Majd’ három évvel ezelőtt jelent meg a nagysikerű Cossacks félig-meddig folytatásának számító American Conquest, mely ugyan virtuálisan meghódította Amerikát, de a játékosok kegyeibe már nem sikerült igazán beférkőznie. Szépnek ugyan nem volt szép, jónak csak ímmel-ámmal mondhattuk, a hozzá fűzött reményeket sem váltotta be, azonban mindezek ellenére is játszhatónak bizonyult – olyannyira, hogy párszázezer darabot el is szórtak belőle. A sikeres, avagy relatíve sikeres programok szükséges velejárója a kiegészítő(k) megléte, hiszen hogyan lehet jobban súlyos pénzeket lecsapolni a mit sem sejtő júzerektől, minthogy minimális újításokat új csomagolásban, hangzatos néven eladunk?
Az American Conquesthez még megjelenésének évében annak rendje és módja szerint kiadtak egy egészen elviselhető kiegészítőt, a Fight Backet, most pedig, több évvel az alapjáték megjelenése után megjelent a legújabb – és remélhetőleg egyben legutolsó –, az FB-hez hasonlóan szintén önállóan is futó kiegészítő. Meglehetősen szokatlan, hogy ilyen sok idő telik el az alapjáték és egyik kiegészítőjének megjelentése között, hiszen az évek során még a megjelenésekor a lehető leginnovatívabb, legszebb grafikával rendelkező játék is elavulttá válik. Szerencsére a Divided Nation esetében ez nem következett be, lévén az alapjáték már megjelenése pillanatában is igencsak elavultnak számított, az új kiegészítő pedig minden szempontból egyenesen kőkorszakinak hat.
Az általam általában alkalmazott sorrendet ezúttal felrúgván vigyázó szemünket vessük rögtön a grafikára, amely több, mint elborzasztó momentum. A grafikához, és egyben a mára már erősen egy öreg, kehes lóhoz hasonlító motorhoz két különböző nézőpontból lehet közelíteni. Az egyik egy négy éves óvodás nézőpontja – ezúttal is elnézést minden kis, közép és nagycsoportos olvasónktól –, mely szerint ez egy igen szép játék, sok szép színes izével, amik mozognak a szintén nagy, szép és persze színes éteri izében, ezáltal az egész játék egy nagy szép és továbbra is kitartóan színes izét prezentál. A másik oldal sutba vágja az amúgy valóban színes izék koncepcióját, és azt mondja: az American Conquest által megjelenített izommetrikus képi világ évekkel ezelőtt is elavultnak hatott. Igaz ugyan, hogy anno az alapjáték ismertetőjében még azt írtam, hogy a több tízezernyi egység megjelenítésére képtelen volna bármelyik 3D-s motor, azonban közben eltelt nem egészen három év, és már a 2004 végén megjelent Rome: Total War is nagyszerűen bebizonyította, hogy igenis lehet tízezernyi 3D-s modell egyszerre a pályán. Ennek fényében a Divided Nation grafikáját csakis a lassan lecsengő retroőrület jegyében lehet szemlélni, s azt mondani rá: aranyos. Piszkosul ronda, de aranyos.
Bár a grafikával nem áll szöges ellentétben az audió rész, ez legalább egészen elviselhető zenéket tartalmaz, mely legalább feledteti velünk azt, hogy a hanghatások szemernyit sem változtak a sorozat előző részeihez képest.
A helyszín az USA történelmének minden kétséget kizáróan legnagyobb károkat okozó és legvéresebb háborúja, mely 1861-65. között zajlott az Unió és a Konföderált Államok Szövetsége között. Ezen polgárháborút veszi górcső alá a Divided Nation is, melyben grandiózusnál grandiózusabb történelmi csatákat vívhatunk, és tehetjük mindezt száz új egységgel, húsz új épülettel huszonöt új pályán, melyeken összesen mintegy ötven missziót kell végrehajtanunk. Igazán impozáns felsorolás, kár, hogy egy fabatkát sem ér. Történt ugyanis, hogy az a fejlesztő GSC teljesen érthető módon némi innovációt is be kívánt pakolni a játékba, melynek folyományaként az eddig még csak-csak épkézlábnak nevezhető MI tökéletesen agyhallott állapotba került. Sokszor vettem észre, hogy békés bariként álldogáló csapataimat módszeresen mészárolja le az ellen, lévén azok csak álltak, és várták a virtuális sült galambot. A zoomolás funkció továbbra sem működik megfelelően: vagy túlzottan távolról szemléljük az egységeket, avagy valamely katonánk orrán lévő bibircsókban gyönyörködünk, köztes átmenet nemigen van. Az útkeresési algoritmus néhol igencsak tragikomikus csapatmozgásokat produkál, aminek következtében tíz egység legalább tizenkétféleképpen próbálja meg megközelíteni a célt – már ha nem mészárolják le őket komótosan az ellenfél egységei. Többen – köztük én is – fájlalják azt, hogy a kijelölt seregrészek ikonjai és a különféle funkcióbeli ikonok egy helyre kerültek, aminek következtében több seregrész kijelölésnél ember legyen a talpán, aki átlát az ikonok kavalkádján-szerencsére az „uninstall” opció meglehetősen világosan, és gyorsan megtalálható.
Hosszasan lehetne még sorolni a Divided Nation újításait, hangoztatva, hogy legalább néminemű innovációt kapunk a pénzünkért, de ennek túl sok értelme nem lenne, hiszen egyrészt minden második újításnál felmerül egy grandiózus gikszer, másrészt pedig a játékot maximum az mentené meg, ha arany tokban árulnák, semmi más. Ami három éve még egészen elviselhető, netán jónak mondható volt, az most már rendkívül elavult, avagy az újítások miatt már egyenesen borzalmas. Mondhatni a leányzó a fotelből lekerült a padlóra.