A Driver című játékkal való első élmények 1999-re datálhatók. A maga idejében nagyot durrant, hiszen ilyen 3D-s autóvezetési élménnyel akkoriban még nemigen találkoztunk. A játékmenet bevallottan a '60-as, '70-es évekbeli autós üldözős filmekből táplálkozott, különösen kihangsúlyozásra kerültek a látványos jelenetek, ugratások, ütközések, ami sokat dobott a hangulaton. Ne felejtsük el, hogy a Grand Theft Auto III csak 2002-ben jött ki, tehát a Driver már megelőzte korát a stílusra később teljes mértékben rátelepedő és minden más próbálkozást két elfojtott ásítás között leigázó GTA sorozattal szemben.
A Driver első részében megismerhettük John Tanner nyomozót, aki az alvilágba beépülve, a gengszterek sofőrjeként próbált számos küldetést végrehajtva eljutni a végkifejletig. Több epizódot sajnos csak a konzolos játékosok élvezhettek, a Driver 2 csak PlayStationre és Game Boy Advance-ra jelent meg. Itt már Tanner nemcsak autókázhatott, hanem gyalogosan is mozoghatott. A következő részt (Driver 3) a PlayStation 2, Xbox, Game Boy Advance mellett már újra „élvezhették” a PC-sek is, de bárcsak valódi élvezet lett volna, hiszen ez az epizód csúnyát bukott. Főleg a továbbra is jelen lévő (már a 2-ben sem túl sikeres) gyalogos részeket érte a kritika, illetve az ekkor már egyeduralomra törő GTA sorozat mellett sem nagyon tudott labdába rúgni.
A Driver: Parallel Lines 2006-ban szintén minden aktuális platformra megjelent, és itt kicsit visszatértek a gyökerekhez: ismét megszűntek a gyalogos részek. Ebben az epizódban immár nem Tannert irányítjuk, hanem két párhuzamos idősíkon zajlik a játék: az 1978-as és a 2006-os évek New Yorkjában. Végül volt még 2007-ben egy Driver 76 nevű rész, csak PSP-re, amely egy kissé a legendás Interstate '76 világát próbálta megidézni.
A PC-seknek 2011-ig kellett várnia az újabb Driver részre. Ezúttal is egyetlen nagyváros, San Francisco területén belül folyik a hajsza. Főszereplő ismét Tanner és kollégája, Tobias Jones. Ez az epizód a Driver 3 fonalát veszi fel ismét, az akkor megismert főellenséget, Charles Jerichót kell ismét űznünk. Jericho megszökik a fogva tartásból, és újra Tanner lesz az, aki a nyomába ered. A prológusban a Jericho által meglovasított rabszállítót kell üldöznünk, de régi ellenségünk csapdába csal: kilök egy kamion elé, aminek fatális karambol lesz a vége. Ha ennyivel lezáródna John Tanner életpályája, gondolhatjátok, hogy nem kellett volna ennyit várnunk az új részre :). Tanner azonban ismét az autóban találja magát, megzavarodottságát pedig különféle, nyíltan neki szóló reklámtábla feliratok is növelik. Szép lassan rájön, hogy valójában élet-halál között lebeg a kórházban, a további történéseket pedig kvázi álmodja.
Nem is ez a legizgalmasabb jellemzője a Driver San Francisconak, hanem az, hogy Tanner elsajátította a lélekugrás képességét. Gyakorlatilag szellemként lebeg a város felett, és képes bármelyik autóvezetőt „megszállni”, vagyis hirtelen bármely gép volánja mögé behuppanhatunk. A játékmenet nagyon is ráfókuszál ennek az új képességnek a kihasználására, szóval az új Driver rész nemcsak a gyökerekhez való ismételt visszatérést jelenti (gyalogos mód ezúttal sincs), de egy érdekes új elemmel is sikerült megkavarni az állóvizet.
Tanner egyébként a maga fizikai valójában is jelen van a városban: ha őt magát szálljuk meg, folytatódik a sztori szál. Eszerint szép lassan göngyölítjük fel az ügyet, hogy mivel próbálkozik ezúttal Jericho, különféle kapcsolatait kell fellelnünk és lenyomoznunk, amíg a mozaikok végre összeállnak teljes képpé. Nemcsak ezek a fő küldetések vannak, hanem rengeteg mellékküldetést is fellelünk a városban, sőt a sztori szál csak akkor folytatódhat, ha ezekből is elvégzünk néhányat. A mellékküldetések nem szövevényesek, gyakorlatilag csak arról van szó, hogy például gyorsítsunk bizonyos sebesség fölé, ugrassunk legalább 20 métert, csináljunk egy 50 méteres farolást, bújjunk át 3 nyerges kamion alatt, koccanjunk 10 taxival, romboljunk le 10 buszmegállót időre stb. Általában viszonylag könnyen megoldhatók ezek a történetek, esetleg az időtényező tud zavart kelteni. Vannak speciálisabb mellékküldetések is, mint a checkpointokon keresztül történő verseny, avagy a rendőri üldözés (ahol a rendőr és az üldözött bőrébe egyaránt bebújhatunk).
A küldetéseket teljesítve – és gyakorlatilag az égvilágon minden marhaságért (farolás, előzés, pörgés, ugratás stb.) – ún. „willpower” pontokat kapunk, ami a játék valutája. Ezeket a garázsokban költhetjük el, amelyeket szintén megvásárolhatunk a városban. Különféle tuningokat vehetünk (amelyek szükségesek is lesznek a küldetésekhez) és autókat is vásárolhatunk (amelyek nagyrészt a feladatok teljesítései után válnak elérhetővé). Ez utóbbinak olyan túl nagy jelentőségét nem láttam, mert ha bármilyen autót megszállhatunk a városban, minek költsük a pontjainkat vásárolgatni?
Az új Driver epizód fejlesztőinek egyik fő törekvése San Francisco városának (pontosabban inkább a Bay Area-nak) minél élethűbb lemodellezése volt. Jelentem, ez sikerült. Szerencsére úgy adódott, hogy épp nemrég jártam San Franciscóban, így van némi helyismeretem a városban. Nyilván nem várható el, hogy egy ilyen hatalmas települést egy az egyben lemodellezzenek a készítők, de a végeredmény valóban önmagáért beszél. Nagyon jól felismerhetők azok a jellegzetes látképek, kerületek, épületek, útszakaszok, amelyek tényleg megadják a „Friscóban vagyok” érzést. Autózhatunk a hatalmas (és gyönyörű) Golden Gate parkban, magán a jellegzetes hídon természetesen, a még monumentálisabb Oakland Bridge-en, vandálkodhatunk Chinatownban, padlógázzal téphetünk a híres „piramis” tövében, vagy a Fisherman's Wharf mólói mentén. Farolhatunk a Lombard Street híres kanyargós részén vagy a Twin Peaks tövében. A városrészek elnevezése is hiteles, megfordulunk Fillmore-ban, Castróban, a Richmond Districtben stb.
Nyilván a játékmenet érdekében kellett némi kompromisszumot kötni, az utakat és a sikátorokat úgy kialakítani, hogy normálisan autózhatók legyenek, illetve valószínűleg az se emelné a játékélményt, ha minden lámpánál a dugóban kellene malmoznunk... :) Szóval a pörgős és hatékony játékmenet érdekében azért szellősebb (de közel sem gyér) a forgalom, szélesebbek az utak, ez valóban sokat számít játék közben. Nemcsak a város hasonlít az eredetire, de maguk a járművek is valódi licencet használnak. Tehát igazi Dodge, Ford, Audi, Chevrolet, Alfa Romeo, Pontiac, GMC és Volkswagen típusokkal találkozhatunk, modernebbekkel és a '60-as, '70-es és a '80-as, '90-es évek gyártmányaival egyaránt. Azt hiszem, hogy a hitelességről és a beleélhetőségről mindent elmond, hogy a Driverrel játszva valóban újra átéreztem San Francisco érzését, ráadásul olykor pontosan ugyanolyan színű Dodge Chargerrel döngettem, mint a valóságban (azért tegyük hozzá, közel sem ugyanolyan vezetési stílusban, haha! :) ).
Az autótípusoknak egyébként különböző tulajdonságaik is vannak. Egyesek gyorsabbak, mások masszívabbak, megint mások pedig jobban csúszkálnak. Ezeknek a tulajdonságoknak a küldetések során is fontos szerepe van, hiszen a feladatnak legmegfelelőbb tulajdonságokkal bíró autót érdemes megszállni. Az üldözéshez a gyorsabbakat, mások lezúzásához a nehezebbeket, a kaszkadőrmutatványokhoz pedig jól jön a farolós autó. Emiatt az irányításban is vannak eltérések, másképp viselkednek az egyes típusok.
Mint már említettem, a játék fő eleme a különböző járművek megszállása. A küldetések során ezt a képességünket sokszor kamatoztathatjuk, néha elengedhetetlen is a siker szempontjából. Például ha rendőrként társainkkal üldözünk egy menekülőt, nem gond, ha egy félrement manőver során felkenődünk a falra, egy gombnyomással átvehetjük a kolléga kormányát, és folytathatjuk a hajszát. Máskor, ha mi vagyunk a menekülők, vagy ha egy verseny során az ellenfeleinknek akarunk keresztbe tenni, a szembe forgalmat vagy éppen egy böhöm nagy traileres kamiont is felhasználhatunk a többiek lezúzására, vagy egyszerűen az út elzárására. Amíg szellemként lebegve keressük az ideális célpontot, nem kell aggódni saját autónk miatt, ilyenkor a gép veszi át az irányítást, meglepő hatékonysággal. A város valóban él, nincs szó arról a GTA-s vonásról, hogy amíg nem figyelünk oda, az autók egyszer csak eltűnnek vagy épp előtűnnek. Olyan is történt, hogy percekig egy teljesen más küldetést hajszolva egyszer csak az utca végén utolért az előző küldetés során használt, rendesen leamortizált autóm.
A városban persze nemcsak járművek, hanem civilek is mászkálnak, ők népesítik be a járdákat. Tegyük hozzá, ez a játék nem a GTA, szóval aki a gyalogosok vérében akar pancsolni, az csalódni fog. A járókelők minden esetben szétrebbennek közeledtünkkor, soha nem fogjuk tudni elütni őket (ha valami csúszkálás, pörgés-forgás folytán mégis sikerülne rámenni egy civilre, egyszerűen csak keresztülnyomódik az objektum rajtunk). Ez így volt már az első Driver résznél is. Épp ezért ne aggodalmaskodjunk, ha egy veszett üldözés a gyalogosokkal sűrűn borított részeken vezet, nyomjuk nyugodtan a padlógázt, időben elugrik előlünk mindenki. A tereptárgyakat is minden hátráltató tényező nélkül elsodorhatjuk, ez egy kicsit a realitás ellen dolgozik, de nyilván a pörgős játékmenet fenntartása volt a cél.
Túlzottan nem mondható változatosnak a Driver San Francisco, hiszen a küldetések nem olyan sokfélék, maximum a követelmények variálódnak, de mégis képes a képernyő elé szegezni a játékost. Ráadásul a menet közben Jericho képességeiről is kiderülnek érdekes dolgok... Jómagam csak a prológusnál ráncoltam a homlokom, mert szinte semmilyen külsérelmi nyom nem látszott az autón, ráadásul egy betört lámpa a vágóképeken már újra vadiújként jelent meg. Az éles játékban viszont már rendesen rongálódnak a gépek, törnek az ablakok, lógnak a tükrök, deformálódik a kaszni. Egy lezúzott autó menettulajdonságait amúgy nem annyira befolyásolja a sérülése (maximum kissé lassabb lesz), és nyilván az is a játékmenet fenntartása miatt történt, hogy brutális sebességű, való életben tutira halálos kimenetelű frontális csattanások során keletkezett sérülések mértéke a valósághoz képest elenyésző itt a programban.
Jól sikerült játék lett az új Driver – az élményről már írtam, a grafika is korrektnek mondható. Nyilván láttunk már sokkal szebb autószimulátorokat is, de itt a teljes város forgalmának menedzselése azért nem akármi. A hangokra sem lehet rossz szavunk, morajlik a város, vijjognak a szirénák, a motorháztető alatt pedig lelkesen trappolnak a pacik. A vezetés közben folyamatosan szól a rádió, szintén licencelt zenékkel, amelyeket kapcsolgathatunk. Az autóvezetőket megszállva néha épp egy családi perpatvarba kapcsolódunk bele, máskor meg kalandvágyó diákok autóversenyét segíthetjük, ezek jópofa momentumok. A visszatöltéseknél mindig kapunk egy rövid összefoglalót Tanner és Jones eddigi tevékenységéről.
Ennél a Driver résznél is fontos szempont az akciódús elemekben való bővelkedés, látványos autós-üldözős mozi készítése. A multiplayer módra is érdemes kitérni, hiszen játszhatunk osztott képernyőn illetve online. A játék gyűjti a tevékenységünk során összekalapozott pontjainkat, amelyeket aztán a multiban illetve letöltős tartalmakhoz használhatunk fel. Multiban a már ismert üldözős vagy versenyzős variációkhoz hasonló játékmódok vannak, illetve amolyan fogócskázás, amikor az üldözöttet lekoccantó versenyző lesz a következő üldözött.
Össze sem hasonlítható a GTA változatos küldetéseivel a Driver San Francisco, rosszmájúan még azt is mondhatnánk, hogy kissé egysíkúak, sablonosak a feladatok. De valahogy mégis élvezzük a San Franciscóban történő ámokfutást, kíváncsian követjük Tanner sztoriját, mindig tovább és tovább akarunk lépni. Szóval a Driver San Francisco mégis megugrotta a szintet, bár a sztori linearitása miatt egy végigjátszás untig elég, maximum a multival lehet még növelni a játékidőt. Úgy érzem, még ha semmiképpen se korszakalkotó, de végre méltó folytatása született a Driver sorozatnak, és jelen helyzetben ez épp elég.
