A force feedbackes eszközök egyre bővülő piacán a Saitek is megjelent a maga kormányával. A minőségi termékeiről ismert cég ezúttal is hozta a formáját, egy masszív, kényelmes kormány lett az R4 Force Wheel.
A jelenleg létező kb. három féle technológia közül a Microsoftét alkalmazó kormány első ránézésre kicsit szokatlan, ugyanis a kormánykerék egyáltalán nem kerek, inkább szögletes alakú (persze lekerekített sarkokkal). Érdekes még az is, hogy a kormánykerék nincs gyárilag felszerelve, a Saitek itt is elvárja, hogy barkácskodjunk egy kicsit (mint a Cyborg 3D joystick beállításánál), három csavarral kell rögzítenünk a tengelyre a kormányt. Ehhez egy célszerszámot (egy imbuszkulcsot) is mellékeltek, mely az asztalra kerülő rész burkolatában egy fedél alatt található. Egyébként ennek segítségével állítható még egy funkció, a pedál keménysége is. A gyorsszorítós rögzítés segítségével stabilan az asztalhoz lehet szorítani a szerkezetet, de ha túl vastag az asztallap (5 cm-nél vastagabb), illetve hasonló magasságú pereme van körben alul, akkor problémás lehet a megfelelő felszerelés, ilyenkor jól jön egy-két könyv.
A szerkezet talpazata meglehetősen széles, ez jó oldalirányú támasztást biztosít, de ugyanakkor fel is használták a két oldalsó részt. Bal oldalon található egy gomb, mellyel ki- illetve bekapcsolhatjuk az erővisszahatást (mint a korábban tesztelt Microsoft kormány közepén levő gombbal lehetett), a jobb oldalon pedig egy kétállású, kar alakú kapcsoló található, mely értelemszerűen sebességváltónak használható. A kormányon mindössze két gomb található, melyet kiegészít még a mögötte lévő jól kézreálló két kar (tetszés szerint akár erre is definiálhatjuk a váltót). Ez tehát összesen hat gombot jelent, melyeket hagyományos joystick-gombokként kezel a gép. Ez a szám nagyjából optimálisnak mondható, de több játéknál előfordulhat, hogy szükség lenne még 2-3 gombra az optimális beállításhoz (példuál a Need for Speed: Road Challenge-ben rendőrként sok extra funkcióra van szükségünk).
Használat során kiderült, hogy egyáltalán nem hátrány, hogy a kormány alakja inkább a Forma 1 autókban lévőkhöz hasonlít, nagyon kényelmes fogása volt ennek is, amit a gumiborítás csak javított. A gombok elhelyezése megfelelő, a tengelyen lévő két kar nagyon jól elérhető tetszőleges kormányállás mellett, ami nagy méretének köszönhető. (A Microsoft például elég kicsi karokat szerelt kormányára, aminek következtében elég kényelmetlen lett használatuk.) A külön váltó is jó megoldás, és ugyancsak kényelmesen használható. Az egyik gombnak volt ugyan kisebb hibája: a szélén megnyomva előfordult, hogy beragadt.
A kormányhoz természetesen pedálok is tartoznak. Egy nem túl nagy talpazatra került rá a két pedál, melyek közül a fékpedálnak túl nagy volt a dőlésszöge, így kissé kényelmetlenebb lett. Mint azt már említettem, állítható a pedálok erőssége, azonban jelentős különbséget nem lehet érzékelni a két véglet között. Parkettán használva a mellékelt, felragasztható gumitalpakra szükség volt, de kicsit néha még így is hátracsúszott az egység.
A force feedback effektek tekintetében a Microsofténál kicsit rosszabbul szerepelt a kormány, hiába volt beállítva a legerősebb fokozat, az út rázását nem lehetett érezni úgy, ahogy azt a Microsoft termékénél lehetett. A többi hatás viszont remek volt, a már említett Need for Speed: Road Challenge-ben például esős időben a síkos úton érezni lehetett a megcsúszást, és ha ellenfeleink belénk jöttek, akkor is megrándult a kormány. Egy kisebb hibája előjött a kormánynak: néha kicsit ferdére áll be, tehát az előre haladáshoz nem a középállásban kell tartani a kormányt. Ilyenkor egy gyors rántás az ellenkező irányban megoldotta a problémát, de ez verseny közben nem biztos, hogy mindig jó módszer.
A Saitek kormánya tehát egy szépen kivitelezett termék, mely a tapasztalt kisebb hibáktól eltekintve nagyon jól szerepelt a tesztelés során, némi gyakorlás után szuperül irányíthatóak vele az autós játékok. Jópofa megoldás a külön váltókar, gombokból viszont nem ártott volna még kettő a kormányra. Az egyetlen tényező, ami kicsit hátráltatja egy ilyen beszerzését, az ára lehet, ugyanis 40 ezer Forint felett van.