26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Rendezvények

E3 2000: Virgin Interactive

Írta: Dino

Cikkünkben a Virgin újdonságairól olvashattok, köztük egy magyar fejlesztésről is, a korábban Pathfinder néven készülő Off Road Challenge-ről.

Dino Crisis
(Capcom)
PC-re is megjelenik a PlayStationön már korábban kiadott Dino Crisis, mely leginkább a Resident Evil sorozathoz hasonlítható, annyi különbséggel, hogy ezúttal egy dinoszauruszoktól hemzsegő szigeten kell túlélnünk a kalandokat.

The Dreamland Chronicles: Freedom Ridge
(Mythos Games, 2001. I. negyedév)
Az X-COM és Magic & Mayhem játékok készítői dolgoznak ezen a körökre osztott stratégiai programon. A Freedom Ridge a közeljövőben játszódik. Az űrlények elleni 70 napos háború után az emberiséget a kipusztulás fenyegeti. Az utolsó reménység a Terran Liberation Army ellenállócsapat, az ő irányításuk lesz a játékos feladata. A készítők fontos szerepet adnak a történetnek is, így például fényt deríthetünk az Area 51 titkára is, és találkozhatunk a Sötét Zsarukkal is (Men in Black). A játékban lesz bázisépítés is, a szükséges erőforrásokért meg kell harcolni, emellett pedig az idegenek hátrahagyott fegyvereivel kutatásokat is végezhetünk, tovább tökéletesítve saját technológiánkat.

European Super League
(2000. szeptember)
A Viva Football után ismét megpróbál a Virgin konkurenciát állítani az EA és az Eidos futballjátékainak. Új játékukban európai csapatokkal és stadionokkal találkozhatunk, az ígéretek szerint igen nagy realizmus mellett. Kétféle irányítás közül lehet majd választani, így a kezdők és a haladók is tudásuknak megfelelően kontrollálhatják a futballistákat. Az egyszerűbbet választva szinte csak a futást és a rúgást kell irányítanunk, a profi játékosoknak lehetőségük lesz azonban különböző cselezésekre is. A további élethűség érdekében pedig a közönség énekelni fog, a csapatnak megfelelő, a valós életből vett énekeket.

Force of One
(Qube, 2000. karácsony)
A Qube csapat nem kisebb fejlesztési feladatot végzett korábban, mint a DirectX-be bekerült Direct3D programozását. Első játékuk, a Force of One egy third-person akció-kalandjáték lesz, mely a Calcaphon világban játszódik. Ez a futurisztikus fantáziavilág a kiadott sajtóanyag szerint leginkább a William Gibson által kitalálthoz (ld. Neuromancer) hasonlítható. A történet a Mátrixhoz lesz hasonló, előtérbe az akció kerül, de szerepe lesz még a taktikai csapatirányításnak is, mindez 16 pályán keresztül. A főhős Farlight, egy kezdő technomancer, akinek egy olyan embert kell elkapnia, aki Calcaphon létét is veszélyezteti.

Lotus Extreme Racing
(Kuju Entertainment, 2001. I. félév)
Ezzel a munkacímmel egy autóverseny készül, melyben az egyik legnevesebb angol sportautó-készítőjének járműveivel száguldozhatunk majd. Szinte az összes, 1959 óta megjelent Lotust kipróbálhatjuk majd, egészen az idei év 340R típusig. A licencük szerencsére lehetővé teszi az autók törését is. Az arcade és realisztikus szimulátor módok mellett egy küldetésekre alapozó "sztori-mód" is lesz, melyben különböző küldetéseket kell teljesíteni, például vészhelyzetben kórházba szállítani valakit a csúcsforgalomban, vagy kaszkadőrmutatványokat végezni egy film számára.

Magic & Mayhem: The Art of Magic
(Charybdis, 2001. január)
Az érdekes ötletre épülő, de nem éppen nagy sikerre szert tevő Magic & Mayhem folytatása egy újabb kevert típusú játék lesz, valós idejű stratégia, RPG és kalandjáték-elemeket elegyítve. A játékos egy kezdő varázslóként egy gonosz erőktől uralt világba kerül. Dönteni kell, hogy a törvényes, kaotikus vagy neutrális varázslatokat választjuk, és ezek segítségével kell megküzdenünk a világ uralmáért. Mindegyik területen több mint hatvan varázslatot sajátíthatunk el. A játékban kihasználhatjuk a terep adta lehetőségeket is, például az erdő lángra gyújtásával vághatjuk el ellenségünk útját. A rengeteg lehetőség ellenére könnyen elsajátítható irányítást ígérnek a készítők. Mintegy harminc küldetés vár majd ránk jövő év elején. Multiplayer játékban az interneten keresztül három varázsló ellen harcolhatunk.

Off Road Challenge
(Channel 42/Clevers Development, 2000. szeptember)
Bizonyára sokan emlékeznek a korábban a Pathfinderről közölt képekre, melyek egy magyar fejlesztésű terepjáró-szimulátorból voltak. A készítők megtalálták játékukhoz a kiadót, és a tervek szerint ez év őszére el is készülnek programjukkal. Az Off Road Challenge-re átkeresztelt programban olyan autókat vezethetünk, mint a Chrysler Jeep Cherokee, a Toyota Landcruiser, vagy egy Rába katonai teherautó. Hat különböző terepen mintegy hatvan pálya vár majd ránk, realisztikus szimulációval és időjárási effektekkel. Rengeteg játékmód vár mind egyszemélyes, mind maximum négyszemélyes multiplayer játékban, az autóiskolától a King of the Hill játékig. Segítségünkre lesz egy mitfárer is, aki tanácsokkal lát el vezetés közben, felhívva figyelmünket a veszélyes helyzetekre is.

Original War
(Altar Entertainment, 2000. nyár)
A Virgin nem titkolt törekvése, hogy a kelet-európai Altar fejlesztésében készülő játékkal megismételjék a korábban általuk kiadott Command & Conquer sikerét. Az Original War a pliocén korba visz vissza. Az amerikaiak, oroszok és arabok ugyanis ebbe az időbe utaznak vissza, hogy megharcoljanak a számukra értékes ritka ásványért, az alaskite-ért vagy siberite-ért. Mindegyik népnek más a terve, az amerikaiak az alaskite-ot akarják kibányászni, az oroszok a siberite-et, míg az arabok célja ezek megsemmisítése. Az időutazás után választhatunk, hogy egyedül küzdünk a többiek ellen, vagy szövetséget kötünk valamelyik néppel, hogy hatásosabban léphessünk fel az ellenséges csapatok ellen.

Wartorn
(Eyst, 2000. július)
Úgy néz ki, az idei nyár a 3D stratégiai játékok nyara, már eddig is több program jelent meg ebben a kategóriában, hamarosan pedig a Virgintől is láthatunk egyet. Az Eyst által fejlesztett ETTE (Eyst 3D Tactics Engine) motorra épülő program a 2999-es évbe visz. A történet szerint ekkor már nincs háború, helyette a Wartornnak elnevezett játékkal vezetik le az indulatokat. Mi választhatjuk ki csapatunk tagjait, akikkel le kell győzni a többieket. Ha sikeresek vagyunk, támogatói ajánlatokat is kaphatunk, így több pénz áll majd rendelkezésünkre csapatunk előkészítésére.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!