Dead or Alive 5

A műfajt ma uraló verekedős játéksorozatok egyik, idehaza talán kevésbé ismert darabja a Dead or Alive széria, amely 1996-os debütálása folytán társaihoz hasonlóan bizony már szintén jócskán benne van a korban. Talán kevesen tudják, de ez a sorozat rengeteget merített egy másik halhatatlan, annak idején a műfajba számos újítást hozó, az amerikai Smithsonian Institute bizonyos kutatásaiban a mai napig részt vevő sagától, a Virtua Fightertől. Gyakorlatilag a teljes harcrendszert onnan emelték át, de megspékelték egy plusz dologgal, az úgynevezett háromszög rendszerrel. Ez annyit tesz, hogy a konzolok kontrollerein csúcsára állított négyzet alakban elhelyezett akciógombok mindegyike alkalmas egy bizonyos mozdulatsor kivédésére és ellentámadás indítására, ami a kő-papír-olló szisztémájához hasonló megoldást eredményez. Az ütést/rúgást hárítja a blokkolással, a blokkot a dobással, a dobást pedig az ütéssel/rúgással. A jó időpillanatban indított akciók és ellenakciók folytán a tapasztalatlan játékos is viszonylag hamar és könnyen képes akár 5-7 találatból álló kombinációk bevitelére is, amelynek folytán talán ez az egyik legirányíthatóbb bunyós program. A játékokat a japán Tecmo egyik csapata, a Team Ninja készíti, akik a szintén ebben az univerzumban zajló történéseket feldolgozó, szereplői révén vele összefüggő, nagy sikerű Ninja Gaiden sorozatért is felelősek.

A nemzetközi rövidítése folytán csak DoA névre hallgató széria középpontjában egy harci viadal áll, amelyet a titokzatos DOATEC vállalat szervez meg időről időre. A felszínen csupán planétánk legjobb harcosát kijelölni kívánó versenysorozat mélyén valami egészen más lappang: a vállalat és üzleti partnerei szeretnék kifejleszteni a tökéletes harcost, amit klónozással és génmanipulációval érnének el. Ehhez a Japán egyik eldugott, csendes hegyi falujában megbúvó nindzsa szekta, a Mugen Tenshin vezetőinek és gyermekeiknek génállományát vennék alapul, no persze a jogos tulajdonosok beleegyezése nélkül. Az árulással, gyilkossággal és testvérháborúval megfűszerezett történet immáron az ötödik fejezetéhez ért, amely az előző rész történéseit követően két esztendővel veszi kezdetét a legújabb DoA viadal meghirdetésével. A fordulatos sztorit nagyon szépen kidolgozták, remek átvezetők során ismerhetjük meg az egyes szereplők útját, és habár időnként őrülten ugrál térben és időben, a sokat emlegetett Mortal Kombat óta messze ez a legjobb történeti szál, amit verekedős játékban láttam.

A Dead or Alive játékok sosem hatalmas számú választható szereplőikről voltak híresek, és a 21 karakter talán elsőre most is szegényesnek tűnik, pedig egyáltalán nem az. Itt is bőven megvan az ilyen stílusú programokban kötelező harcos típusok szinte mindegyike, a drabális MMA-bajnoktól a fürge Bruce Lee-klónon át a részeges kung-fu mesterig, talán csak egyedül a szumós maradt ki. A játék a már említettek miatt erősen épít a nindzsákra, így belőlük mindjárt négy is található a felhozatalban, köztük Ryu Hayabushával, aki a Ninja Gaiden mellett ennek a sorozatnak is az egyik legfontosabb szereplője már a kezdetek óta. Rajtuk kívül ebben az epizódban a testvér Virtua Fighter sorozat három ismert szereplője is megnyitható a sztori mód előrehaladtával. Az itteni harcosok hús-vér emberek, akik nem okádnak tüzet, nem teleportálnak és nem aprítanak miszlikbe senkit. Az ő képességeik harci mozdulataikban és stílusukban különböznek, és meg kell mondjam, ebben a játékban találkozhat az ember talán a legszebben, legfolyékonyabban és legélethűbben kivitelezett mozgásokkal. A nindzsák ugyan birtokában vannak különféle, a tanaikból eredő varázslatoknak, de azok játék közben nem előhívhatók, csak az átvezetőkben látjuk őket.

Az on- és offline játékmódok között az ebben a stílusban már megszokottak kaptak helyet, vagyis a fő történeti szál mellett, arcade, túlélés, kihívás és különféle gyakorlás opciók választhatók. A harcok egyedül vagy csapatban is lebonyolíthatók, ami tovább emeli a lehetőségek számát. A bemelegítést, illetve az oktatást a sztori letolása közben folyamatosan kapjuk, így külön tutorial mód nem került a programba.

Megvalósítását tekintve ugyancsak sok jót el lehet mondani a játékról. A képi világ magáért beszél mind harc közben, mind pedig a számos átvezető videó során. A viadalok környezete is nagyon változatos és színes; a többszintű, szétrombolható helyszínek a világ számos egzotikus pontjára visznek el minket, a Sarkvidéktől az egyenlítői esőerdőkig. A hangok nagyon jól megadják a történet hangulatát, talán csak a győzelmet vagy vereséget kommentáló beszólások lettek nagyon repetitívek. A zenére szintén nem lehet panaszom, az is nagyon jó aláfestést nyújt a játékhoz. Az irányításról már írtam fentebb. Kicsit más a gombok elrendezése, mint a többi ilyen stílusú játékban, de miután megszoktuk (amihez elég két-három küzdelmet lenyomnunk), semmi gondunk nem lesz vele.

Valami rejtélyes okból kifolyólag – amit magam sem értek – mindez idáig a Dead or Alive sorozat a verekedős műfaj perifériájára szorult nálam. Talán a viszonylag ritkán megjelenő új epizódok tehetnek róla, talán a náluk erősebb marketinggel rendelkező konkurens címek, nem tudnám megmondani. Azt azonban igen, hogy szerencsémre most végre alaposabban szemügyre vettem ezt a kiváló szériát, és majdhogynem új kedvencem született a stílusban. A harci részek nagyon durván jók, az irányítás frappánsan kivitelezhető, a karakterek változatosak és a történeti szál is több mint szuper. A számos, a játékvilág csúcsbombázójaként elkönyvelt női karakter (akikre külön spin-off játékokat építettek fel régebben) meg már csak hab a tortán! Nem is szaporítom tovább a szót, ez a játék magáért beszél.