25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

Logitech sajtótájékoztató 2002

Rengeteg új termékről hallottunk és érdekes élményekkel lettünk gazdagabbak a rendezvényen.

Írta: Dino 2 hozzászólás

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy az elmúlt évek egyik legjobb sajtótájékoztatóján vehettünk részt a mai délelőtt a Logitech jóvoltából. Egyrészt soha nem látott mennyiségű új termékről hallhattunk, illetve nagy részüket még kis is próbálhattuk, másrészt pedig a sajtótájékoztatót követő program is igen érdekes és izgalmas volt. No de kezdjük az elejéről.

A meghívót megkapva már annyit azért lehetett gyanítani, hogy nem egy szokványos sajtótájékoztatóra várnak, hiszen helyszínül a Magyar Autóklub egy tesztpályáját jelölték meg. Tíz órára érkeztünk meg a megjelölt helyre. Egy nagy teremben középen székek vártak a hallgatóságra, míg körben asztalokon lehetett megtekinteni és kipróbálni az újdonságokat. Először Katharina Tarmann-Dröscher számolt be a Logitech jelenlegi piaci pozíciójáról, elsősorban Magyarországot kiemelve (bár több környező országból érkezett sajtós is részt vett a rendezvényen). Kiderült például, hogy nagyon jól állunk az egy számítógépre eső Logitech termékérték-aránnyal, ezen a téren megelőzzük például Németországot is. Az üzleti rész után a cég egyik termékmenedzserének adták át a szót, aki a Logitech aktuális jelszavának - Work, Play, Communicate, azaz Munka, játék és kommunikáció - keretében ismertette a főbb újdonságokat.

Egerek terén az MX termékcsalád jelent újdonságot, mely három optikai rágcsálóval mutatkozik be. Közös jellemzőjük, az új, MX elnevezésű optikai rendszer, mely az eddiginél finomabb, pontosabb mozgást tesz lehetővé. A rendszer főbb jellemzői a minden eddiginél nagyobb, másodpercenkénti 4,7 megapixeles mintavételezés, a 800 dpi-s felbontás, a több alkalmas felület, valamint az, hogy akár 10g gyorsulást is képes követni. A zászlóshajó az MX 700 típusszámot viseli, és egy rádiós optikai egér. Ez a FastRF rádiótechnológiát használja a gyors kommunikációra, tovább javítva az eddigi sebességet. Emellett nem elemmel működik, hanem egy beépített NiMH akkumulátorral, melyet úgy tölthetünk fel, hogy az egeret vevőegységbe helyezzük. Teljes feltöltéssel 10 napig használhatjuk az egeret, de ha lemerül, 10 perces gyorstöltéssel egy napra működőképessé tehetjük. De ez még nem minden! Az egér kialakításán sokat változtattak az eddigiekhez képest. Így például a még jobban kézre álló egéren a MouseMan Travelerhez hasonlóan a felső rész folytatásaként, megszakadás nélkül van kialakítva a két gomb. Természetesen találunk rajta görgőt, azonban az alatta és felette lévő két „Cruise Control” gomb segítségével egy görgetés után az adott sebességen rögzíthetjük a görgetést. Helyet kapott még a görgő közelében egy alkalmazás-váltó gomb is, mely az Alt-Tab kombinációt hivatott lecserélni. Végül a hüvelykujjnál már nem egy, hanem két gomb van, melyek elsődleges funkcióként a böngészés során helyettesítik a Vissza és Előre gombokat. De természetesen az összes gomb funkciója átállítható tetszés szerint az egér driverében. Az MX 500 annyiban különbözik nagyobbik testvérétől, hogy ez nem rádiós. A legkisebb, MX 300-as típus szimmetrikus kialakítású, a korábbi Wheel Mouse-okhoz hasonló kialakítású, két gomb, egy görgőgomb és egy alkalmazásváltó gomb található rajta.

Drótnélküli desktop-ok (azaz egér és billentyűzet párosok) terén is több új termékről beszéltek. A Cordless Desktop Optical a már korábban nálunk is bemutatott fekete rádiós billentyűzet a hozzá tartozó Cordless MouseMan Optical egérrel. Újdonság viszont a Cordless Desktop Comfort, mely igen hasonló, azonban a billentyűzete tört kialakítású, a szabályosan gépelőknek kényelmesebb billentyűzet-használatot lehetővé téve. A Cordless Desktop Navigator billentyűzete fehér színű, ezüst betétekkel, az előbbihez hasonlóan plusz gombokkal, kivéve a bal oldali görgetős részt. Mellé a Cordless Optical Mouse jár. Végül a Cordless Desktop Deluxe a Cordless Wheel Mouse-zal szállított egyszerűbb kialakítású billentyűzet, néhány extra gombbal.

Igen érdekes újítás a webkamerák kínálatában a QuickCam Cordless, mely a nevének megfelelően egy drótnélküli kamera. A 2,4 GHz-es technológiának köszönhetően 25 méteres távolságig használható, 640*480-as felbontású állókép vagy video rögzítésére (ez utóbbit természetesen hanggal együtt). Egyetlen vevőhöz ráadásul több (maximum négy) kamera is csatlakoztatható, ilyenkor tetszőlegesen válthatunk, hogy épp melyik képét szeretnénk látni. Egy 9 voltos elemmel, vagy hálózati adapterrel használhatjuk a talpazatán dönthető és forgatható kamerát. Egy másik új Logitech webkamera a kisméretű QuickCam for Notebooks Pro 640*480-as CCD-vel, kifejezetten notebookokhoz kifejlesztve. Így aztán utazás közben is magunkkal vihetünk egy webkamerát, ha ahhoz van kedvünk.

A hangszóró választékot is bővítették, lecserélve eddigi vezető terméküket, a Z-560-ast. Az új, Z-680 típusú modell már 5.1-es rendszer, Dolby Digital és DTS dekóderrel, megtartva az elődje által is megszerzett THX minősítést. A rendszer összteljesítménye 450 watt (RMS).

Ismét egy új szegmensbe kezd betörni a Logitech, ugyanis már mobiltelefon headsetek gyártásába is belekezdtek. Több különböző modellt is kínálnak hamarosan, Nokia és Ericsson telefonokhoz. Érdekességük a FlexLoop elnevezésű megoldás, melynek kifejlesztésekor abból indultak ki, hogy mindenkinek más a füle, így más formájú fülhallgató marad meg benne kényelmesen. Ennek megfelelően egy headsethez többféle formájú, puha gumiból készült kiegészítő tartozik, melyekből mindenki a saját fülének megfelelően választhatja ki a legszimpatikusabbat.

No de térjünk át a játékvezérlőkre! Az eddigi MOMO Force kormány mellé egy újabb érkezik, a MOMO Racing, szintén force feedback technológiával felszerelve. A gumi bevonatú kormánykerék közepén hat gomb található, tengelyén két sebességváltó kar, jobb oldalon pedig egy kétirányú váltókapcsoló is helyet kapott. Természetesen pedálokat is kapunk.

Egy új joystick is a termékek közé kerül, mely egyben a drótnélküli termékek kínálatát is bővíti. A Freedom 2.4 Cordless Joystick egy 2,4 GHz-es technológiájú rádiós botkormány, 10 programozható gombbal, nyolcállású nézőpontváltó kapcsolóval, tolóerő-szabályzóval és tengelye körül is elforgatható karral. Egy elemgarnitúrával 50 óra játékra van lehetőség.

Végül egy igazi különlegesség bemutatása maradt hátra, ez pedig nem más, mint a Logitech IO elnevezésű digitális toll. Speciálisan kiképzett papírra írhatunk vele, majd a töltőként is funkcionáló, számítógépre kötött bölcsőbe helyezve a toll átküldi a rögzített írást vagy rajzokat a számítógépre. Azt egyelőre még nem sikerült kideríteni, hogy pontosan milyen felhasználásra szánták ezt az érdekes találmányt, de biztos vagyok benne, hogy majd később, a tesztelés során sikerül majd fényt derítenünk, mikor lehet praktikus egy ilyen toll.

A termékek ismertetése után következett a nap izgalmasabb része. A helyszín nem véletlenül volt egy közlekedési tesztpálya, ugyanis - mivel a Logitech kormányokat is árul, így nincs olyan távol az autóktól - bárki kipróbálhatta, milyen jeges úton vezetni. Ezt egy vízzel síkosított területen lehetett tesztelni, ahol különböző feladatok vártak a bátrabbakra. Az egyszerű blokkolásos fékezéstől a hirtelen megjelenő akadály kikerülésén keresztül az autó megcsúszásáig a leggyakoribb vészhelyzeteket próbálhattuk ki a kockázatok minimálisra csökkentése mellett. Emellett go-kartokba is beleülhettünk, ahol - mivel erre nem volt túl nagy érdeklődés - számos kört mentünk egymással versenyezve. A go-kartozást felügyelők mondjuk nem voltak túlzottan elragadtatva, amikor kicsit szétlökdöstük a pálya szélét jelző gumiabroncsokat, de ettől függetlenül szerencsére engedték, hogy a párokat változtatva újra és újra nekiinduljunk a pár körnek.

Mindezek után igen jókedvűen távoztunk a sajtótájékoztatón, egyrészt azért, mert jól éreztük magunkat, másrészt pedig azért, mert láttuk, hogy az elkövetkező hónapokban nem fogunk unatkozni, jó pár érdekes új termékkel ismerkedhetünk majd meg hardware tesztjeink során.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
  • Logitech sajtótájékoztató 2002
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Kolin Mekré
Kolin Mekré [6614]
már megint először írtam utána gondolkoztam, a logitech oldalán találtam is 1-2 fotót az új egerekről:

itt
Jöhetnek is az MX-ek :)
Kolin Mekré
Kolin Mekré [6614]
Üdv!

hm hm nagyon felcsigáztál Dino!
Ezek az újdonságok, már voltak a sajtótájékoztatón, vagy még csak leadták az infót. (gyanítom az utóbbi :D)
1-2 fotót szívesen bevenne a májam ;)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)