25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Live Wire!

Írta: Dino

Az SCi nem egy nagy kiadó, de a Carmageddon sorozat révén igencsak nagy ismertségre tett szert az utóbbi években. Újabb játékuk közel sem olyan brutális, mint a sok bírálatot (a magazinokban pedig általában magas pontszámot) kapott Carmageddon, sokkal inkább a kisebbeknek szánták ezt a játékot, melynek fejlesztője a Code Monkeys fedőnevű csapat.

A játék maga nem túl bonyolult. Feladatunk mindössze annyi, hogy minél több terület a miénk legyen. Egy terület általában négyszög alakú, de néhány helyen hat- és nyolcszögek is előfordulhatnak. Ezeket úgy tudjuk megszerezni, hogy figuránkkal - mely leginkább valami halfélére hasonlít - körbekerítjük. Amikor ugyanis végigmegyünk valahol, ott a vonal figuránk színére vált. Viszont a többi játékos (egyszerre maximum 4-en lehetnek egy pályán) is a győzelemre törekszik, így sokszor meg kell küzdenünk egy területért, hogy más ne színezze át idő előtt a vonalat.

Hogy ne legyen nagyon egyhangú az egész, rengeteg fegyvert és egyéb extrákat pakoltak a programba. Ezekhez a mezők megszerzésével juthatunk hozzá. Találhatunk sima pisztolyt, mellyel lőhetjük a többi játékost, illetve a pályán lévő ellenségeket (A figurák ugyanis nem sérthetetlenek: ha karamboloznak az ellenséges lényekkel, fogy az energiájuk, csakúgy, mint ha lövöldöznek rájuk. Kezdetben három életünk van.). Van bomba és célkövetős rakéta is, de a leghatásosabb a mezők birtoklásával kapcsolatos extrák. A legegyszerűbb visszafordítja a mezőt üresnek, de van, ami a környezetünkben lévő területet, vagy azt a sort, melyen áthaladunk, festi át a mi színünkre. Nagyon hasznos az a kiegészítő, mely a mellettünk lévő mezőből kiindulva az összes szomszédos azonos színű mezőt átfesti, ugyanis ha valaki jelentősen elhúzott a többiektől, de nagy összefüggő területet birtokol, hamar megfosztható az első helytől. A leghatásosabb - és persze legritkább - extra pedig az egész pályát a mienkké teszi... Ezek az extrák egyszer használatosak, de vannak "időre menő" tárgyak is. Ilyenek a figuránkat felgyorsító, a mások által átszínezett területek ellopására használható, valamint az egyszerre két terület átfestését lehetővé tevő extrák. (Ez utóbbi kettő különösen egyszerre nagyon hasznos...)

A pályák öt környezetben vannak, mindegyikben 9 pálya és egy bónusz szint található. A pályák grafikája, és az ellenségtípusok függnek a környezettől, de a feladat a bónusz pályák kivételével mindenütt ugyanaz (a plusz szinteken a pontgyűjtés a lényeg). Az öt téma, mely köré a pályák csoportosulnak: óceán (szigetek, valamint víz alatti területek várnak ránk, rákokkal és egyéb tengeri állatokkal), vadnyugat (sivatagos területek, cowboyokkal, indiánokkal), vidámpark (körhinta, spirál csúszda, stb.), kísértetek (kísértetkastélyok, temetők, kísértetekkel és fekete macskákkal), valamint világűr (bolygók, műholdak, földönkívüliekkel).

Kezdetben mindegyik környezetből az első pálya áll rendelkezésünkre, amint teljesítettünk egyet, léphetünk tovább a következőre. A program automatikusan úgy ajánlja fel a következő szintet, hogy egymás után ad mindegyik környezetből egyet, de nem feltétlenül kell ehhez tartanunk magunkat. Miután egy környezetben mind a tíz pályán nyertünk, egy animációval jelzik, hogy teljesítettük azt. Személy szerint kicsit kevésnek találtam ezt az ötven pályát, annak ellenére, hogy elég változatosak, és egy csomó ötletes van köztük.

Az irányítás kicsit néha körülményes. Kétféle mód közül választhatunk: first és third-person irányítás közül. Az előbbi azt jelenti, hogy a program a figuránkhoz viszonyítja az irányokat, azaz ha az előre nyilat nyomjuk, akkor előre megyünk, ha balra, akkor balra kanyarodunk. Az utóbbi mód a pályához viszonyítja az irányítást, tehát az előre nyíl mindig északot jelent, stb. Tapasztalatom szerint ez utóbbi volt az egyszerűbben használható módszer, de ahol bekavartak a hatszögekkel, ott bizony ez az irányítás bizonyult komplikáltabbnak. Egyszerre öt tárgy lehet nálunk, ezek között válthatunk is egy gomb segítségével, egy másikkal pedig aktivizálhatjuk. Az időre menő extrák számára három hely van, de előfordulhat, hogy párhuzamosan két vagy három ugyanolyan kerül, hozzánk, ez bizony pech. :-)

A játék használja a mai elterjedt 3D gyorsítókat, de software-es renderelő engine-je is elég gyors, igaz nem olyan látványos, mint a 3D kártyákat használó verzió. Az engine-ben sajnos maradt pár zavaró hiba, például előfordulhat, hogy egy fal teljesen eltakarja figuránkat, így szinte lehetetlenné téve a pontos irányítást. A környezeti elemeket rendesen elhanyagolták, és elég rondák lettek, bár stílusuk illik a játék grafikájához. A játék hangjai jópofák, a zenéjét viszont - eltérő zenei ízlésem miatt - hamar kikapcsoltam. A programhoz használt audio tracket ugyanis Allister Whitehead house DJ válogatta össze, aki techno jellegű számokat pakolt a korongra.

A Live Wire! egy aranyos kis játék, gyors játékmenetével előnyös a rövid időre kikapcsolódásra vágyóknak, de ugyanakkor órákon keresztül is el lehet játszadozni vele anélkül, hogy megunnánk a játékot. A rajzokon látszik, hogy inkább a fiatalabb korosztály számára készítették a programot, de nem ártott volna kicsit többet foglalkozni a grafikával.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

80%
Pozitívumok
  • Gyors játékmenet
  • Változatos pályák
Negatívumok
  • Gyenge engine

További képek

  • Live Wire!
  • Live Wire!
  • Live Wire!
  • Live Wire!
  • Live Wire!

Live Wire!

Platform:

Fejlesztő: Code Monkeys

Kiadó: SCi Entertainment Group

Minimális rendszerigény: Pentium 133, 16 MB RAM, 4xCD-ROM

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!