Sok szerencsétlen kis , inkább nem is folytatom.
Én inkább igy kezdeném, hogy végre egy játék amit nem kétévesek értelmi szintjéhez adtak ki és nemtudja végigjátszani bármilyen dilettáns (a gyengébbek kedvéért egyszerűen nehéz). Én rögtön a legnehezebb szinten keztem, és az első borgos küldetés kb.: 30x játszottam újra, es egyszer az elejéről kezdtem az egésszet(kevés pénz, gyenge hajók, vagy kevés erős).
És ujbol a dilettánsokhoz: nem az a gond, hogy a javitások után a sérülések megmaradnak, hanem az hogy teljesen meg lehet javitani őket(pl. film, vagy bármely sorozat). Sok megoldás tényleg gyenge, de például az irányitás nagyon tetszik(egy ürhajót mindig több százan működtetnek, ezt a játékban 1 ember helyettesiti funkcionálisan).Pl.:a bolygók tányleg ratyik, de akik azért nyavajognak, hogy nehéz, gondolom a számukra elfogadhatóbb lenne ha a balfasz pályaválasztás milyatt lezuhannának egy bolygón és az elejéröl kezdhetnék a küldetést. Ennyit a hiperinteligens edigi hozzászolásokról.
Mellesleg egy költői kérdés: Miért mindig azok irnak kommentárt akiknek nem tetszik valami, kivéve, ha egy kétévesek értelmi szintjéhez való kattingatós játékot kell véleményezni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vannak bombabiztos üzletek, amelyeket egyszerűen nem lehet kihagyni. Kis tételben ilyen például leértékelt, de még le nem járt szavatosságú svájci csokit venni, nagy tételben pedig előrukkolni egy Star Trek játékkal a Star Trek születésének negyvenedik évfordulójára. Bizony, immáron több mint negyven éve, 1966. szeptember 8-án tűnt fel a képernyőkön sorozat formájában az Enterprise űrhajó és legénysége, és alapozta meg a ma is tartó rajongást ezen csodálatos sci-fi univerzum irányába. Túl két generációváltáson, öt sorozaton, nyolc mozifilmen, tízmillió eladott Spock bábun és „Worf” feliratú súlyzón, három ínséges év után újra nagyüzemben kapjuk a Star Trek világán alapuló játékokat. Miután az Activision nem tudott megegyezni a jogokat birtokló Paramounttal, az elmúlt három évben maximum a régi Star Trek témájú játékokat játszhattuk újra, lévén újakat nem kaparinthattunk a kezünk közé. Azonban nem is olyan rég a Bethesda Softworks megvásárolta a Star Trek univerzum játékra való átültetésének jogait, így ismételten csak ránk köszöntött a békeidőszak, mikor is úton-útfélen Star Trekes játékokba botolhatunk. Egy egész sorozatnyi játék nyitányaként fogadjuk tehát nagy-nagy szeretettel a Legacyt, amelyet vélhetően Star Trek témájú játékok egész garmadája fog követni. Jelen cikk alanyát a Mad Doc csapata hozta össze, akik egyszer, még 2001-ben már alkottak nagyot a Star Trek világában az Armada 2-vel, így jogosan remélhettünk, hogy ezúttal sem fogunk csalódni.
Sztori szempontjából igencsak jól domborít a Legacy. A történet körbeöleli a játékot, a forgatókönyvért D. C. Fontana felelős, aki régi róka a Star Trek háza táján, így mint az elvárható volt, ezen a ponton semmiféle probléma nincs a Legacyval. A történet keresztülível mind azt öt sorozaton, és nem hoz szégyent a Star Trekes hagyományokra: van itt minden, mi szem szájnak ingere, árulástól a katasztrófákon át a háborúkig.
Műfaját tekintve a Legacy afféle öszvérnek tekinthető: nem is szimulátor, nem is akciójáték, és nem is taktikai játék, hanem valamiféle, ezen elemekből összekavart katyvasz. Mindez nem is lenne probléma, ha megfelelően gyúrták volna össze a részeket, azonban erről korántsem beszélhetünk, sőt. A Legacyban előbb egy, majd maximálisan négy hajót kommandírozhatunk, amelyből a vezérhajó a mindenkori Enterprise, míg a további három kísérőhajtót a küldetések különböző szintű teljesítéséért kapott pénzmagból vásárolhatjuk meg. Mind saját, mind a rajba tartozó hajókat irányíthatjuk egyenként és az összest kijelölve is, továbbá megadhatjuk az energia eloszlását a hajtóművek, a pajzsok, és a fézerek között. Nem túlzottan szofisztikált lehetőségek, nemde? Főként annak tükrében nem azok, hogy a küldetések roppant mód unalmasak. Menj ide, lődd szét ezt a rosszarcú romulánt, menj oda, bontsd nanobotjaira azt a csúnya borgot, védd meg amazt a szerencsétlen hajót. A képhez persze az is hozzátartozik, hogy az Új Nemzedék, azaz Picard kapitány színrelépésétől kezdve a küldetések némileg bonyolultabbak lesznek, azonban kérdés, ki tudja-e várni ezt az egyszeri játékos.
A fő probléma mégsem a küldetések általános monotóniájában rejlik, hanem az elkapkodott kiadás következtében hemzsegő programhibákban. Ezen bugok nem csupán a csapnivaló MI-ben öltenek testet, amelynek értelmében hajóink sokszor „elfelejtik” a kiadott utasításokat, az ellenfelek pedig igen gyéren taktikáznak, hanem abban is, hogy például egyes hajóink különböző egységeinek javítása hol automatikus, hol nem, hol leáll magától, hol nem. Mindez első blikkre meglehet, nem hangzik olyannyira vészesen, azonban képzeljük el azt a nem túlzottan üdvözítő, viszont a Legacyra roppant módon jellemző szituációt, hogy éppen nagy vehemenciával támadnának meg az ellent, de nagy hirtelen azt vesszük észre, hogy miniatűr flottánk fele beakadt egy bolygóba a pálya másik felén, és egy tapodtat sem kíván mozdulni a helyéről. Vagy hiába adtuk ki a javítási parancsokat, azok nem indulnak be, vagy éppen hajónk valamilyen rejtélyes oknál fogva nem hajlandó tüzelni, pedig minden fegyver tökéletesen fel van töltve. S akkor még nem is szóltunk azon esetekről, mikor is foton- avagy kvantumtorpedóink adott pozícióból indítva szinte véletlenszerűen hol ráállnak az ellenséges hajóra, avagy nem. Mindezt tetézve az egyes küldetések rendkívül nehezek, igencsak megizzad az ember, mire végigviszi őket úgy, hogy küldetés közbeni mentés nincs, tehát ha egyszer elszúrunk valamit, akkor kezdhetünk is elölről mindent.
Játékmenetbeli hibaként ugyan nem róható fel, viszont illúziórombolásra annál inkább alkalmas a hajók borzalmas csata közbeni repülési modellje. Amennyiben „úton” vagyunk hajóinkkal, úgy nincs gond, a különböző warp fokozatok megvalósítása is nagyjából korrektnek mondható, azonban ahogy csatába keveredünk, úgy jön a tömény borzalom maga. Az esetek túlnyomó többségében a hajók nem a filmekben és sorozatokban látottak módjára manővereznek, hanem valamiféleképpen úsznak, forognak egy nagy adag kocsonyában, így például rendkívül kiábrándító egy elvileg gyors manőverekre képes Bird of Prey osztályú klingon hajót lassan forogni látni.
Grafikai szempontból bár nem kiemelkedő a Legacy, hozza a stílus játékainál elvárható szintet, így az űr megvalósítása látványos, a hajók kidolgozottak, a különféle effektek teljesen rendben vannak, kivéve a hajóink sérülésmodelljét. Ez utóbbi megalkotói ugyanis nagyobb túlzásokba estek, mint a mexikói szappanoperák forgatókönyvírói, lévén a hajónk már csekély mértékű találatoktól is valóságos roncshalmaznak néz ki. Mikor például a szerkezeti integritás jelzője kilencven százalékot mutat, akkor járművünk nagyjából úgy néz ki, mint egy kis ferengi áruszállító egy borg taktikai kockával való összecsapás második percében, azaz igencsak amortizáltan. Külön nevetséges, hogy az egyes nagyobb sérülések a hajótesten a küldetés végig, a javításoktól függetlenül láthatóan izzanak.
A fülnek valóról sokkal jobb képet tudok festeni, mint mondjuk a játékmenetről, avagy a vizualitás bakijairól, hiszen a szinkronhangok megvalósítása vérprofi, ami nem is csoda annak fényében, hogy mind azt öt sorozat kapitányait az őket alakító színészek szólaltatják meg. Ennél több azt hiszem, nem is kell, talán csak az egészen kellemes háttérzenék, amikkel nincs is probléma.
A Star Trek Legacy több mint egy kihagyott ziccer. Sokkal inkább egy katasztrófának mondhatnám. Voltaképpen a negyvenéves jubileumra sikerült elkészíteni az egyik legrosszabb Star Trekes játékot, űrhajószimulátort, aminek oka nem az alapvetően igen jó koncepcióban, hanem az összecsapott megvalósításban keresendő. Biztos vagyok benne, hogy még pár hónap, netán fél év fejlesztőmunkával egy igen remek játékot varázsolhattak volna a Legacyból, így azonban csupán egy gyenge közepes produktumot kaptunk, nem többet.
