A játékstílus kedvelői nagyon örülhetnek majd a MicroProse legújabb óriásrobotos akciójátékának, mely immáron a harmadik a sorozatban. A FASA által kitalált BattleTech univerzumban játszódó programban egy harci robotot kell irányítanunk, annak teljes fegyverzetével (33 különböző fegyverünk lehet a játékban).
A játék története 3058-ban játszódik. A Belső Szféra nemzetségei összefogtak, hogy egyesített erőikkel legyőzzék a Klánokat. A mi feladatunk, hogy legyőzzük a Klánok harcosait, és teljesen megsemmisítsük a legfélelmetesebb klánt, a Smoke Jaguars nevű bandát. Némelyik küldetésben segítőtársaink is lesznek, de általában egyedül kell majd kiállnunk a csatában. A legyőzött robotok darabjaiból saját robotunkat bővíthetjük a harcok után.
Nem csak a robot belsejében ülve követhetjük az eseményeket, hanem lehetőség van külső nézet választására is, így jobban átlátva, mi is történik a helyszínen.
A program 20 lineárisan egymást követő küldetésből áll. A küldetések teljesítéséhez végrehajtandó feladataink igen változatosak: hol egy bázist kell elfoglalnunk, hol a saját bázisunkat kell megvédeni, hol pedig egyszerűen le kell győzni az ellenség óriásrobotjait.