Ki mondhatja el magáról - idézhetnénk a Monty Pythont -, hogy még nem gondolkodott el azon, mi lett volna ha a németek partra szállna Angliában, ha előbb készítik el az atombombát, mint az amerikaiak, ha a nyugati szövetségesek a németek mellé álltak volna, hogy megállítsák a szovjeteket, ha nem sikerül a normandiai partraszállás, ha Rommel megkapja, amit kér és kiűzi az angolokat a közel keletről és benzinhez juttatja a Harmadik Birodalmat... Megannyi „ha”. Persze a történészek nem foglalkoznak a „mi lenne, ha” kezdetű kérdésekkel. De mi azért nyugodtan megtehetjük.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha a Panzer Generalban nem csak olyan hipotetikus küldetések lennének, mint az Oroszlánfóka hadművelet, vagy a partraszállás az amerikai kontinensen, hanem én irányíthatnám egy magasabb szinten az eseményeket. Több tengeralattjárót építhetnék a németekkel, vagy az angolokkal készíthettem volna el a V2-es rakétákat. Még az is megfordult a fejemben, hogy én készítem el ezt a játékot. És gondolom hasonló suhanhatott át a Fury Software fejlesztőinek is az agyán. Így készült el a Strategic Command.
Ez a termék egy körökre osztott stratégiai (nem taktikai) játék, mely az európai hadszíntérre koncentrál, de a peremen foglalkozik az USA-val, Kanadával és Szibériával is. Természetesen szerepel benne Norvégiától az észak-afrikai sivatagig minden a horizontális irányban. A játékban vagy a Szövetségeseket, vagy a Tengelyhatalmakat irányíthatjuk, ezeken belül azokat az országokat, amelyek csatlakoznak az egyik vagy a másik szövetséghez. Sok kis nemzet is szerepel a játékban – köztük hazánk is – de valódi (színnel is rendelkező ország) csak néhány: Anglia, Németország, USA, SZU, Olaszország és Franciaország.
A játékban kampányoknak nevezett scenariokat játszhatunk, hiszen egy kisebb léptékű játékban (pl. Panzer General) ezek tényleg kampányok lennének (39-től 45-ig), de egy ekkora méretezésű játékban (a képeken látszik, hogy mekkora egy hatszög) ezek akkor is scenariok. A CD-re írt küldetések mind valódiak (Lengyelország lerohanása, Franciaország elözönlése, Szovjetunió megtámadása, normandiai partraszállás). De a játékos egészen mást is kihozhat belőlük, mint ami a valóságban történt. Egyébként a scanario nevében megadott hadművelet csak azt jelenti, hogy mikortól akarunk bekapcsolódni a háborúba, de a vége nincs meghatározva. Onnantól nekünk kell irányítanunk tovább az eseményeket, illetve sodornak azok maguktól is. Ha mindez nem volna elég, a játékhoz tartozik még egy küldetésszerkesztő is, mellyel saját scenariokat gyárthatunk, melyek lehetnek akár kitaláltak, történelmietlenek is.
A játék viszonylag egyszerű. Nem terhelnek túl minket borzalmasan sok egységgel. Van a hadtest (a legkisebb és legolcsóbb szárazföldi egység), van a hadseregcsoport, van harckocsi csoport, légiflotta, stratégiai bombázók, vezérkar (nem harci egység), rakéta (á la V2), és néhány vízi egység: tengeralattjáró, csatahajó, anyahajó és cirkáló. Ezekkel kell operálnunk. Természetesen mindegyiknek vannak egyéni tulajdonságai, mint a mérete (1-15), a tapasztalata, stb. Ehhez jön még hozzá a vezérkar speciális tulajdonsága, ha közel van hozzá egy vezérkar.
Az egységeket pontokért vásárolhatjuk, melyeket a területeinken található bányák, gyárak, olajmezők után kapunk. Ezek miatt érdemes minél több területet elfoglalnunk és tartanunk. Illetve az ellenség ponttermelőit - ha elfoglalni nem tudjuk - leamortizálni (stratégiai bombázók).
Pontjainkból nemcsak vásárolni kell, hanem ebből finanszírozzuk az egységek veszteségeinek feltöltését és ide-oda szállítását. Ezen kívül ezekből a pontokból költhetünk a fejlesztésre, melyek tudós pontok formájában jelennek meg és állíthatjuk őket egy-egy tudományos projektre (távolsági bombázás, fejlettebb tankok, szonár, radar, sugárhajtású repülőgépek, stb.) Az atombomba fejlesztése valahogy kimaradt, pedig egy ilyen játékban igencsak ott lenne a helye.
Ezen kívül a fejlesztők büszkék még a diplomáciára is, ami szerintem baromi gyengére sikerült. A játék elején beállíthatjuk, hogy a különböző országok véletlenszerűen csatlakozzanak be a világégésbe, vagy történelmi hűséggel. Ezek után a játék során már csak hadat üzenhetünk az egyes országoknak, békekötésre esélyünk sincs, pedig ez is fokozta volna a játék sokoldalúságát.
Amilyen elnagyolt sok mindenben a játék, olyan alapos is néhány érdekes dologban. Például ha a Tengely tengeralattjárói az Atlanti-óceánon parkolnak vagy a Földközi-tengeren, akkor ez csökkenti az angolok pontjait, hiszen sok kereskedelmi hajót elsüllyeszthettek. Hasonlóan jót tesz a játéknak a partizánok jelenléte Jugoszláviában. Bár igazán esélyt adhattak volna a többi országnak, hogy ott is lehessenek (például az osztrák ellenállási mozgalom igen vicces volna), és akkor esetleg más országokban is leköthetők lennének a német egységek. De ebben nem tértek el a valóságtól. Ezen kívül az oroszok visszavonulván lerombolják a hátrahagyott gyárakat, bányákat, így ezekből jó ideig nem kapunk pontot.
Kettős érzéssel láttam neki ennek az ismertetőnek. Egyrészt ez a játék nagyon kilóg a manapság megszokott csodálatos látványvilágú, parasztvakítós játékok közül. Ez persze nem lenne baj, hiszen a Battlefront az olyan játékok kiadásáról híres, amelyek többre becsülik a belbecst, mint a külcsínt és csúnyácska kinézetük zseniális játékot takar. A Strategic Command azonban nagyon egyszerű. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy könnyedén áttehető táblás játékká. Nincs benne sok egység, nem politizálhatjuk agyon magunkat, a termelésre sem kell figyelnünk, csak a pontokra, amit a bányavidékek, ipari központok adnak, stb.
Ráadásul a kampányszerkesztő is nagyon le van korlátozva. Igazán történelmietlen küldetéseket nehéz benne készíteni. Például nem lehet olyat csinálni, hogy 45-ben az angolszászok a németek mellé állnak és megállítják az oroszokat.
Másrészt viszont egy nagyon jó kis játék. Az MI-t is jól kidolgozták, sokszor ügyesen megszorongatja a játékost. Bár van néhány szabály, amit egyszerűen nem képes áthágni. Azonban nagyon sok kis élethű motívum van benne. Ha sorra megtámadjuk a kis államokat, nő az esélye, hogy a nagyok hamarabb támadnak ránk. Jól lett kitalálva a légierő szerepe, hiszen egyrészt bevethetjük őket közvetlenül célpontok ellen, másrészt az ellenség köre alatt védelmet is nyújtanak annak támadásaival szemben. Egyszóval amilyen egyszerűnek (vagy éppen primitívnek) tűnik elsőre, annyira összetetté és kifinomulttá válik, ha jobban belemélyedünk. Első este véletlenül reggel lett mire sikerült legyőznöm végül a jenkiket is, habár ebben szerepe volt, hogy az oroszok nem támadtak meg.
Összességében a Strategic Command egy jó kis játék, egyszerű, játszható, érdekes, de van néhány dolog, amit nem kellett volna ennyire egyszerűre készíteni és néhány korlátozást pedig fel lehetett volna oldani. Jó lenne ha a Fury-sok készítenének egy második részt a játékosok visszajelzései alapján, mert ha ezt a néhány bénaságot finomítják, egy igen jó játék sülne ki belőle. Erre van is remény, mert az ilyesmi nem áll távol a kiadó Battlefronttól. Addig azonban nincs más hátra, mint végigvinnem a teljes II. VH-t Churchill-lel is...
