Napoleon: Total War

Újabb epizódjához érkezett a Total War sorozat, mely az utóbbi tíz évben a történelem különböző korszakait dolgozta fel stratégiai játékaiban. A recept mindig ugyanaz volt, csak a külcsín változott: körökre osztott módban foglalkozhatunk gazdasági, politikai döntésekkel, míg a csatákat valós időben, 3D-s környezetben játszhatjuk le. Emlékszem, a Shogun: Total War annak idején milyen forradalminak számított az RTS-ek tengerében (Red Alert, Command & Conquer, Age of Empires stb.). Mindenki arról beszélt, hogy milyen nehéz és realisztikus. Míg más játékokban egy tucat Mammooth tank vagy Harrier repülőgép hatalmas hadseregnek számított, addig itt szó szerint több száz katona csapott össze a szemünk előtt egy akkor gyönyörűnek számító (és azóta megújított és még mindig gyönyörűnek számító) 3D-s környezetben, amikor még maga a 3D is ritkaságszámba ment.
Az egész kezdődött tehát a Shogunnal, majd folytatódott a Medieval: Total War-ral. Majd a Rome: Total War után jött a Medieval II: Total War. A sorozat legutóbbi része, a tavalyi Empire: Total War pedig a gyarmatosítás időszakát fedi le. Érdekesség, hogy a Medieval I-hez és II-höz is készítettek a rajongók Napoleon modot. Ez jól mutatja, hogy már elég régóta nagy az igény a napóleoni háborúk Total Waros feldolgozása iránt. A várakozás most véget ért, hiszen a legújabb darab – ahogy a címe is mutatja – pont ezzel a korszakkal foglalkozik.

Én már a Shogun óta rajongója voltam a Total War sorozatnak. Kedvencem a Medieval I, melynek hangulatát azóta egyik epizódtól sem kaptam vissza. Ez a törés akkor állt be, mikor a Rome-nál bevezették a 3D-s térképet. Ez szükségszerű, a korszellemnek megfelelő és sok szempontból hasznos újítás volt, azonban felszínre hozott egy csomó idegesítő apróságot, amik megölték a játék hangulatát. Ott van mindjárt a diplomaták, kémek stb. mozgatása a kampánytérképen, ami hihetetlenül körülményes: egy lázadó csapat, és már be is ragadtak egy körre és lehet újra kijelölni nekik az úticélt, különben ott állnak egy helyben körökön (éveken) keresztül. Vagy hogy a kereskedőkkel való szenvedést ne is említsem, ami a pénzszerzést keserítette meg, de nagyon (ami ugye a három legfontosabb dolog a háborúhoz). Aztán ott van még, hogy a fejlesztők általában elég nagyvonalúan kezelik a földrajzi tájegységeket, városokat. A Medieval II-ben betöltöm az első játékot a Magyar Királysággal, és azt látom, hogy Magyarország két tartományra van osztva és a fővárosa Budapest (a középkorban!). Egy percet nem játszottam még, de már oda volt a lelkesedésem. Mondjuk az ilyen részletességbeli hiányokat, pontatlanságokat olyan kiváló rajongói kiegészítések, mint a Magyar mod vagy az Europa Barbarorum (a Rome-hoz) orvosolni tudják, de még ezek sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a diplomáciában egyszerűen nincs MI. Kezdettől fogva az az ember érzése, hogy előre scriptelt háborúkkal van dolga. A magyarokkal játszva például mindig menetrendszerűen jön német-római, velencei, vagy lengyel támadás, függetlenül attól, hogy éppen szövetségesek vagyunk-e vagy sem. És ha egyszer belebonyolódunk (belekényszerítenek) egy ilyen háborúba, az Istennek sem lehet befejezni (békekötéssel). Egyszer a germánokkal a gallokat, ill. K-Rómával Ny-Rómát úgy és annyiszor elvertem, hogy a városaiban csak harci kutyás egységeket tudott gyártani, mert máshoz már nem volt manpowerje és még mindig nem volt hajlandó békét kötni. Vagy ha mondjuk mégis, akkor a következő körben ugyanúgy támad tovább, mintha az előzőben semmi nem történt volna. Nálam általában ez teszi fel az i-re a pontot. Az évek során többször elővettem a Rome-ot és a Medieval II-t is, de egy ilyen esemény után mindig újra hosszabb pihenőre küldtem őket.

Tisztában vagyok vele, hogy eddig nem sok szó esett a cikk eredeti tárgyáról és ezért köszönöm is a Kedves Olvasó türelmét, de oka van annak, hogy a fentieket leírtam. A Napoleon: Total Warban ugyanis az említett problémák megoldódtak vagy elvesztették jelentőségüket, de mindenképpen megszűntek idegesítő tényezők lenni. Tehát – most már a játékra rátérve – a témaválasztás is rendkívül érdekes. A korábbiaktól eltérően most nem évszázadokban kell gondolkodni (Medieval, Rome), mivel a játék által felölelt időtartam a tutoriallel együtt is alig több, mint húsz év. Ugyanakkor a II. világháborúig nem zajlottak olyan kiterjedt hadműveletek Európában, mint ebben a húsz évben. Ráadásul Napóleon ténylegesen eljutott Moszkvába, pedig neki nem volt belső égésű motorja.

A húsz évet három kampányra lebontva játszhatjuk végig (a tutorialt nem számítva). Időrendben haladva, először az észak-itáliai, majd az egyiptomi hadjáratot kell teljesíteni, végül pedig az európai hadszíntéren lehet megmérkőzni az ellenfelekkel. Ez utóbbi a klasszikus Total Waros Grand Campaign, mind a franciákkal, mind a koalíciósokkal végigjátszhatjuk. Ez hét évet ölel fel, 1805-12., Napóleon császárságától Waterlooig. Természetesen az évek és a hónapok is több körre le vannak bontva, így a játékidő miatt nem kell aggódni. Ugyancsak, mivel egy szűkebb időszakot ölel fel a játék a korábbi részekhez képest, nem kap akkora szerepet a diplomácia sem. A külpolitika ekkoriban viszonylag egyszerű volt: franciák vs mindenki más. A fontosabb eseményeket meg úgyis előre scriptelték, így játszhatjuk végig a napóleoni háborúk eseményeit. De természetesen lehetőség van a korábbi részekben megszokott diplomáciai menü használatára. Minden frakciót közvetlenül egy menüből érhetünk el, tehát nem kell diplomatákkal szerencsétlenkedni a kampány térképen, amit mindenképpen üdvözítő megoldásnak tartok.

A kampány térképre rátérve, a készítők még mindig kicsit nagyvonalúan kezelik a tartományhatárokat és a városneveket. A Párizs központú tartomány elfoglalja Franciaország kb. 2/3-át, illetve a XIX. század elején még mindig Budapest a magyar tartomány központja. Azonban hiába az elnagyolt tartományok, már nem tűnik ettől olyan üresnek a térkép. A tartományi központokból ugyanis egy sor fejlesztést kiszedtek és szétszórták a tartományon belül. Külön fejleszthetjük a farmokat, bányákat, kikötőket, sőt kisebb, fajtájukban is különböző városok is megtalálhatók a különböző tartományokban. Ezek a városok lehetnek ipari, kereskedelmi vagy épp intellektuális központok, mindegyik értelemszerű bónuszokat adva az egész tartomány teljesítményéhez. Az intellektuális központok különösen fontosak, hiszen ezek teszik lehetővé frakciónk számára a technológiai fejlődést. Ennek három területe van: kormányzati, katonai, gazdasági. A kormányzati fejlesztések segítik a rendfenntartást, vagy akár meggyorsíthatják magát a kutatást is, a gazdaságival növelhetjük a bevételeinket, katonai fejlesztésekkel pedig növelhetjük csapataink hatékonyságát. Mivel egy szűk (azonban annál mozgalmasabb) időszakot ölel fel a játék, már a kezdetektől nagyjából ugyanazokkal az egységtípusokkal rendelkezik minden frakció (csak kevés új egységet kapunk a játék folyamán), ezért különösen fontos, hogy a mieink mindig egy lépéssel a többiek előtt járjanak. Ugyancsak a rövid időszak miatt az uralkodók családfájával sem kell törődni. Van viszont kormányzat, aminek összetételét mi határozhatjuk meg. Az egyes miniszterek képességei kihatással vannak arra a területre, amiért felelősek (pl. hadügy, belügy stb.). Ez, a technológiai fejlesztés lehetőségével együtt, kicsit Europa Universalisos utánérzést kölcsönöz a játéknak, ami egy cseppet sem baj. (Tisztában vagyok azzal, hogy ezeknek az újításoknak egy része már az Empire-ben is szerepelt, azonban azzal nem játszottam, míg ezzel igen.)

Mindenképpen szót kell ejteni a 3D-s csatákról, ami a sorozatot eleve naggyá tette. Ez az első Total War játék (amivel játszom), ahol a lovasság inkább fogyóeszköz, nem pedig a csatát eldöntő fegyvernem. Hányszor játszottam el a brit könnyűlovasságot egy-egy elhamarkodott lovasrohammal? Messze ez volt számomra a legnehezebb Total War (persze az is lehet, hogy csak kijöttem a gyakorlatból). A csatatér minden pontján nagyon meg kell fontolni, hogy hogyan állítjuk fel csapatainkat, és nagyon át kell gondolni, hogyan közelítjük meg a különböző tereptárgyak (kerítések, épületek) mögé befészkelődött ellenséget, különben igen magas veszteségekbe szaladhatunk bele (persze ettől függetlenül is szenvedhetünk nagy veszteségeket, hála a lőfegyvereknek). A figyelmünk elég sokfelé oszlik meg, viszont a kamera ebben egyáltalán nincs segítségünkre. Ugye bármikor bezoomolhatunk a katonák szintjére, ami baromi látványos, gyakorlatilag azonban semmire nem jó. Teljesen kizoomolva viszont a csata elején vonalba felállt hadseregemnek a középső harmadát se tudtam befogni. Így, mikor elszabadul a pokol, egy igazi hadvezérzseni kell, hogy az egész csatateret át tudja tekinteni.

A Total War ezen epizódja a Steamet használja, ami egyrészt megoldja a másolásvédelmet, másrészt időnként új DLC-k érhetők el (pl. új egységek), harmadrészt pedig a folyamatos internetkapcsolattal bizonyos egyjátékos módban játszott csatákhoz is kereshetünk emberi játszópajtást. Ami nagy ötlet, hiszen a főmenüből felállított csaták (custom battle) soha nem vetekedhettek a kampány módban kialakuló összecsapásokkal. Így most már lehetőség van arra, hogy egy csata erejéig egy másik személy is beugorjon, majd utána a csata kimenetelétől függően folytathatjuk a hadjáratot. A lehetőséget a játék csak kiegyensúlyozott erőviszonyok esetén ajánlja fel, ami ugye fair a beugró játékosra nézve.

A Napoleon: Total Warban tehát a korábban tapasztalt zavaró tényezők megszűntek. Ez részben a feldolgozott korszak sajátossága (diplomácia), részben a játék fejlesztésének eredménye. Az újításoknak köszönhetően pedig a játékos sokkal inkább a lényegre, azaz a hadjáratra koncentrálhat. A Napoleon: Total War sokkal inkább "totális háború" mint bármely korábbi epizód.