Az IO Interactive csapat játéka egy külső nézetes akció-kalandjáték lesz, melyben a kamera nem követi folyamatosan a szereplőt, így inkább az Alone in the Darkhoz hasonlítható a megjelenítés.
A cselekmény középpontjában egy különféle nagyerejű ellenfelek likvidálásával megbízott személy áll, őt kell irányítanunk kalandjaira. A feladatok teljesítése során főhősünk számára nyilvánvalóvá válik, hogy nem csinál mást, mint egy kutató genetikai kísérleteinek eredményeit kell megsemmisíteni. Közben kideríti saját múltját is, és így rájön, hogy a következő áldozat nem más, mint saját maga.
A programhoz saját engine-t fejlesztenek a készítők, mellyel igyekeznek az eddigi legkomplexebb modellezést megvalósítani, amit eddig játékokban látni lehetett. A kalandok során több mint nyolcvan szereplővel találkozhatunk, melyek mindegyikét külön modellezték. Az ellenfelek mesterséges intelligenciája is igen fejlett lesz, látnak és hallanak majd mindent, és ennek megfelelően reagálnak. Több mint húsz helyszínt kell majd bejárnunk, melyeket ugyancsak nagy aprólékossággal modelleznek.