Ismét, immár hetedik alkalommal hív minket a kötelesség, ezúttal a hidegháború pattanásig feszült, politikai cselszövésekkel teli őrült forgatagába, amikor valóban volt olyan nemzetközi konfliktus, hogy nem sokon múlott egy atomháború kirobbanása. Elit katonák bőrébe bújva élhetjük át az igen akciódús eseményeket szerte a világon, Kubától kezdve a Szovjetunión át egészen Vietnámig.

A Black Ops részt újra a Treyarch készítette, akiket már ismerhetünk a felejthető – csak konzolra megjelent - Call of Duty 3-ból, illetve a Call of Duty: World at Warból, ami a Modern Warfare első része után ismét a második világháborúba kalauzolt el minket, és megosztotta a közönséget siker szempontjából. Persze egy Infinity Ward által alkotott és hatalmas sikert aratott Modern Warfare 2 után igazán nem volt könnyű dolguk a Treyarchos srácoknak, de el kell ismerni, mindent megtettek a siker érdekében, és a mindenféle eladási rekordot megdöntő statisztikák alapján úgy látszik, ez sikerült is nekik. No de lássuk, hogy megérdemelten zsebelnek-e be megannyi díjat, vagy csak a Medal of Honor bukása után (bár eladás szempontjából nekik sem lehet okuk panaszra) maradt tátongó űrt próbálják betölteni az FPS rajongók a Black Opsszal.

Az események egy vallatószobában veszik kezdetüket, ahol sajnos kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy mi vagyunk azok, akiket egy székhez kötözve faggat egy eltorzított hang mindenféle számok jelentése után kutatva, és kezdeti – az amerikaiakra oly jellemző – laza, hányaveti stílusunkat hamar megtörik egy kis áram segítségével. Mint azt vallatónktól megtudjuk, Alex Masonnek hívnak és a Studies and Observation Group (SOG) speciális alakulat tagjaként igen eseménydús katonai pályafutás áll a hátunk mögött. Miután már mutatunk néminemű hajlandóságot a párbeszédre, a kérdésekre válaszolva lassanként felelevenedik, kibontakozik előttünk a történet és küldetésről küldetésre visszaemlékezve haladhatunk előre az eseményekben, melyek során többek közt eljutunk Kubába, a Pentagonba, a Szovjetunió számos pontjára, Hong Kongba, Laoszba és persze a vietnámi háborúba, sőt, egy rövid kitekintés erejéig az Északi-sarkkörre is a második világháborúban.

Amint azt az eddigi Call of Duty részekben megszokhattuk, a játék igazán magával ragadó, folyamatos a feszültség, szusszanásnyi időnk sincsen, a cselekmény folyamatosan előre kényszerít minket, pihenésre, bámészkodásra nincs idő. Hihetetlen mennyiségű akciónak nézünk elébe, nem győzzük a fejünket kapkodni az események sodrában, végtelen számú öldöklés, robbanás, járművekre fel-le ugrálás vár ránk. A készítők igazán mindent bevetettek, hogy érdeklődésünk egy pillanatig se hagyjon alább. Számos járművet vezethetünk (Mi-24 helikoptertől kezdve PBR őrnaszádon át egészen az SR-71 Blackbird felderítő repülőgépig), találkozhatunk Kennedyvel, náci tudóst üldözhetünk a fél világon keresztül, megölhetjük "Castrót", számtalan – a drámai hatást fokozandó – lassított jelenetben végezhetünk ki másokat, a történetről háttérinformációkat tartalmazó úgynevezett Inteleket gyűjtögethetünk a pályákon és persze a változatosság kedvéért más karakterek szerepében is játszhatunk (Jason Hudson CIA ügynök és Viktor Reznov, akit már a World at Warból is ismerhetünk).

Természetesen a megszokott és már jól bevált Call of Duty klisék itt is megvannak, sok újdonságra nem számíthatunk. Társaink, de főleg az ellenség hullnak, mint a legyek, majdnem elkapom a társam kezét, de végül mégsem, minket persze számtalanszor felsegítenek, megmentenek az utolsó pillanatban, és mint mindig, most is halomra ölhetjük az ellenséges hordákat a soha ki nem fogyó telepített nehéz géppuskákból és harci járművekből. Persze játékbeli szabadságot senki se várjon, mindig egyfelé mehetünk a tereptárgyak és a láthatatlan falaknak köszönhetően (ha nagy ritkán mégis lehetőségünk lenne elkóborolni a kijelölt útvonaltól akkor rövid időn belül sikertelen lesz a küldetés azon indoknál fogva, hogy lejárt az idő vagy pedig túl messze kerültünk a csapattársainktól). Az események a scriptelésnek "hála" egyféleképpen történhetnek, így senki se számítson arra, hogy kreativitásra, ne adj' Isten gondolkodásra lenne szükség a pályákon, annál inkább reflexre és gyors helyzetfelismerésre. Arra sem kell figyelnünk, hogy rendszeresen mentsünk, hisz ha meghalunk sincs gond, a gép ezt folyamatosan megteszi helyettünk, így szinte onnan folytathatjuk az öldöklést, ahol az imént elestünk és egy pillanatig sem kell a lőszerrel takarékoskodnunk, minden sarkon kisebb fegyverraktárba botlunk, így biztosítva számunkra az ámokfutó Chuck Norris feelinget. A történet szerintem teljesen megállja a helyét, ennél összetettebb sztorit felesleges is lenne elvárni egy Call of Duty epizódtól, a maga határain belül bővelkedik fordulatos eseményekkel és a végkifejlet is eléggé frappánsra sikeredett. A játék dobozán nem véletlenül található a 18-as korhatár, bőven jutott a játékba véresebbnél véresebb jelenet, a gázkamrától a szemkitolásig minden benne van, ami a különböző brutális filmeken és játékokon felcseperedett játékosoknak szinte már alapelvárás.

Miután ismét megmentettük a világot és lelepleztük agymosott összeesküvésünket a kampányban, lehetőségünk van levezetésként egy kis zombiirtásra, aminek nekivághatunk egyedül, de akár négyen is. Két pálya áll a rendelkezésünkre, a World at Warból már ismert náci zombis rész, illetve, hogy a hidegháborús hangulatból ki ne essünk, akár a Pentagonban is mészárolhatjuk a zombikat Kennedy, Nixon, Castro és McNamara bőrébe bújva. Bónuszként pedig megszerezhetünk egy rejtett, izommetrikus zombi módot is, melyhez csak annyit kell tennünk, hogy a főmenüben az ugrás gombot nyomkodva kiszabaduljunk székünkből és hozzáférjünk egy számítógéphez, melyben a játékkal kapcsolatos információkon kívül (írjuk be: help) megtaláljuk az úgynevezett Dead Ops Arcade nevű mini-játékot (írjuk be: doa).

Mint minden Call of Dutyban, a hangsúly itt is a multiplayeren van, amit a Modern Warfare 2 után igen nehéz fokozni, és valljuk be őszintén, nem is nagyon sikerült újat alkotnia a Treyarchnak, ha csak azt nem vesszük annak, hogy az IWnet borzalmas kudarca után visszatértek a dedikált szerverekhez. (Bár hiába a dedikált szerverek és a Valve anti-cheat rendszer, a prestige hackerek már másnap megjelentek itt is, és köszönik, szépen élnek és virulnak, semmi retorziótól nem kell tartaniuk, igaz, van Report Player funkció, de ennek még sok hasznát egyik játékban sem vettük). Persze ennyire azért nem egyszerű a képlet, sok újítást hoztak be, de maga az alapkoncepció változatlan maradt, miszerint mi kreálhatjuk meg karakterünket a kisebb ráncfelvarráson átesett perkekkel (sajnos a deathstreakek eltűntek, viszont a megfelelő perk használatával ismét tudjuk csapattársainkat éleszteni mint a World at Warban), killstreakekkel és fegyver kiegészítőkkel, valamint jobban befolyásolhatjuk karakterünk kinézetét perkjeink választásával, a már jól ismert fegyver színezésekkel és az újdonságként megjelent arcfestésekkel.

A legfontosabb változtatás, hogy már nemcsak aktuális szintünktől függ a hozzáférhető dolgok listája melyekkel karakterünket alakíthatjuk, hanem bejött az úgynevezett Cod Points rendszer is, ami magyarán a játékbeli valuta. Pénzt alapból szintlépésért (50-es szint plusz a már ismert 15 presztízs mód, amikért cserébe több karakterslotot, álcafestéseket és emblémákat gyűjthetünk össze) és a megkeresett XP 10%-áért kapunk, valamint lehetőségünk van különböző Challenge-eket vásárolni (Contracts), melyeket adott időn belül kell teljesíteni, illetve meglévő pénzünkből fogadást is köthetünk és indulhatunk az úgynevezett Wager meccseken ahol az első három helyezett nyer pénzt. A Wager meccseken csak 6 játékos vesz részt, killstreakek és előre megkreált karakterek nélkül, viszont igen izgalmas, új játékmódokat takar. A Gun Game-ben minden ölésért egyre jobb fegyvert kapunk, a Sticks and Stonesban robbanótöltetes nyílpuskával, egy kilőhető késsel és egy eldobható tomahawkkal rohangálunk, míg a One in the Chamberben mindenkinek van egy kése és egy pisztolya, amibe minden ölésért kapunk egy plusz töltényt, illetve a Sharpshooterben a szerver által megszabott fegyverrotáció van és ölésért perkeket szerezhetünk meg. Persze a hagyományos játékmódokkal (FFA, TDM, S&D, DOM, HQ, DEM, CTF, SAB) is játszhatunk a 14 multiplayer pályán akár hardcore módban is, és eldönthetjük, hogy a max. 18 fős Ranked szervereken vagy a 32 fős limitű Unranked szervereken állunk-e csatasorba. Aki esetleg nem mer rögtön a dolgok közepébe vágni és nyugodtabb körülményeket szeretne, azoknak lehetőségük van a Combat Trainingben játszani, ahol a multi pályákon játszhatunk egyedül vagy ismerőseinkkel botok ellen, illetve kreálhatunk saját privát meccset is. Bármelyiket is válasszuk, a Theatre menüpont alatt meccseinket visszanézhetjük akár TP nézetben is, elemezhetjük, sőt meg is vághatjuk azokat, klipeket, filmeket, screenshotokat készítve, melyeket ezután megoszthatunk másokkal. A Combat Record résznél pedig megnézhetünk játékunkról mindenféle statisztikát, diagramot, mely játékmóddal mennyit játszottunk, milyen killstreaket kértünk be és hányszor, melyik fegyverrel mennyit lőttünk, hol találtuk el az ellenséget és még sok minden más infónak utána járhatunk. Ha pedig kedvünk tartja és kíváncsiak vagyunk arra, hogy teljesítményünk alapján hol állunk, a Leaderboardsnál összevethetjük elért eredményeinket ismerőseinkkel és a többi játékossal.

Grafika szempontjából a Black Ops nagy áttörést nem hozott az Modern Warfare 2-höz képest (az új játék amúgy a World at War motorjának továbbfejlesztett változatát használja). Minimális a rombolható környezet és az is csak single-ben, habár ezt a részt már játszhatjuk 3D-ben is. Hangok terén sem lehet okunk panaszra, leszámítva a World at Warból már ismert rémes fegyverhangokat, ami szerintem eléggé hangulatromboló egy olyan játék esetében, ahol mást sem lehet csinálni, csak fegyverekkel lövöldözni, de talán kárpótol minket Gary Oldman és Ed Harris szinkronhangja.

Összességében a Black Ops egy igen remekre sikeredett játék és habár semmi átütő újdonságot nem hozott magával, a pénzünkért garantált szórakozást kapunk, amit valószínűleg nem a kissé rövidre sikerült kampányban fogunk megtalálni, annál inkább a zombi módban és persze a megunhatatlan multiplayerben, amihez már most készülnek a pályacsomagok, bár sajnos ezekre ezúttal is fizetős DLC formájában számíthatunk.