Az utóbbi időben talán egy kicsit el lettek hanyagolva azok az emberek, akik szívesen kalandoznak a 17. században a Karib-tenger környékén, amely telis-tele van kalózokkal, kalandorokkal, zsákmányban bővelkedő kikötőkkel és gazdag konvojokkal, no meg persze a kalózok szinte egyetlen megkeserítőivel, a fejvadászokkal. Valóban egy kézen meg lehetne számolni, hány ilyen témájú játék jelent meg az elmúlt pár évben. Talán az első maradandóbb élményt még annak idején a Pirates jelentette a Commodore-os időkből, ami a megszállottakat elég hosszú időre magával ragadta, aztán jött egy némileg feljavított PC-s változat, és talán még ezenkívül egy-két hasonló hangulatú viszonylag kisebb lélegzetvételű program (High Seas Trader, stb...). Ezt az űrt szándékozik most kitölteni az EIDOS Interactive új játéka, a Cutthroats.
Közép-Amerika nyílt vizein csak azok a törvények léteznek, amiket mi követünk. Rajtunk áll, hogy békés kereskedőként az ágyukkal felszerelt hajókkal a király szolgálatában állunk, vagy éppen könyörtelen kalózok leszünk, és állandóan farkasszemet nézve a fejvadászokkal és a királyi flottával rabolunk és fosztogatunk. A lényeg, hogy az aranyszabályokat változatlanok: ha a nem ügyelünk a legénységre, és matrózaink szűkében vannak a rumnak vagy a kincseknek, bizony könnyedén előfordulhat, hogy le kell mondanunk hosszú-távú terveinkről.
A real-time stratégiai megoldás és a több száz különbözőképpen viselkedő hajó, amely lehet kereskedő, kísérhet konvojt, vagy éppen vadászhat kalózokra, gondoskodik arról, hogy sose unatkozzunk, és mindig akadjon bőven tennivalónk. Lehetőségeink pedig a behajózható körülbelül 6 millió négyzetmérföldnyi nyílt víznek, és a 70 kikötőnek köszönhetően tág határok között mozognak.
Az előzetes képek alapján a grafikában valószínűleg nem fogunk csalódni, és ha a hangulat sem lesz rosszabb, akkor azt hiszem sokaknak fog kellemes órákat szerezni a program.