Az év elején jelent meg az Apple új noteszgépe, a MacBook Air, melyről már a bejelentéskor kiadott fotók alapján látszott, hogy nem egy hétköznapi darab lesz. Az első hirdetésekben leginkább ultravékony kialakításával reklámozták, egy hagyományos borítékból mintegy előhúzva a gépet. A közelmúltban aztán egy hétre nálam lehetett egy ilyen masina, és meg kell mondanom, igen fájó szívvel adtam vissza az ügynökségnek. Hogy miért? Az hamarosan kiderül a cikkből.
A MacBook Air ha nem is indulhat a legkönnyebb notebook címért (1,3 kilójával felette van például a Toshiba Portégé R500 1 kg alatti tömegének, mely ráadásul az optikai meghajtó nélkül 800 gramm alá csökken), de a leglaposabbért járó képzeletbeli trófeát jó eséllyel megszerezheti. A legvastagabb részén is mindössze 19,3 milliméteres, a legvékonyabb ponton pedig csak 4 mm. Alapterülete nagyjából akkora, mint egy átlagos 13,3 hüvelykes kijelzős notebooké, kb. 1,5-2 centivel szélesebb annál (az összehasonlítási alap egy Toshiba Satellite U300-as noteszgép volt). A fekete kartondobozt kinyitva azonnal felhívja magára a figyelmet a gép elegáns, alumínium külsejével, tetejének közepén a megszokott alma logóval. Kézbe véve mindjárt érezni, hogy valóban könnyű a kicsike, lazán lehet vele közlekedni a lakásban vagy irodában szükség esetén, és ha egész nap magunkkal kell cipelni, akkor se szakad le tőle a vállunk.
A notebook kinyitáshoz nem kell semmilyen reteszt elmozdítani, elég csak simán felhajtani a mágnesesen záruló felső részt, és elénk tárul a 13,3 collos kijelző. Alatta egy teljes méretű – de PC-hez szokott felhasználóként némileg hiányosnak mondható kiosztású – billentyűzetet, valamint egy szokatlanul nagyméretű touchpadet találunk, egyetlen széles gombbal. A felület belül is ugyanúgy alumínium, a touchpad ehhez igazodva ezüst színű, és csak minimálisan süllyed bele környezetébe. A gombok feketék, fehér színű betűkkel, sötétben pedig bekapcsolódik háttérvilágításuk, mely a billentyűk körvonalát és feliratát világítja meg, változtatható fényerővel. A megvilágítást ráadásul a gép is képes szabályozni: ha a képernyő feletti kis érzékelő azt észleli, hogy teljesen világosban vagyunk, automatikusan lekapcsolja a billentyűzet fényeit.
No de nézzük, mi van a csodálatosan szép külső alatt! Egy 1,6 GHz-es Intel Core2Duo processzor került a gépbe, melyet az Apple-nek külön gyártottak le, 60 százalékkal csökkentve a CPU méretét. A 2 GB DDR2 memória fixen az alaplapra lett építve, bővítésére nincs lehetőség. A grafikai megjelenítésről egy Intel GMA X3100 chip gondoskodik, legfeljebb 144 megát használva a normál memóriából. Kétféle típus létezik, az olcsóbbikban 80 GB-os, 1,8 hüvelykes, 4200-as fordulatszámú merevlemez, míg a drágábban 64 GB SSD, azaz flash alapú tároló kapott helyet. A kijelző egy 13,3 collos képátlójú, LED háttérvilágítású TFT panel, 1280*800 pixeles felbontással.
A gép alapból kezeli az összes jelenlegi WiFi technológiát (802.11a/b/g/n), valamint a 2.1-es verziójú Bluetooth adatátvitelt, más hálózati csatlakozást azonban hiába keresünk rajta: vezetékes Ethernet csatlakozásra csak egy külön megvásárolható USB-s átalakító segítségével van lehetőség. Csatlakozókból pedig amúgy is igen kevés került a gépre. Egy kis lehajtható "ajtó" rejti a micro-DVI videoportot – melyhez a dobozban lévő normál DVI vagy VGA adapter segítségével kapcsolhatunk monitort –, egy USB portot, továbbá egy 3,5-es jack csatlakozót. Az LCD felett középen egy webkamera kis lencséje látható (640*480-as felbontású éryékelővel), mellette pedig két oldalról az említett fényérzékelő illetve egy mikrofon. Hangszóróból sajnos csak mono fért bele a gépbe, mégpedig a billentyűzet jobb oldali része alá. Ez sajnos gyenge pontja a gépnek, nagyon zavaró, hogy csak egyik oldalról jön a hang. Érdekes megoldású még a tápcsatlakozó: mágnessel rögzül a gép oldalán, így ha véletlenül megrántjuk a kábelét, nem jön vele együtt az asztalról a drága gép. Igazán bámulatos, hogy ilyen dolgokra is odafigyelnek a tervezők.
A kis méretért cserébe tehát igen sokat kellett feláldozniuk a tervezőknek: bővíthetőség szempontjából nem éppen rózsás a MacBook Air helyzete. Nem növelhetjük a RAM-ot, nem igazán cserélhetjük le a winchestert, de még az akku is fixen a lecsavarozott fedél alatt kapott helyet, így ahhoz is csak a garancia elvesztésével férhetünk hozzá. És nem fért bele a gépbe egy optikai meghajtó sem. Persze kérdés, hogy mennyire van rá valakinek szüksége: a teszt egy hete alatt nem sok olyan helyzet adódott a géppel, amikor ne tudtam volna megoldani a problémát DVD olvasó vagy író nélkül. Ha pedig mégis szükség lenne rá, USB-n ráköthetünk egy külső meghajtót, vagy a csomagban található lemezről egy DVD meghajtót is tartalmazó gépre installálhatunk egy kis segédprogramot, melynek segítségével a hálózaton keresztül férhetünk hozzá a MacBook Airből a másik gépbe helyezett lemez tartalmához.
Nagyobb problémát jelenthet viszont, hogy az USB port a gép széléhez képest kissé mélyen helyezkedik el, ezáltal ha egy normál pendrive-nál vastagabb eszközt szeretnénk rákötni, akkor egy hosszabbítóra is szükségünk lesz. Ha pedig egyszerre több USB-s perifériát használunk, akkor egy HUB-ot is be kell szereznünk. A bekezdés elején említett beépített akkumulátor amúgy a gyártó szerint akár 5 órányi működést képes biztosítani. Bár konkrétan ezt nem mértem, átlagos felhasználás mellett (wifin keresztül netezés, szövegszerkesztés, képek rendezgetése stb.), a gép által kijelzett akku-élettartamot nézve inkább olyan 3-4 óra között lehet ez reális, de az is teljesen jó szerintem egy ilyen géptől.
A MacBook Air bekapcsolásakor "segítségül" hívtam a fent említett Toshiba gépet, melyen Vista operációs rendszer található. Kíváncsi voltam ugyanis, hogy melyik bootol gyorsabban, így aztán egyszerre nyomtam le a két gép bekapcsológombját. Eltérés azonban nem volt: kb. másfél perc múlva mindkét gépen elindíthattam egy tetszőleges alkalmazást. A Macen előtáruló grafikus felület egyes elemei elsőre szokatlanok voltak, de mivel a Windows alapvetően sokat koppintott a rivális rendszertől, azért nagy meglepetések nem értek. Persze egyes megszokott dolgokat egészen máshol kellett keresni (mint például az ablakbezáró vagy minimalizáló gombokat jobb helyett bal felül), és a billentyűzet-shortcutok is igencsak eltérnek (Alt-F4 helyett például Cmd-Q), de úgy gondolom, egy rutinos Windows felhasználó pár hét alatt bele tud jönni a használatába. Az alsó tálcára érdemes kitérni: itt találhatóak a leggyakrabban használt alkalmazások ikonjai, melyeket tetszőlegesen bővíthetünk vagy szűkíthetünk. Megjelenésre olyan, mintha egy üveg polc "lógna ki" a desktopból, melyen az ikonok mellett a fölé kerülő ablakok tartalma is csodaszépen tükröződik. Nem mondom, hogy ez hasznos lenne bármilyen szempontból, de látványra igen jópofa.
Ahogy említettem, PC-s felhasználóként igen fura volt az Insert, Delete, Page Up, Page Down, valamint Home és End gombok hiánya, de szerencsére mindre akad shortcut, csak meg kell tanulni azokat. Az öt módosítógomb (Shift, Ctrl, Alt, Cmd és Fn) kombinációjával amúgy is rengeteg funkció hívható elő, csak győzzük ezeket megjegyezni. Amint azonban a fontosabbak már ujjainkban vannak, felgyorsul a munka.
A nagyméretű touchpad úgy gondolom, megér egy külön bekezdést. Az iPhone-on is alkalmazott multitouch rendszernek köszönhetően a MacBook Airen is attól függ a tapipad funkciója, hogy hány ujjal érünk hozzá. Használatáról még kis videókat is megnézhetünk a beállításoknál, de alapvetően könnyen rá lehet jönni mindre. Egyetlen ujjal a hagyományos módon a kurzort mozgathatjuk. Ha két ujjunk van a felületen, együttes mozgatásukkal görgethetünk az aktuális ablakban, vízszintesen és függőlegesen is. Ha viszont két ujjunkat távolítjuk egymástól vagy közelítjük egymáshoz, zoomolhatunk, ha ezt az aktuális alkalmazás támogatja. Ellentétes irányú ujjmozdulatokkal pedig kilencven fokos forgatásra van lehetőség, például képek nézegetése során. De még akkor is újabb funkcióval találkozhatunk, ha három ujjunkkal simítjuk végig vízszintesen a touchpadet: oldalt léphetünk például egy PDF file-ban, vagy a slideshow következő képére ugorhatunk. Röviden mindezt egyetlen szóval jellemezném: zseniális. Nem tudom még, hogy fogok visszaszokni a hagyományos touchpadre a tesztgép visszaadása után...
Személy szerint nem tudtam még megbarátkozni az LCD kijelzőkkel, nagyon tud zavarni, hogy kissé más szögből nézve jelentősen megváltoznak rajta a színek – és ebben tapasztalatom szerint még a legdrágább lapos monitorok se tökéletesek. A MacBook Airben lévő TFT kijelző vízszintes láthatóságával nincs gond, függőlegesen viszont megvannak ugyanazok a "betegségei", mint a többi lapos kijelzőnek: kicsit lentebbről vagy fentebbről nézve már halványabbnak látszódnak egyes részei. Ezt leszámítva azonban csodaszép színeket produkált a gép, a képernyő 13,3 hüvelykes mérete és az 1280*800-as felbontás tökéletes egy hordozásra tervezett géphez.
A MacBook Airen a MacOS X 10.5 (Leopard) operációs rendszer található, benne sok alap alkalmazással, levelezőprogramtól a Safari böngészőig. Hozzá kapjuk még az iLife 08 csomagot is, fotórendező, alapszintű videovágó, zeneszerkesztő, DVD-, valamint weboldalkészítő programokkal. A tesztgépen telepítve volt az iWork '08 irodai programcsomag is (bolti ára 21 ezer forint), szövegszerkesztővel, táblázatkezelővel és prezentáció-készítővel. Teljesen jól használható volt mindegyik, gond nélkül nyitották meg a Microsoft Office file-okat is, és exportálni is lehetett a Windowsos formátumokba. De akinek mindez nem elég, a neten rengeteg egyéb programot találhat. Így például a Skype és a FireFox is elérhető Macre, de ingyenes FTP klienst is percek alatt találtam rá.
Sokat hallott kifogás volt a Mac gépekkel kapcsolatosan, hogy nincsen nagyon játék rájuk. Utánanéztem a kérdésnek, és megdöbbenve láttam, hogy márpedig igen nagy választék érhető el. Letöltöttem például a Call of Duty 2, a Tomb Raider Anniversary és a Spore Lénylabor demóját, és mindegyik elfogadhatóan futott is a gépen. A CoD2 esetén csak a füst effekt fogta vissza a framerate-et. Persze az Intel grafikus chiptől nem kell csodákat várni, de ezt a gépet amúgy sem játékra tervezték. Aztán tovább néztem a különböző termékeket, és például a Spore normál dobozos verziója telepíthető PC mellett Macre is, ahogy a World of Warcraft, és a Blizzard egyes korábbi játékai – Diablo II, StarCraft – szintén futnak MacOS alatt. A választék tehát egyre nagyobb, és ha a gépre a MacOS mellé – kis csalásként – Windowst is feltelepítünk, akkor már szinte korlátlannak is nevezhető.
Nem sokkal a tesztelést követően zajlott le az Apple termékbejelentő konferenciája, ahol lerántották a leplet a megújuló MacBook Airről is. A fejlesztések a teljesítményt hivatottak növelni: a 800 MHz-es FSB-jű, Merom magú mobil processzort annak utódja, az 1066 MHz FSB-vel rendelkező, szintén 1,6 GHz-es Penryn magos váltja. A háttértároló 120 GB-os (ATA helyett SATA, de továbbra is 4200 RPM-es) merevlemez vagy 128 GB kapacitású SSD. Gyorsul a memória, 2 GB DDR3-as modul lesz az új változatban, és a videochipet is korszerűbbre cserélik: az NVIDIA GeForce 9400M GPU-ja lesz felelős a grafikáért (256 MB-ot használva az alap memóriából). Az új modellek november elejére várhatóak.
A MacBook Airt nem könnyű nem megszeretni – a tesztelés végén igencsak nehezemre esett átadni a dobozt az érte érkező futárnak. Kisebb-nagyobb hiányosságai ellenére az igen kényelmes használat és a kis tömeg miatt hordozható gépnek gyakorlatilag egy tökéletes kis noteszgépet gyártott az Apple. Sajnos hazai elterjedését úgy gondolom, igencsak meggátolja (el)rettentően magas ára: a tesztelt modell utolsó kifutó darabjait akciósan bruttó 340 ezer forintért látni (normál árán 430 ezerért), az új széria 120 GB winchesteres verziója 450 ezer forint körül várható, míg a 128 GB SSD-s változat ára 670 ezer forint körül alakul. Ha azt nézzük, hogy egy ugyanilyen teljesítményt biztosító, nem Apple gyártmányú noteszgép ára nagyjából 200 ezer forinttal olcsóbban jön ki, bizonyára sokan gondolkodnak el azon, hogy megéri-e az extravagáns design és a MacOS ezt a különbséget.
