26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Close Combat V: Utah Beach

Írta: Lacko

Képzeljük el, ahogy a Ryan közlegény megmentését végbevivő rangerek rohannak a partraszálló bárkákból a jerryk géppuska tüzébe és közben azt éneklik, hogy:
"Jaj úgy élvezem én a strandot,
ottan annyi a szép és jó.
Annyi vicceset látok, hallok..."
Ennyire azért talán mégsem voltak viccesek azok a híres első képkockák. Szerencsére ekkora mészárlás csak a Utah parton volt valójában. Talán éppen ezért lett színhelye a legújabb Close Combat játéknak is. Hogy mi vitte a fejlesztőket megint a partra, azt nem tudni - hiszen a sorozat első része is az Overlord hadműveletről szólt. Az mindenesetre tény, hogy az első rész óta sokat fejlődött a játék, a téma pedig elég gazdag ahhoz, hogy újra feldolgozzák...

Június 6-án veszi kezdetét játékunk, melyben amerikaiként célunk Cherbourg kikötőjének mihamarabbi elfoglalása, németként pedig ennek megakadályozása.

A CC IV óta a kampány nem egymás utáni előre gyártott küldetések véghezvitelét jelenti, hanem egy stratégiai térképen beállított mozgás taktikai felbontását. Így működik az Utah Beach is. A nagyterkepen kijelöljük, hogy melyik alakulatunk merre támad és milyen támogatást kap. Aztán egyenként leharcolhatjuk a csatákat a már megszokott real-time, squad leader játékmenetben. Persze ha valamelyik csatában nem érünk el sikert, az meglátszik majd a stratégiai térképen is, és a következő körben rendbe kell hoznunk bénázásunkat.

A játék alapja a taktikai küzdelem embereinkkel, akik egyenként, önállóan élnek és saját tulajdonságokkal, pszichikummal, sebesülésekkel és morállal rendelkeznek. Ezeket a férfiakat kell irányítanunk egy valós idejű csatában, ahol csak annyit látunk, mintha valóban ott harcolnánk, hiszen a füst és a domborzat eltakarja az ellenséget, tüzünket pedig pedig lefoghatják a tereptárgyak és a növényzet. Amerikaiként - a kezdeti vérengzéstől eltekintve - azért érdemes játszani, mivel a tengeren ringó csatahajók szinte kifogyhatatlan tűzzel képesek megtámogatni minket, az elsöprő légifölényről nem is beszélve.

A játék hangulatát növeli a már megszokott - hiteles - fegyverzaj, amely minden egyes fegyver sajátja és a katonák saját nyelven történő haldoklása... És persze nem elhanyagolható a mesterséges intelligencia sem, amely a sok rész során egyre kifinomultabb lett. Aki azonban nincs megelégedve gépi ellenfelével, hálózaton is játszhatja párhuzamos porton, IPX-en, telefonon és Interneten. Ezenkívül a kiadó honlapján játszótársakat is kereshetünk.

Az Utah Beach Close Combat rajongóknak kötelező, Ryan közlegény fan-eknek ajánlott...

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Close Combat V: Utah Beach
  • Close Combat V: Utah Beach
  • Close Combat V: Utah Beach
  • Close Combat V: Utah Beach
  • Close Combat V: Utah Beach
Lacko

Lacko
Még ZX Spectrumon kezdte stratégiai játékokkal. Azóta megkedvelte a taktikai FPS-eket, a point'n'click kalandjátékokat, a gazdasági- és társadalomszimulátorokat. Örök Arma-játékos és tartalomfejlesztő.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!