Seth MacFarlane igencsak megosztó személyiség. Furcsa rajzfilmkaraktereit és tabukat nem ismerő humorát valaki vagy szereti, vagy nem, de az mindenesetre kétségtelen, hogy az idén negyvenedik életévét betöltő amerikai fiatalember tisztes pályát tudhat maga mögött. A Hanna-Barbera rajzfilmstúdióban töltött időszaka után saját sorozatokba kezdett, elsőként a már 11. évadjánál tartó Family Guyba, majd elindult az American Dad is, végül pár évvel ezelőtt az előbbi spin-offjaként létrejött The Cleveland Show. Tavaly pedig egy élőszereplős mozifilmet is készített, a beszélő plüssmackós Tedet. A 2006-os, elég gyenge értékeléseket kapott első Family Guy videojáték után másfél hónappal ezelőtt érkezett egy újabb alkotás, ezúttal a főként rajzfilmekhez kapcsolódó játékokat (SpongeBob SquarePants, The Incredibles, WALL-E stb.) gyártó Heavy Iron Studiostól.

A Back to the Multiverse alcímet viselő third-person akciójáték elsősorban a széria nyolcadik évadjának nyitóepizódjára, a Road to the Multiverse-re alapoz, főhőseink, Stewie és Brian ahhoz hasonlóan különböző párhuzamos univerzumokba jutnak el a sztori során. A fő cél Bertram kinyírása (vele pár másik részben találkozhattunk), aki előttünk halad a különböző helyszíneken, csatlósokat gyűjtve ellenünk.
Alapvetően még minden jól indul. A jól ismert főcímdalt követően a tévésorozatból ismert világban találjuk magunkat. A képernyőn a sorozathoz hű grafika elevenedik meg, a karakterek a jól megszokott hangokon szólalnak meg, a humor is rendben van, az elborult témájú univerzumok (például amisok, kalózok vagy rokkantak uralta világok) ötletesek. Azonban az egyre nagyobb számban érkező és egyre kevésbé változatos ellenfelek elleni lövöldözés egyre inkább átmegy agyatlan monotonitásba, egy-két főellenfél pedig aránytalanul nehézre sikerült, ami tovább frusztrálja a vége felirat felé közeledő játékost. És bár a hangos röhögés sokszor elkerülhetetlen, a rengeteg reciklált jelenetrészletnek (pl. Over vagy Peter elnyújtótt térdfájlalása) köszönhetően az újdonság varázsa nem fogja megérinteni sorozat epizódjait már jól ismerő rajongókat. Fegyvereink se fognak emlékezetesek maradni: Stewie egy lézerpisztollyal, Brian pedig egy szimpla stukkerrel nyomul kezdetben, majd ezek mellé kapunk mindkettőjüknek vagy 3-4 más felszerelést a játék során (természetesen itt is számíthatunk elborult dolgokra, Stewie például teli pelenkáit hajigálja gránátként...).

És ha már pont két főszereplő van, természetesen nem hagyhatták ki a fejlesztők a kooperatív játékmódot, amely során a második játékos bármikor ki-be ugrálhat az épp nem játszott karakterrel. (Ha egyedül vagyunk, bármikor válthatunk Brian és Stewie között, ha épp a másik fegyvereit találjuk szimpatikusnak.) A pályákon rengeteg összegyűjthető cuccot rejtettek el a designerek, hogy valamivel az újrajátszást is próbálják serkenteni – a megfelelő mennyiség beszerzésével ruhákat és miegymást tehetünk elérhetővé. A sztori mód mellé kapunk egy pár challenge pályát is (például lányok időre történő fotózása, ami a nagyszámú támadó mellett nem is egyszerű), valamint osztott képernyős, maximum négyfős multiplayer lehetőséget, amelyben további jól ismert szereplőket is viszontláthatunk a sorozatból (Peter, Lois, Meg, Quagmire és még páran). Pár órára jó ez is, de ha valaki a sztori módon már végigszenvedte magát (és a végéhez közeledve ez tényleg inkább már szenvedés), nem valószínű, hogy túl sok időt fog eltölteni a játékkal, megy a polcra, vagy a használt játékok piacára.

A mókás gamescomos bemutató után, a tévészéria kedvelőjeként kíváncsian vártam a Family Guy: Back to the Multiverse-t, azonban szerencsére nem túl nagy elvárásokkal. Így aztán a nagy jóindulattal is legfeljebb közepesnek nevezhető alkotás nem okozott akkora csalódást. Kétségtelen, vannak jó pillanatai is a játéknak, jó a humor (persze csak ha valaki szereti a sorozatot), és a grafika is megfelelően hozza a rajzfilm stílusát. Mindezek ellenére azonban a rajongóknak is inkább csak egy jelentősebb leárazás után ajánlott a beszerzése, de igazából azzal se veszítenek sokat, ha kihagyják, és megmaradnak inkább a rajzfilmepizódoknál.