Az utóbbi időben megszaporodtak könyvespolcomon a videojátékokhoz kapcsolódó kötetek, hiszen volt szerencsém elolvasni az eddig megjelent összes Assassin's Creed regényt, valamint a Battlefield 3 és az Uncharted játékok alapján íródott műveket. Ám amikor a futár meghozta a jelen írásom tárgyát képező Ready Player One című, bő félezer oldalas regényt, még nem tudtam, hogy mire számítsak. Ernest Cline első megjelent művéről nem sokat hallottam korábban, mindössze egy néhány oldalas ízelítőt olvastam róla, amely alapján azonnal rábólintottam, hogy érdekel a könyv. Az író kalandos életutat járt be, a videotékás eladótól a hollywoodi forgatókönyvíróig (Fanboys - Rajongók háborúja: 2009-ben bemutatott vígjáték, amelyben a Star Wars és a Star Trek rajongói játsszák a főszerepet) sok téren megfordult. Első regényében pedig megvillantotta a '80-as évekhez kötődő lexikális tudását.
![Ernest Cline: Ready Player One [könyv]](http://cdn.playdome.hu/gallery/article/35572/image1.jpg)
A Ready Player One története a nem túl távoli jövőben, mindössze néhány évtizeddel napjaink után játszódik. Bolygónk már nem bír a túlnépesedéssel, így a világ minden országában mindennaposak a hosszú áramkimaradások. Az emberek döntő többsége nyomorban él, mindenfelé konténerlakásokból emelt tornyok alkotta lakótelepek fekszenek, ahova az emberek jobbára csak aludni járnak haza. A legtöbben egész életüket robotolással töltik, de esélyük sincs, hogy valaha is előrébb lépjenek egy szebb élet felé. Nem túl vonzó világ, nem igaz? Ám van egy kiskapu, van egy megoldás, mely kiszakít ebből a földi pokolból, ez pedig az OASIS.
Az OASIS egy virtuális valóság, amely a világ leggazdagabb és leghíresebb emberének, James Donovan Hallidaynek, a különc játékfejlesztőnek az utolsó alkotása. Halliday egész életében küzdött a szocializáció nehézségeivel, ezért végül megalkotta saját virtuális valóságát, amely az évek során szépen lassan átvette a valóság helyét. Az emberek vizorok és haptikus ruhák segítségével csatlakoznak fel a rendszerre, ahol nagyjából a mindennapjaikat élik, itt bárkiből bármi lehet. No nem egy mátrix, sokkal inkább úgy lehet elképzelni, mintha az EVE Online-t kereszteznénk a World of Warcrafttal, és az egészet nyakon öntenénk az emberek milliárdjainak fantáziájával. Ahogyan az egy ilyen utópisztikus virtuális világban várható, az emberek között hétköznapinak számítanak az olyan életre szóló barátságok, melyek során a felek soha életükben nem találkoznak a valóságban.
A történet Halliday halálával veszi kezdetét. A különc zseni életének utolsó évtizedét tökéletes elszigeteltségben élte le, senki sem tudta, hogy mire készül, míg halála után egy videó jelent meg az OASIS-ben. E videóban közli, hogy tetemes – mégiscsak a világ leggazdagabb embere – vagyonával különös tervei vannak. Egy minden korábbinál nagyobb volumenű játékra invitálja az OASIS avatarokat, amely során három kulcsot és a hozzájuk tartozó kaput kell megtalálni. Aki elsőként végez a három feladvánnyal, egyedüli örökösévé lép elő, és minden földi – és virtuális – javának jogos birtokosa lesz. A felhívást követő öt évben azonban senki nem került közelebb a legelső kulcshoz sem, és a versengést elkezdték a Vadászat néven emlegetni, a versenyzőket pedig nyesteknek, mivel Halliday vagyonát Húsvéti Tojásként (Easter Egg...) lehetett megszerezni az OASIS-ben.
Mi Wade Watts, alias Parzival szemszögéből követhetjük az eseményeket, aki kezdetben csupán egy a sokmilliárdnyi nyest közül, akinek a való életben se családja, se barátai. Egyedül a Vadászatnak él, és minden idejét a '80-as évek tanulmányozásával tölti, mivel Halliday minden feladványát e korszak játékaihoz, mozijaihoz, tévésorozataihoz és zenéjéhez kötötte. Az események eleinte lassan csordogálnak, mígnem Parzival egy napon rájön, hol keresse az első kulcsot, és miután megszerzi azt, felborul addig megszokott unalmas élete, hisz egy csapásra a világ leghíresebb, és ezzel együtt legnagyobb veszélyben élő emberévé válik.
Cline regényén ugyan érződik, hogy még nem egy tapasztalt, sokat látott íróval van dolgunk, mégis ehhez képest szinte tökéletes. A stílus egyáltalán nem nevezhető szépirodalminak, végig olyan érzést kelt, mintha valakinek a blogját olvasnánk. Tele van olyan kifejezésekkel, amelyekkel leginkább csak az online közösségi oldalakon és fórumokon találkozhatunk, és ez egészen más olvasási élményt nyújt. A történetvezetés is szépen felépített, jól elkülöníthetőek a különböző szakaszok, és jól nyúlt az oda-vissza utalásokhoz is. Mégis, ami a leginkább magával ragadott, az a hihetetlen nosztalgia, amelyet a rengeteg célzás és utalás kelt a '80-as évekre. Sok olyan film, zene és persze videojáték kerül említésre a könyvben, amelyek számomra is meghatározó szerepet játszottak gyermekkoromban.
Ha összegeznem kellene Ernest Cline első regényét, azt mondanám, hogy régen éreztem ennyire üresnek magam egy regény befejezése után. Olyan érzés ez, mint mikor az évekig futó kedvenc tévésorozatunk véget ér, mint mikor a Kaliforniába jöttem utolsó epizódjának végén Will Smith kisétál a nappaliból. Szinte hiányoznak a könyv főszereplői, mivel az általuk átélt kalandok révén egy picit én is belecsöppenhettem egy olyan virtuális valóságba, amely egyszer talán tényleg megvalósul. Csak ajánlani tudom minden olyan kockának, akinek mond valamit a Space Invaders vagy a Háborús játékok cím. És csak remélni tudom, hogy az író következő műve is hasonló témát boncolgat majd, mert érzésem szerint nagy igény lenne a videojátékosoknak szóló olyan regényekre, amelyek nem egy bizonyos játékhoz kötődnek, hanem az általuk átélt élményekre. A Ready Player One pedig ilyen.
