Megérkezett hát a Dead Island önállóan futtatható kiegészítője, a Riptide. Ahogy azt az előzetesemben már megírtam, a fejlesztők nem érezték elégnek azt a hozzáadott extra tartalmat, hogy a kettes számot odabiggyesszék a cím után, de azért olyan nagyon szerények se voltak az árazást illetően, hiszen teljes árat kérnek ezért a részért is – ami önmagában nem baj, ha ezt az ellentmondást sikerül feloldani. Sikerült? Ennek próbáltam utánajárni.
Talán a legelső dolog, ami feltűnik a játékot elindítva, az a grafika kissé kopottas mivolta. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Riptide nagyon ronda lenne, de sajna a Chrome Engine 5 a nyomába nem ér az Unreal vagy a Frostbite Engine-nek – kissé poligonszegény környezet, kissé műanyaghatású karakterek, kissé mosott textúrák... Igazából ezeket még csak-csak elnézi az ember, de egy nagy szívfájdalmam van a grafika terén: a víz. A gond ott van, hogy nagy vizes ígéretek voltak: eső, monszun, csónakázás – nos, a megvalósítás messze nem hozza a 2013-as színvonalat. Elég a mellékelt képeket megnézni: ez mind maximális grafikai beállítások mellett készült... Az előző részben pont ez volt a jó: a trópusi nyaralóközpont pokolian hangulatosra sikerült és rengeteget adott a kiváló atmoszférához. Most a dzsungelben nyomulunk elsősorban, de a víznek ilyen megvalósítása bizony sokat elvesz a varázsból.
Nekem az se tetszett, ahogy az időjárást megvalósították. Kétfajta idő van: szikrázó napsütés és sűrű eső. A baj az, hogy nem egyszer minden átmenet nélkül vált egyikből a másikba. Értem én, hogy a trópusokon hirtelen kezd el esni az eső, de nem ennyire, és nem ilyen éles váltással (vagy csak nekem ilyen szegényes a fantáziám). Azért azt el kell ismerni, hogy Palanai szigete is van akkora, mint Banoi, és ezt mind meg is kellett valahogy mozgatni minél kevesebb töltögetéssel, és ez sikerült is. Maradjunk annyiban, hogy összességében véve a grafikus motor ellátja a funkcióját, noha látványorgiára ne nagyon számítsunk. Hangok terén jobb a helyzet valamivel, minden úgy és ott szól, ahogy és ahol kell; bár a zenéről meg kell jegyezzem, nem hagyott bennem mély nyomot (van benne, azt tudom, de igazából nem tudnám megmondani, mikor csendültek fel dallamok a játék során).
No de mi a helyzet a tartalommal? Ha eltekintünk a már emlegetett illúzióromboló víztől (jut eszembe, úszni sem tudunk – ejnye!), akkor nincs baj, sőt! Kicsit még a víznél maradva: sok helyre a leggyorsabban csónakkal juthatunk el, ámde ezek nem olyan „tank” jellegűek, mint az autók, így érdemes vigyázni és figyelni, mikor mászik be egy-egy rém. Spoilerezni nem akarok, de nem egy új zombifajtával futunk majd össze kalandjaink során – sőt, megjelentek a bossharcok egyedi főellenfelekkel, őket lilával láthatjuk radarunkon. Újdonság még a bázisvédelmi küldetések, ilyenkor építhetünk barikádot kerítésekkel (amit később fejleszteni is lehet), elaknásíthatjuk a környéket (már ha vannak aknáink), ilyesmik. Annyi problémám akadt ezzel egyedül játszva, hogy az MI finoman szólva is síkhülye: adott területet véd mindenki, és a világért nem menne oda, ahol éppen szorul a hurok – mi meg rohangálhatunk segíteni mindenkinek; ezt mondjuk remekül elkerülhetjük, ha normális humán társakkal játszunk. Apropó, többjátékos mód: ahogy az előző részben, úgy itt is probléma nélkül járkálhatnak ki-be a játékunkba a többiek, illetve mi is csatlakozhatunk a közelünkben csatangoló játékosok történetébe. A maximális létszám továbbra is négy, hiába lehet öt karakter közül választani – viszont bárki lehet bárkivel, azaz akár négy Logan is rohangálhat.
És itt álljunk meg egy kicsit. Négy szereplő ugyebár adott az előző Dead Islandből, az „újonc” John Morgant pedig egy rajongói mod ihlette. Előzetes információim arról szóltak, hogy usák haditengerész, de nekem az akcentusa alapján inkább ausztrálnak tűnik (és a sztori szempontjából is több értelme van annak, ha ő ausztrál). Mindegy, a lényeg, hogy ő tulajdonképpen Chuck Norris és Terence Hill keveréke. :D Specialitása a közelharc: nekifutásból olyat tudunk rúgni, hogy a fal adja a másikat (sokszor szó szerint), valamint egy lassú, de eléggé erős balhoroggal is megreccsenthetünk pár bordát vagy koponyát. Ha kellően felturbóztuk képességeinket, kissé nevetséges hatást keltve méterekre tudjuk rúgni a zombikat, akik aztán akár nyakukat is törhetik landoláskor. Ha pedig egyszerre vagy tíz zombit kell felpofozni – nos, az egyfajta morbid Bud Spencer–Terence Hill-féle verekedéssé alakítja a szituációt: zombik repülnek jobbra-balra, szárnyak nélkül. Amúgy ha már specializációról esett szó: végre ennek több jelentősége van, ugyanis a játék most már figyeli, milyen fegyverfajtákat használunk, és az ennek megfelelő képességünk fejlődik – pontosabbak leszünk, több sebzést okozva, és a fegyverünk sem használódik el olyan gyorsan.
Mindent összevetve nem lett rossz az új rész – játékidőt tekintve körülbelül egálban van a két évvel ezelőtti Dead Islanddel. Ennek ellenére tényleg nem érdemli meg a kettest a cím után, hiszen a Riptide leginkább a játék finomításáról, semmint drasztikus felfrissítéséről szól – és sajnos ez egyben a hátránya is. A grafika elavult, az irányítás ugyanúgy kissé ügyetlen, cserébe adott egy hosszú sztori, sok mellékküldetéssel és a felfedezés/zombimészárlás örömével és a cuccgyűjtögetés-fegyverbarkácsolás varázsával. Ahogy két éve is, úgy most is megmutatta a Techland, hogy lehet kiemelkedőt alkotni a mára már talán kissé túltelített zombis műfajban.
