Ismét két új MP3 játszó járt nálunk a Creative termékei közül, a bankkártya méretű MuVo Slim 256 MB-os, valamint a kis mérete ellenére nagy kapacitásával kitűnő MuVo2 4 GB-os változata. Mivel belső szoftvereiket és ezáltal kezelésüket is tekintve elég hasonló a két lejátszó, egy cikkben mutatjuk be mindkettőt.
Kezdjük a MuVo Slimmel. Az alig fél cm vastag, bankkártyával közel azonos méretű MP3 játszó fekete színű, LCD kijelzőjét pedig ezüst színű fém rész veszi körül. Találunk rajta három gombot (hangerő fel és le, ill. play/pause), valamint egy kétirányú billenőkapcsolót, mely egyúttal gombként is szolgál. Ezzel válthatunk lejátszáskor a számok között, benyomásával pedig a menübe léphetünk, majd abban navigálhatunk. A menü ismertetésére később térek vissza, lássuk inkább a készülék képességeit. A 128 ill. 256 MB-os változatban elérhető MuVo Slim MP3 mellett WMA file-ok lejátszására is képes. Találunk benne egy FM rádiót is, és mindemellett hangrögzítésre is alkalmas, WAV file-ba. A rádióadást 128 kbit/sec-kel, 4 bites, 16 kHz-es hangfile-ba, míg a beépített mikrofonján keresztül a hangot 32 kbit/sec-kel, 4 bites, mono, 8 kHz-es file-ba rögzíti. A cserélhető akkut az USB portról tölti fel a lejátszó, és kb. 12-15 óra lejátszásra képes vele. USB 2.0-ás portra csatlakoztatva kb. 2 MB adatot tölthetünk rá másodpercenként.
A nagyobbik lejátszó mind méretben, mind kapacitásban jelentősen több: a négyzet alakú, ujjnyi vastag MuVo2-ben már egy apró winchesteren tárolódnak az adatok. A nálunk járt példányban egy 4 GB-os Hitachi Microdrive pörgött, melyet az USB 2.0-ás csatlakozásnak köszönhetően közel 5 MB/sec sebességgel tudtunk megtölteni. Ez a 4 GB amúgy épp optimálisnak tűnt az eddigi MP3 játszók közül: nem túl kevés, tehát ha például sokat sétálunk a városban, nem kell véletlenül se kétszer ugyanazt hallgatnunk, de utazás során is teljesen jó, 50-60 óra zenével sokáig ki lehet bírni. Mindemellett a microdrive-nak köszönhetően zsebünket se nagyon húzza le a szerkezet.
A kezelőfelületet ezen se bonyolították túl: van egy tányérkapcsoló, mely négy irányt és egy középső gombot jelent. Balra/jobbra válthatunk a számok között vagy navigálhatunk a középső gombra megjelenő menüben, a fel/le iránnyal pedig a hangerőt szabályozhatjuk. Végül találunk egy play/pause gombot, mely egyúttal a MuVo be- és kikapcsolásáért is felel. A kijelzőn látható, hogy hány percnél jár az adott szám, a hangszínszabályzó állása, az akku állapota, valamint a szám címe is scrollozódik rajta. A kivehető, 3,6 V-os Li-Ion akku a specifikáció szerint kb. 10 órányi lejátszásra képes egyetlen töltéssel. Ez esetben már külön töltőt kapunk a készülék mellé, így nem kell az USB portra kötve tárolnunk. A csatlakozók a felső részen helyezkednek el: ide kell kötni a fejhallgatót (opcionálisan egy külön megvásárolható távirányítós változatot), az USB kábelt és a táp vezetékét. A MuVo2 alaphelyzetben nem képes hangrögzítésre, ehhez külön meg kell vennünk a távirányítós fejhallgatót hozzá, mely a mikrofont tartalmazza. Ezzel viszont egyúttal rádióval is bővül a lejátszó.
A menü mindkét lejátszóban ugyanaz, mindössze annyi a különbség, hogy az alap MuVo2 menüjéből kimarad a rádió és a hangfelvétel rész. Az első menüpont a könyvtárváltásra szolgál. Egy könyvtáron belül nem választhatunk közvetlenül a számok között, így ha sok file van egy könyvtárban, kissé nehézkesebb egy adott szám elérése. Lejátszási módnak a normál mellett választható véletlenszerű vagy ismétlés. A beépített hangszínszabályzó négy előre beállított hangszínt (rock, pop, klasszikus, jazz) és egy szabadon programozható helyet tartalmaz, melynél négy sávon állíthatjuk a hangszínt. A következő menüpont a filetörlésre szolgál, majd jönnek a beállítások: kontraszt, nyelv, valamint a háttérvilágítás és az automatikus kikapcsolás ideje. Ezt követi a lejátszási módok kiválasztásának pontjai (a lista a MuVo Slim esetében igaz így): zene, felvett hangfile-ok visszajátszása, hangfelvétel mikrofonnal, FM rádió. A rádiónál lehetőség van manuális programozásra, vagy a teljes sávtartomány automatikus végigpásztázására. Az utolsó menüpont a „Lock” (más helyeken „Hold”) funkció: bekapcsolásával inaktívvá válnak a készülék gombjai, és csak megfelelő kombinációval kapcsolhatunk vissza normál üzembe. Igazság szerint szívesebben láttam volna a lejátszón egy elcsúsztatható kapcsolót erre a célra, de mivel a Lock használata nélkül se nagyon fordult elő, hogy a zsebemben véletlenül nyomódott volna meg egy-egy gomb, nagy gondot nem okozott a hiánya.
Használhatóság és funkciók terén mindkét lejátszó praktikusnak és megfelelőnek bizonyult. Igaz, a könyvtárak közti navigáció néha körülményesnek tűnt, és a menü megvalósításában is volt egy érdekes jelenség (egy adott funkció használata után mindenképpen a lejátszáshoz tért vissza a szerkezet, nem a menü előző pontjához), ettől függetlenül mindkét lejátszóval szívesen indultam neki a városjárásnak a teszt során. A MuVo2-höz elérhető távirányító valószínűleg sokat könnyít a zsebbe helyezett lejátszó vezérlésén, bár a kép alapján kicsit talán túlméretezettnek tűnik (ami nem meglepő, hiszen egy LCD kijelző is került rá).
Tartozékként mindkét MP3 játszóhoz kapunk egy fülhallgatót, egy hordtáskát (a MuVo2 esetében övre csatolhatót, valamint a zenék áttöltését és a lejátszási listák elkészítését segítő szoftvert.
Mindkét Creative MuVo lejátszó két év garanciával kerül forgalomba. A MuVo Slim 256 MB ára bruttó 48.000 Ft körül alakul, míg a MuVo2 4 GB 82.400 Ft-os áron kapható.