A Far Cry címről a mai napig a legtöbb akciójáték-rajongónak a Crytek csapata és egy számítógépgyilkos grafikával és optimalizáltsággal megáldott játék jut eszébe, amely egy korábban sosem látott részletességgel megvalósított trópusi szigetre kalauzolta el a játékost. A 2004-ben megjelent alkotás inkább volt egyfajta technikai erődemonstráció a stúdió részéről, mint egy kiforrott akciójáték, lenyűgöző látványvilágával mégis beírta magát a videojátékok történelmébe. Ám a Crytek ezt követően kiszállt a buliból és a Crysis franchise képében fitogtatja azóta is tudását, míg a Far Cry cím a Ubisoft kiadónál maradt. Ők házon belül el is készítették a második részt, de hiába vonultattak fel forradalminak tűnő megoldásokat, hiába nyújtott szemkápráztató látványt (persze e téren nem kerülhette el a rivális Crysisszal történő összehasonlítást), a kiforratlanság és a sok buta hiba hamar süllyesztőbe küldte. Amikor tavaly bejelentették jelen beszámolónk tárgyát, a Far Cry 3-at, a kiadónál esküdöztek, hogy kiköszörülik a korábbi csorbát. Hogy ez mennyire sikerült nekik? A folytatásból kiderül!
A második rész afrikai szavannáiról visszatértünk a karibi szigetvilágba.
A Far Cry 3 számos tekintetben visszatért a sorozat első részéhez. Rögtön a helyszínválasztás is ismerős lehet, hiszen a második rész afrikai szavannáiról visszatértünk a karibi szigetvilágba. A történet ezúttal Rook Islanden játszódik, amely tökéletes megtestesítője a trópusi álomnak. Verőfényes napsütés az év minden napján, homokos tengerpartok, ameddig a szem ellát, ősi romok szétszórva a burjánzó dzsungelben és minden más, ami egy trópusi paradicsomhoz kell. Itt éli át hátborzongató kalandjait Jason Brody, a hős, akit mi alakítunk. Ő nem titkos ügynök, nem különlegesen képzett zöldsapkás halálosztó, még csak nem is valami szuperhős, csak egy egyszerű fiatalember, aki testvéreivel és barátaival nyaralni érkezett a szigetre. Kezdetben minden rendben is ment, folyt a sör, lubickoltak a habokban, ejtőernyőztek, vízisíeltek, amit csak kell. Ám egy dologgal nem számoltak: a szigetet irányító kartellel és vezetőjével, a kétségtelenül őrült Vaasszal. A kalózok elrabolják a fiatalokat, és különböző táboraikba hurcolják őket, hogy később rabszolgának adják el, vagy még rosszabbat műveljenek velük. Mi egyenesen a nagyfőnök Vaas táborába kerülünk bátyánkkal együtt, aki kihasználva katonai kiképzését, kiszabadít minket ketrecünkből és ezzel kezdetét is veszi a játék. Ám amikor már úgy tűnik, hogy sikerült megszöknünk a táborból, bátyánkat Vaas hidegvérrel lelövi, minket pedig a dzsungelbe kerget, mondván, úgysem éljük ott túl.
Persze nincs igaza, különben elég rövid lenne a játék. Sikerül elmenekülnünk, és hamarosan összebarátkozunk a sziget őslakosaival, rakyat népével, akik a segítségünket kérik, hogy véget vethessenek Vaas és kalózai rémuralmának. Ennél többet nem mesélhetek el, mert sok csavar van a sztoriban, amelyeket kár lenne lelőni. Amit most leírtam, nagyjából negyed óra a játékból. Tehát csak a bevezető legeslegeleje.
A Far Cry 3 ugyanis valami elképesztően hosszú! Amikor az első külföldi élménybeszámolókat olvastam, nem igazán hittem a 25-30 órányi játékmenetről szóló híreknek, de be kell látnom, hogy cseppet sem túloztak. A játék fő történeti szála sem nevezhető rövidnek, de a fejlesztők annyi mellékküldetést, tennivalót és lehetőséget zsúfoltak Rook Island partjai közé, hogy ez az idő nem is biztos, hogy elegendő minden felfedezésére.
A fő történeti szál feladatainak végrehajtása mellett számtalan lehetőségünk van elütni az időt. Ezek a mellékes feladatok három részre oszthatóak: vadász kihívások, fejvadász kihívások és az egyedi küldetések. Az első kettő esetében egyszerűek a szabályok: adott területen egy adott állatfaj levadászása adott fegyverrel, valamint egy kisebb (átlag 4-5 fős) tábor vezetőinek becserkészése és lekéselése. Az egyedi küldetések általában valakinek vagy valaminek a megkeresésére irányulnak, de itt azért akadnak kivételek.
A szigetet zónákra bontották, de ezek az első perctől kezdve szabadon bejárhatóak, mindössze a térképünkön nem látszanak. Minden zónában áll egy régi rádiótorony, amelyet megmászva aktiválhatjuk a jeladóját, ezzel felfedve a zóna pontos térképét, rajta minden fontos információval (jellemző állatok, szétszórt ládák, helyszínek, járművek stb.). Zónánként átlagban két nagyobb ellenséges tábor található, amelyeket felszabadítva (vagyis végezve minden ott található ellenséggel) visszaadhatjuk a zónát barátainknak. Amíg ezt nem tesszük meg, a zónában mindenfelé ellenséges járőrök cirkálnak földön és vízen egyaránt, és komolyan megkeseríthetik az életünket.
A fejlesztők igyekeztek minél hitelesebbé tenni a szigetet, így egy állatkertnyi különböző vadállattal futhatunk össze, amelyek között találunk igazi különlegességeket is. A nagy részük elszalad előlünk, de a ragadozók (a feketepárductól a komodói varánuszig) szinte azonnal ránk támadnak, és ha nem vigyázunk, pillanatok alatt szét is tépnek. Az állatok mellett rengeteg különböző növény is található a szigeten (naná, hisz mégiscsak egy dzsungelben vagyunk...), amelyeknek kiemelt szerepe van. A játékban ugyanis lehetősünk van az összegyűjtött virágokból különböző szérumokat készíteni, amelyek az egyszerű gyógyítástól kezdve vadászösztöneink felélesztésén túl egészen a tűz elleni védettségünk fokozásáig sok mindenre használhatóak. Ugyanígy fejleszthetjük felszerelésünket is, ám mindehhez nyersanyagokra, vagyis a levadászott állatok prémjére van szükségünk. A kezdeti felszerelésünk csak nagyon szűkös készletek hurcolását teszi lehetővé, így célszerű folyamatosan fejleszteni ezeket. Hátizsákunk és pénztárcánk is betelhet, ezeket is bővítenünk kell ugyanezen módszerrel.
A sziget bejárását járművek segítik, földön, vízen és levegőben egyaránt.
A játék másik fontos eleme a fejlődési rendszer – bizony, kapunk még egy kis RPG beütést a fentiek mellé. Fejlődésünk ezúttal tetoválások képében történik, amelyeknek a helyi őslakosok természetfeletti hatalmat tulajdonítanak. Három csoport van: a kócsag, a cápa és a pók tetoválásai. Előbbi mozgásunkat és távolsági hatékonyságunkat, a második életerőnket és közeli támadásainkat, míg utóbbi túlélési ösztönünket és lopakodási képességeinket javítja. Érdemes mindhármat folyamatosan fejleszteni, mert ezáltal számos plusz képességre teszünk szert. Csendben levadászhatjuk késünkkel ellenségeinket, hogy aztán az ő fegyverükkel végezzünk a közelben álló társaival és hasonlók.
A szigeten rengeteg gyűjtögetni való is akad. Mindenfelé elszórt ládákat találunk, amelyek általában eladható kacatokkal, néha lőszerrel vannak tele. De néhol ősi szobrokba botlunk, máshol a világháború idején itt állomásozó japán tisztek tetemeinél régi leveleket olvashatunk el. Szóval bőven van miért feltúrni a szigetet töviről hegyire. Ehhez pedig különböző járművek állnak rendelkezésünkre földön, vízen, levegőben egyaránt. Persze autóból van a legtöbb, nagyjából hat-hét, vízen a jetskitől a járőrhajóig válogathatunk, míg a levegőben sárkányrepülőzhetünk. De a rádiótornyokból kötélpályán is leereszkedhetünk. Fegyverek? Abból is akad szépen, bár e téren én egy picit szűkösnek éreztem a kínálatot. Minden általános lőfegyvert megtalálunk, ám ezek viszonylag gyorsan fel is vásárolhatóak (illetve minden rádiótorony aktiválásával egyet ingyen megkapunk), így hamar elvész az újdonság varázsa. Minden fegyverre különböző eszközöket aggathatunk, illetve egyedi festéssel láthatjuk el őket. A személyes kedvencem a vadászíj, amellyel viszonylag távolról, néma csendben lehet levadászni a kalózokat, ami remek móka. Személy szerint én minden tábort így cserkésztem be, tovább tartott, de hatalmas élmény volt (nem beszélve arról, hogy így elkerülhető a riadó is, ha nincs kedvünk támadás előtt deaktiválni a szirénákat).
Látvány terén már egy picit megtorpan az áradozásom. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a Far Cry 3 az idei év egyik legszebb játéka lett, legalábbis az én ízlésemnek tökéletesen megfelel. Ehhez persze nagyban hozzájárul a helyszínválasztás is. Rengeteg időt töltöttem csupán a mászkálással, a szebbnél szebb helyszínek bebarangolásával és a tájban való gyönyörködéssel. Az összhatás egyszerűen pazar. Ugyanakkor az ördög a részletekben bújik meg, és itt már akadt pár érthetetlen hanyagság. Az egyik, amellyel a Ubisoft kicsit nálam kihúzta a gyufát, az a talaj textúrája, különösen azért, mert a megjelenés napján érkezett rá egy javítás is, amely a jelek szerint semmit sem ért. Érthetetlen számomra, hogy amikor elsétálok egy sziklafal mellett, a textúrák egy darabig tű élesek, aztán hirtelen ugyanott a folytatás egészen ocsmány, alacsony felbontásúra vált. És ez mindenfelé általános. Mintha a montreali fejlesztők úgy gondolták volna, hogy ide úgysem jön el a játékos, csakhogy ezek sokszor az utak mentén jelentkezik. Emellett a növények is néha egész furcsák, ugyanaz a növény egyik helyen elhajlik, ha közel megyek hozzá, máshol egyszerűen átsétálok a leveleken. Apróságok, de bosszantóak.
Hogy mennyire nevezhető negatívumnak a játék gépigénye, erősen szubjektív kérdés, de tény, hogy a maximális grafikai beállítások élvezhető futtatásához igenis szükség van egy i7-es processzorra és egy GeForce 680 GTX-re. Ezeket pedig nem mindenki engedheti meg magának.
A Far Cry 3 egyik nagy erőssége a hangok terén keresendő, amit ugyanis a szinkronszínészek alakítanak, az zseniális. Az általános NPC-k ugyan keveset beszélnek, azt is átlagosan, ám a főszereplők egytől egyig remekül beleélték magukat a szerepükbe. Vaas ebből a közegből is kiemelkedik, az őt játszó Michael Mando ijesztően hitelesen adja elő az őrültet.
A kooperatív módban akár négyen is harcolhatunk. A külön történet az egyszemélyes rész előtt játszódik.
A zárás előtt két részre még kitérnék. Ez a többjátékos és a kooperatív mód. Előbbi nem sikerült túl meggyőzőre, nagyon érződik, hogy a fejlesztők az egyszemélyes történetre koncentráltak. Bár akadnak ötletes elemek (például a meccsek végén a győztes csapat három tagja megbüntetheti vagy megkegyelmezhet a vesztesek legjobb játékosának), de az összhatás rendkívül instabil. Sokszor előfordult, hogy futottam egy folyosón, aztán egyszer csak összeestem és meghaltam, a játék pedig közölte, hogy öngyilkos lettem. A netkód is gyenge, sokszor a lag tette élvezhetetlenné a játékot. A beépített pályaszerkesztőért viszont piros pont jár a fejlesztőknek.
A kooperatív mód ennél jobban sikerült, önálló történetet kapott, amely az egyszemélyes rész előtt játszódik. Egyszerre maximum négyen játszhatjuk végig Callum, Leonard, Mikhail és Tisha történetét, amely egy kalóztámadással veszi kezdetét. Nagyjából hat óra alatt kivégezhető ez a rövid kis történet, ám ez alatt remekül szórakozhatunk, a feladatok pedig változatosak.
Maratoni játékról maratoni beszámolót sikerült írnom, és még így is rengeteg elemről nem ejtettem szót, ezek felfedezését meghagyom nektek. A bevezető végén feltett kérdésre, miszerint sikerült-e a fejlesztőknek kiköszörülnie a második rész okozta csorbát, a válaszom egyértelmű igen. Az egyszemélyes rész olyannyira összetett és tartalmas lett, amilyet FPS-ek között az utóbbi években nemigen láthattunk. Ráadásul mindenben szabadon dönthetünk, nagyon minimálisak a megkötések. A grafika összességében bámulatos, ami ugyanakkor komoly gépigényt is jelent. Akadnak még benne hibák, a többjátékos mód szinte még csak a béta szakasznál tart. Ezzel együtt ki merem jelenteni, hogy a Far Cry 3 bátran indulhat az év FPS-e címért, nem nagyon lesz méltó ellenfele.
