A hazai Zen Studios fejlesztőcsapat eddigi munkásságának talán legjelentősebb állomását az Xbox 360-ra (Pinball FX) és PlayStation 3-ra (Zen Pinball) 2007-től megjelent flipper játékok jelentették. Több százezer példány fogyott belőlük az Xbox Live Arcade és PlayStation Network online áruházakban, a siker pedig új részeket is eredményezett. Az X360 változatnak tavaly jelent meg a felújított és kibővített folytatása, a Pinball FX2, hogy aztán decemberben mindkét platformra megérkezzen a Marvel Pinball, a képregényekből és filmekből ismert szuperhősökhöz kapcsolódó négy asztallal.

A Zen Pinball két évvel ezelőtti megvásárlása után éreztem, hogy a játék abszolút megérte 10 dolláros árát: hosszú órákig szögelt a PS3 elé, hogy újra meg újra nekifussak rekordjaim megdöntésének. Csodaszépen kidolgozott, a legapróbb részletekig hitelesnek tűnő flipperasztalokat kaptunk benne, amellyel igazán nagy élmény volt játszani. A látványt természetesen továbbörökítették a Marvel Pinballba is, a teljes realisztikusságot azonban a téma miatt mondhatjuk, hogy kis mértékben feláldozták, de ez úgy gondolom, mindez cseppet sem csorbítja a játék érdemeit.
A négy új asztal mindegyike egy-egy Marvel hős köré épül. Név szerint róluk van szó: Blade (Penge), Iron Man (Vasember), Spider-Man (Pókember) és Wolverine (Rozsomák). A pályákon megjelennek a névadó és a hozzá kapcsolódó karakterek – az adott szuperhős különböző főellenségeinek – 3D-s modelljei, akik esetenként mozgásba is lendülnek. Ilyenkor a pálya sarkában vagy az asztal felett mászkálnak (esetleg repkednek), néha pedig egy-egy összecsapás erejéig átpozícionálják magukat másik helyre.
Mint Kígyóssy Zsolt, a Zen Studios cégvezetője az új pályák kapcsán elmondta, alapvetően a klasszikus alapokat részesítik előnyben játékaikban, de a Marvel kicsit mást várt el tőlük, így rugaszkodott el a valóságban megvalósítható asztaloktól a Marvel Pinball eddigi négy pályája. A karakterekhez és azok világához illesztették az asztalokat, környezet, történet, grafikai stílus, animációk és hangok terén egyaránt. A játékban lévő fizika minimálisan eltér a valóságostól, a jobb játékélmény érdekében.

A négy flipperasztal úgy gondolom, igen jól sikerült, szívesen játszottam mindegyikkel, de persze egy-kettő azért jobban a kedvencemmé vált. Rámpák, ütközők és minden más, amikkel egy ilyen játékban találkozni szokott az ember – természetesen ezúttal is ezekből az elemekből épülnek fel a pályák, de persze mindenütt az adott szereplő jellegzetességeihez igazítva. A Spider-Man pályán például különösen megcsavart rámpákon jön le a golyó, míg a Wolverine-esen a nagy Weapon X tartály jelenik meg pályaelemként. Mindezt pár különleges effekttel is megtűzdelték, mint például a már említett 3D-s modellek. Az alsó két kar mellé mindegyik asztalon kapunk egy-két továbbit is, hogy nagyobb befolyással lehessünk a golyóra.
A Blade pályát külön kiemelném, mivel effektjeivel a leglátványosabb, és talán legjobban kidolgozott a négy közül. Nappal és éjszaka változik, világító – szinte lángcsóvát húzó – golyókat kapunk benne néha, és a pontmátrix kijelzőn is van minijáték.
Az Xbox 360-as Pinball FX2-ben megjelent osztott képernyős mód sajnos a PlayStation 3-as játékba sajnos egyelőre nem került bele, de információink szerint ezen is dolgoznak még a Zen Studiosnál. Az aláfestő zenék a 10 évvel ezelőtt magazinunkban is bemutatott Héger Attila (Laren D'Or) munkái, aki a Marveltől kapott alapokból kiindulva komponálta a játék muzsikáit. Végül pedig annyit érdemes még tudni, hogy további pályák lesznek letölthetőek, további Marvel karakterekhez kapcsolódóan.

A Marvel Pinball 7,99 eurós árával úgy gondolom, igen jó vétel – a flipperek szerelmeseinek mindenképp, de azoknak is, akik rövid, könnyed kikapcsolódásra vágynak anélkül, hogy bonyolult irányítási mechanizmust kelljen elsajátítaniuk. Négy alaposan kidolgozott, ötletes megvalósítású asztalt kapunk benne, amelyek mellett hosszú órákat tölthetünk el. Ha valakit zavar a nem teljes realizmus, az inkább maradjon a Zen Pinballnál, de személy szerint nem éreztem sose ebből fakadó hátrányt a játék során.