A Vivendi Games standja idén nem sorakoztatott fel túl sok PC-s játékot, viszont amit megmutattak, annak megadták a módját. A legjobban várt – és legjobban hirdetett – játékuk, a Scarface számára méretes díszletet építettek, amely mellett a többi játékuk bemutatója eltörpült. A Blizzard külön részt kapott, náluk természetesen a World of Warcraft: Burning Crusade vitte a prímet (pontosabban mást nem is mutattak be).
A Scarface-ről már 2004 közepétől folyamatosan hallani lehetett, a Vivendi a Universal Studios filmjét játékként is megjelenteti. A fejlesztéssel a Radical Entertainmentet bízták meg, és az eredetileg tervezett 2005-ös megjelenéssel szemben ez év végére várhatjuk a boltokba (a csúszásért feltehetőleg a The Godfather megjelenése is felelős). A publikum a játékból nem láthatott túl sokat, egyetlen LCD-t raktak ki a pavilon oldalára egy hatalmas Al Pacino arckép alá. A pavilon maga viszont látványosra sikerült, Tony Montana házának lépcsőfeljáróján juthattunk be a körülbelül negyed órás turnusokban zajló, zártkörű bemutatóra. A játékot a Miamiba érkező Montanaként kezdjük, hiszen a sztori szerint a film végi összecsapást Tony túléli, és a semmiből kell drogbirodalmat építenie, hogy a pénz-hatalom-nők hármas célt elérje. Először kisebb boltok befenyítésével kezdhetünk, majd ha elég pénz összejött, elkezdhetjük befektetni, boltokat vásárolni, kiépíteni a drogcsempész és -terjesztő hálózatot. Ehhez persze rengeteg fegyvert alkalmazhatunk a játékban, az öklünket is beleértve. A Scarface-ben arra is ügyelnünk kell, hogy hírnevünk legyen a városban. Ezt úgy érhetjük el, ha minél hasonlóbban viselkedünk a filmbeli alakhoz. Alapvető a f*ck szó lehető leggyakrabb használata az interaktív részeknél, de rengeteg egyéb káromkodást hallhattunk ékes olasz akcentusú angol nyelven. Pontot ér majd a fenyegető lövöldözés és a verekedés is, agyonrugdalni a riválist többet ér majd, mint pofán lőni, a lényeg az, hogy mindig keménynek látsszunk, aminek híre megy a környéken. Ráadásul ha ezekből eleget használunk, Tonyban folyamatosan megy fel a pumpa és elönti az agyát a vér, így megkezdődhet a bullet-time vérengzés. Ilyenkor kedvünkre kaszabolhatunk a belassult verőemberek és konkurens bandafőnökök között. Az autóvezetés is szerves része lesz a sztorinak, mintegy százféle autót próbálhatunk ki. Lesz autós üldözés is, és persze az őrült vezetésért extra „agymenés” is jár. Mi magunk nem próbálhattuk ki a játékot, de látható volt, hogy megjelenésre ha nem is a legújabb, de élvezetes grafikát produkáltak a készítők, valószínű hogy a fejlesztés kezdete óta már engine-t váltottak, hogy modernebbé tegyék a látványt, emellett viszont bevallottan a film hangulatába szeretnék a játékost minél jobban belevonni. Ezért szerződtettek a játék hangjaihoz tucatnyi híres színészt, íme a nevek közül egypár: James Woods, Ice T, Michael Rapaport, Jason Mewes vagy Michael York.
A Scarface-hez hasonlóan szintén egy külön kis „moziteremben” mutatták be az Eragon filmhez kapcsolódóan készülő játékot. Az ősszel mozikba kerülő – kis hazánkban forgatott – fantasy kalandfilmben olyan sztárok szerepelnek, mint Jeremy Irons és John Malkovich. A filmmel egy időben boltokba kerülő Eragonban a többi varázslós témájú játékokhoz hasonló játékmenetre számíthatunk, sőt, ebben még sárkányok is felbukkannak. PC mellett szinte minden aktuális platformra folyik a fejlesztés.
Egy kisebb rész kapott a Vivendi standon a F.E.A.R. kiegészítője, az Extraction Point, mely az eredeti játék történetét folytatja. A kiszabadult Alma és gonosz követői ellen folyik tovább csapatunk ádáz küzdelme. Természetesen új fegyvereket, új ellenfeleket és új helyszíneket ad a játékhoz a TimeGate Studios fejlesztésében készülő Extraction Point, még idén októberben. A kiegészítő mellett látható volt a F.E.A.R. év végére elkészülő Xbox 360 verziója is.
Két gépen volt látható a Caesar városépítő-sorozat legújabb, tavaly nyáron bejelentett negyedik része. A fejlesztő (Tilted Mill) nem változott a sorozat legutolsó tagja óta, a grafika viszont megújult, s bár ebben a műfajban nagyon újat alkotni nem lehet, az új változat kisebb újdonságaival biztosan jó szórakozást fog nyújtani. Megjelenését szeptemberre ígérik.
Láttunk pár jelenetet a World in Conflictból is, mely az RTS-ek sorában azzal újít, hogy a sztorit egy olyan képzelt hidegháborús világba helyezi, ahol a szovjetek 1989-ben betörnek Európába, majd pedig a történet Amerikába vezet tovább. A történetért a neves író, Larry Bond felel. A grafika meggyőzőnek tűnt, bár a fejlesztők itt is inkább az interaktivitást és a stratégiai lehetőségeket hangsúlyozták ki. A 3D terepet teljesen rombolhatónak ígérik. A játék 2007 tavaszán várható, fejlesztője a Ground Control játékokért is felelős Massive Entertainment.
Az Ataritól került át a Vivendihez a Timeshift futurisztikus FPS, melyben főhősünk kvantum-ruhája segítségével lelassíthatjuk, megállíthatjuk, vagy akár vissza is fordíthatjuk az idő folyását. A Sabre Interactive fejlesztése alatt álló játék szeptemberben kerül a boltokba.
A stand másik felét a Blizzard sajátította ki. Itt WoW design – óriási figurák és poszterek – között számos PC-n futott az első kiegészítő, a Burning Crusade. Számunkra a stand belsejében tartottak egy kis prezentációt a játékról. Megtudhattuk többek között, hogy a Draenei lesz a másik új faj a játékban, ők a Szövetség oldalán fognak harcolni. Kasztjaik: pap, mágus, hunter, paladin, harcos. A faj sajátossága, hogy minden tagja képes gyógyításra is. Az új fajok hátasairól nem tudtak még semmit se mondani, azonban megtudtuk, hogy mindenki számára elérhetővé válik egy megidézhető repülő lény, a Nether Drake, melynek segítségével új területekre is eljuthatunk majd. (Persze ehhez megfelelő szint elérésére lesz szükség.)