25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Rendezvények

ECTS 2001: NovaLogic

A NovaLogic a novemberben megjelenő Comanche 4-re helyezte a hangsúlyt.

Írta: Dino

A cég egy eldugott kis standon mutatta be fő játékújdonságát, a Comanche 4-et. A programról az első bejelentés után sokáig semmit se lehetett hallani, aztán pár hónappal ezelőtt végre megtört a csend, és kiderült, hogy még az év vége előtt, novemberben kiadják a helikopter-szimulátor folytatását. Mivel előzeteseink között már beszámoltunk a játékról, így inkább csak az ECTS-en látottakat-hallottakat foglalnám össze.

A Comanche 4 fejlesztése során szem előtt tartották, hogy a játéksorozat kedvelői nem igazán a maximálisan realisztikus szimuláció, hanem az akciódús játékmenet miatt szerették meg a programot. Ahogy azt már mindenki tudja, a Boeing-Sikorsky gyár RAH-66 gépével repkedhetünk majd a játékban, harminc küldetésen keresztül. Lesz földi és légi célpontok elleni támadás, és olyan változatosabb küldetések, mint például az USA elnökének védelme, kommandósok légi támogatása vagy motorcsónakos kábítószer-csempészek üldözése. A játék egy teljesen új engine-re épül, mely már nem a régi VoxelSpace engine-ek utódja, hanem egy, a 3D kártyákat rendesen kihasználó grafikus motor. Ez meg is látszott a bemutató során, a grafika tényleg igen látványos lett. Helikopterünk és a táj kidolgozottsága szép, és külön felhívták figyelmünket arra az effektre, amikor a víz fölött alacsonyan lebegünk gépünkkel. Ekkor ugyanis a víz csodaszépen koncentrikus körökben kezd hullámzani körülöttünk. Az irányítás elsajátítása az ígéretek szerint egyszerű lesz (akár 5 perc alatt hozzászokhatunk), akár az FPS-ekhez hasonlóan a WASD gombokat és az egeret használjuk, akár egy joysticket. Multiplayer módban egyszerre 16-an lehet majd játszani. [GAME:Comanche 4]

A Comanche után még egy videót is láthattunk a NovaLogic másik fejlesztés alatt álló játékából, a Necrocide: The Dead Must Die-ból. Továbbra se mutattak semmi játszhatót, és a kiállítás idején jelentették be a játék megjelenésének elhalasztását is. Jelenleg jövő év márciusára ígérik a Necrocide boltokba kerülését. [GAME:Necrocide: The Dead Must Die]

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • ECTS 2001: NovaLogic
  • ECTS 2001: NovaLogic
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!