stb Fegyverek: rakéta fegyverek, biológiai fegyverek, stb. Jó néhány alkalmazott és fegyver kutatás csak akkor válik számunkra elérhetővé, amikor a fejlesztéshez szükséges alaptudomány(oka)t már felfedeztük. Ezért nem mindegy, hogy a játékban mit és milyen sorrendben kutatunk.

Diplomácia
Amint egy fajjal kapcsolatba kerültünk, és ehhez elegendő, hogy vele azonos csillagrendszerben tartózkodik egy-egy hajónk, vagy bolygónk, lehetővé válik számunkra, hogy megpróbáljunk szövetséget kötni vele. A legtöbb esetben folyamatosan semleges üzenetekkel kell bombáznunk, illetve ajándékokat kell küldenünk. Az sem árt persze, ha elég erősek vagyunk, bár sok esetben, főleg, ha a ranglétrán elég közel állunk egymáshoz, a gép hajlamos marhára útálni minket. Ilyenkor nem segít más, mint a diplomácia végső eszköze: a háború. Azt még meg kell említenem, hogy hihetetlen sok lehetőség áll rendelkezésünkre a diplomáciai üzenetek összeállításakor. Szinte minden elképzelhető helyzetre, vagy kezdeményezésre van valamilyen diplomáciai lehetőség.

Kémkedés és kémelhárítás
A kémkedés alkalmazott kutatás megnyitja számunkra a lehetőséget arra, hogy valamelyik faj ellen bevessük az "ötödik hadoszlopot". Kémközpontokat építhetünk a bolygóinkon, amelyek kémkedési pontokat "termelnek". Ezeket azután különböző területekre irányíthatjuk, mint például szabotázs akciók, űrhajó tervek és statisztikai adatok megszerzése egy idegen birodalomból, stb. Kémelhárításra is érdemes pontokat fordítani, mert így sok esetben megakadályozhatjuk az ellenséges ügynökök sikeres ténykedését.

Űrhajótervezés
A tervezéshez rugalmas rendszer áll rendelkezésünkre. Minden építőelem, ami lehet fegyver, hajtómű, pajzs, vagy vezérlő rendszer, egy bizonyos súlyt jelent, és minden harci űrhajótipus csak súlykorláttal rendelkezik (a vezérlések min. és az hajtóművek max. számára van csak megkötés), ami azt jelenti hogy szinte teljesen szabadon variálhatjuk a különböző alkatrészeket az adott súlyhatáron belül. Ez a nagy szabadság persze visszájára is elsülhet, amint egy-két esetben elfelejtettem hajtóművet beletervezni az űrhajómba, amely így persze nem ment sehová. :-)

Bolygó- és űrhajóépítés
A bolygók hasonló korláttal rendelkeznek, mint az űrhajók, bár itt nem súly, hanem darabszám szerint. A különböző méretű bolygók 5-től 25-ig terjedő épületet építhetnek, amelyek a kutatást, az erőforrások kitermelését, a bolygó védelmét végzik. Amennyiben a belélegezhető levegő nem felel meg az adott fajnak, akkor a felszínen úgynevezett dóm városokat alakítanak ki, és ebben az esetben a épületek száma csak max. ötöde az egyébként építhetőknek. Azért is érdemes egy kicsit kutatgatni, mert a kutatás egy magasabb szintje megnyitja a lehetőséget arra, hogy terraformáljuk a bolygókat, többek között a levegőt belélegezhetővé tudjuk változtatni. Amikor ez bekövetkezik, automatikusan ötszörösére nő az adott bolygón felépíthető épületek száma, ami kritikus lehet a birodalmunk szempontjából. A kitermelhető erőforrások a következők: Ércek, táplálékok és rádióaktív anyagok. Minden bolygó rendelkezik erőforrás százalékokkal, amely arányos a fordulónként kitermelhető erőforrás mennyiséggel. Ez a százalék növelhető megfelelő erőforrás növelő épületekkel, illetve csökkenhet is magától az idő elteltével. Űrhajókat a bolygókon elhelyezett, vagy mobil űrhajó dokkokban építhetünk. Az űrhajók építése és folyamatos üzemeltetése erőforrásokat köt le, ezért érdemes minden háború előtt egy kicsit elemezni azt, hogy mekkora űrhajó flottát engedhetünk meg magunknak. Amennyiben kifutunk az erőforrásokból, először az űrhajó karbantartás marad el, aminek az lesz a következménye, hogy az űrhajóink nem képesek 100%-osan teljesíteni, ami katasztrofális következményekkel jár egy űrháború kellős közepén.

Összefoglalva

A játék az űrháború fanatikusokat célozta meg, mint potenciális vásárlóréteg. Azt gondolom, hogy sikerült is létrehozni az eddigi legösszetettebb játékot. Éppen a hihetetlen mennyiségű információ, és a nyomasztóan nagy variációs lehetőségek miatt a játékot inkább azoknak ajánlom, akik már rongyosra koptatták :-) a MOO, Ascendancy, Stars! vagy egyéb hasonló játékot tartalmazó CD-jüket, és újabb kihívások után néznek. A játék, összetettsége miatt, angolul nem tudók részére bizonyosan nehezen kezelhető és tanulható. Amit előnyként tudnék említeni, az az ára (19 dollár az USA-ban), így nem túl sokat kockáztat, aki megvásárolja. Ennek ellenére a kezdőknek inkább a szintén nem túl régen megjelent Reach for the Stars-t, vagy a jövő év elején megjelenő Stars! Supernova Genesis játékokat ajánlanám, amelyek rövidebb tanulási időt, és gyorsabb sikerélményt biztosítanak. Az "öreg csatalovaknak" azonban meleg szívvel ajánlom a játékot. Akik már eddig is több száz űrbirodalmat építettek fel, és sok-sok milliárd idegen lény kiirtásában is jeleskedtek :-) nem fognak csalódni ebben a játékban sem.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

80%
Pozitívumok
  • Jó zene
  • Átgondolt interfész
  • Miniszteri rendszer
  • Stabilan fut
  • Óriási mennyiségű információ
Negatívumok
  • Túlságosan statikus taktikai űrharc
  • Kicsit passzív MI
  • Nyomasztó mennyiségű információ

További képek

  • Space Empires IV
  • Space Empires IV
  • Space Empires IV
  • Space Empires IV
  • Space Empires IV
  • Space Empires IV
  • Space Empires IV
  • Space Empires IV
  • Space Empires IV

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!