A Mallorca szigetén székelő Tragnarion Studiosról nem sokat hallottunk eddig, ami talán nem véletlen: a 2003-ban alapított fejlesztőcsapat Nintendo DS és iPhone játékokat készített eddig. Első PC-s projektjük a The Scourge Project, egy Unreal Engine 3-mal fejlesztett TPS. Az első képekről visszaköszönő látványvilág igen meggyőző volt, így kíváncsian vártam a játék megérkezését. Ami nemrégiben meg is történt, lássuk hát, mit kaptunk a spanyol sziget dolgozóitól!
A kerettörténet szerint a Nogari Corp. gonosz kísérleteket folytat földönkívüli létformákkal, ezért a Tarn Initiative felbéreli a négy zsoldosból álló Echo Squadot – azaz minket –, hogy verekedje át magát a Nogarit védő Alpha több száz (vagy talán több ezer) katonáján, és állítsa le a kísérleteket, egyúttal szabadítsa ki a Tarn kettős ügynökét, Reisbecket. Mindeközben az Echo is használja a Nogari által előállított új energiaforrást, az Ambróziát, de ez már egy másik történet... Nos, igazán eredetinek nevezni a háttérsztorit barokkos túlzás lenne, lépjünk is túl rajta.
A The Scourge Projecten erőteljesen érződik a Gears of War hatása, leginkább annyiban, hogy a Tragnarionnél megpróbáltak valami hasonlót létrehozni. Sci-fi környezet, hátsó nézetes lövöldözés, mindenféle szörnyetegek és Unreal 3 motor. Nagyjából ennyi a közös vonás a két játék között, a hangulatot ugyanis sajnos nagyon nem sikerült elkapni, és ezen túl is vannak még problémák. Hozzá kell tennem, hogy a Gears of War koppintására kísérletet tenni bármely – tehát bármely! – fejlesztőtől nagyon nagy bátorság lenne, nemhogy egy olyan fiatal cégtől, mint amilyen a Tragnarion. Félreértés ne essék: ezek alapján sokkal rosszabbnak tűnhet a játék, mint amilyen valójában. A The Scourge Projecttel a legnagyobb probléma, hogy teljesen egyértelmű, mit szerettek volna csinálni, és az is, hogy ez mennyire nem sikerült. Ha nem lenne a GoW, mint etalon, a Scourge sokkal jobb helyen állna a TPS-ek között. Bár ha nem lenne a GoW, a Scourge talán nem is készül el soha...
A harcrendszer alapvetően megegyezik a Gears of Waréval: fedezéktől fedezékig harcolunk, ha ellenséget látunk, kibújunk a lehető legrövidebb időre, és gyorsan leszedjük, mert közben egyfolytában lőnek ránk, esetleg vaktában lövöldözünk. Menet közben felvehetjük az elszórt fegyvereket, vagy csak a lőszert, ha már tudjuk mibe rakni. A fegyvereknek egyébként különféle szerelékekkel ellátott verzióit találhatjuk meg a pályákon. Van, amelyiken lézerirányzék van, így csípőből is pontosan tudunk vele lőni, van, amelyik elülső markolatot kapott, amivel kedvezőbb szórásképet kapunk sorozatlövés közben stb.
Társaink nullára sebződve nem halnak meg azonnal, fel tudjuk őket gyógyítani, aztán megyünk tovább, mintha mi sem történt volna, ugyanígy ők is felgyógyíthatnak minket meg egymást is. Erre sajnos elég gyakran sor fog kerülni, két okból. A szembetűnőbb az, hogy az MI fájdalmasan gyenge. Mind a társainké, mind az ellenfélé. Társaink rendszerint a tűzvonalunkba állnak, és a fedezékhasználat is opcionális náluk. Gyakran rontanak rá szemtől szembe az ellenségre, nem törődve azzal, hogy gyakran ötször annyian vannak. A másik ok, hogy míg a GoW-ban süvítenek a fülünk mellett elsüvítő golyók "kellemes" háborús hangulatot idéznek elő, addig a Scourge-ban az ellenfél nem igazán tud "mellénk lőni". Ahogy a fedezékből kidugjuk az orrunkat, először is az ellenfél minden tagja ránk fordul, bárkire is lőtt azelőtt, csak hogy érezzük a törődést, és jól hallhatóan, láthatóan és érezhetően minden egyes lövedékük célba talál. Tehát alapesetben sincs túlzottan könnyű dolgunk, de mindezeken túl néha irreálisan nehéz helyzetekbe kerülünk. Az egyik ilyen volt például, amikor bemegyünk egy terem egyik végén, szemből egy emelvényről – tehát taktikailag is sokkal kedvezőbb pozícióból – elkezd ránk tüzelni a jelentős számbeli fölénnyel rendelkező ellen, miközben a terem másik végéről valami mérgező gáz terjed.
Ha kellőképpen felbosszantott minket a bugyuta MI, két lehetőség áll még előttünk: kooperatív módban játszunk más játékosokkal – a The Scourge Projectet alapvetően erre találták ki a fejlesztők –, vagy ha nincs kivel játszani, mehetünk egyedül. Ez utóbbi esetben nem lesz egyszerű dolgunk, mert ellenségből ugyanannyi jön, de még így is kevésbé frusztráló, mint idiótákkal körülvéve. Jó MI-t írni persze nem lehet könnyű, de van egy ennél sokkal triviálisabb probléma is a játékkal, ami nem kevésbé bosszantó: amikor Dr. Reisbeck rádión mondja nekünk az okosságot, addig nem engedi a játék a futást, hogy mire a végére ér mondókájának, nehogy aktualitását veszítse. A fent említett, nem túl cizellált sztori részleteit hallgatni, miközben csak vánszorogni tudunk – mit mondjak, nem tesz jót az amúgy sem kimagasló játékélménynek.
Végül megemlítendő, hogy a kooperatív lehetőség mellett Deathmatch, TDM, CTF és Frontier játékmódokkal 16 fős multiplayer is van, külön pályákkal.
A The Scourge Project egyik legfőbb vonzereje a kedvező ára akarna lenni (jelenleg 9,99 euróért kapható az első két epizód). Friss játékokhoz viszonyítva ez valóban baráti, de elgondolkodhatunk azon, hogy hogy a Gears of War jelenleg 990 forintért kapható...