Toriyama Akira talán maga sem gondolhatta, hogy a nyolcvanas évek közepén elkezdett sorozata minden idők legismertebb és legnépszerűbb japán franchise-ává növi ki magát. A lassan 30 éves Dragon Ballhoz a mai napig jönnek ki újabb sorozatok, filmek, videojátékok, a népszerűsége, még ha az egykori többmilliós őrülethez nem is ér fel, gyakorlatilag töretlen. A gépezet 2013-ban kitermelt magából egy újabb egészestés mozifilmet is, a Dragon Ball Z: Battle of Gods című eposzt, a játékipar vezetői pedig ennek hatására gyorsan léptek, és elkészítették a 2012-es kinectes katasztrófa óta az első Dragon Ball verekedős játékot, amely az eredeti sorozat szereplői mellett a tavalyi mozifilmből is tartalmaz olyan szereplőket, mint a pusztítás istene, Beerus, valamint Goku Super Saiyan God formája.
A csekély méretű (alig két gigabyte töltődött le a konzolomra) program három játékmódot kínál a kiéhezett rajongók számára: egy történetalapú egyjátékos kampányban újravívhatjuk a sorozat legfontosabb csatáit, ezeket játszhatjuk online, kooperatívban is, illetve különböző feltételek mellett más játékosokkal is összecsaphatunk. A játékmenet azonban közelről sem olyan, mint amire a sikeres és ismert Budokai Tenkaichi sorozat alapján számíthatunk. A készítők erős példát vettek a Naruto Ultimate Ninja Storm szériájáról, harcosainkkal ezúttal egy szabadon bejárható arénában küzdünk, a különbség a nindzsás játéktól, hogy az egyszerre jelenlevő több ellenfél (a harcok többsége 4v4) miatt bekerült egy lock-on funkció a csépelni kívánt ellen befogására, illetve a sorozat jellegéből adódóan karaktereink képesek a levegőbe emelkedve repülni is, és a harcok többségét általában ott is töltik. A szereplők mind egyedi, rájuk jellemző harci mozdulatokkal rendelkeznek, irányításuk azonban megegyezik, és mozdulataik is ugyanazokkal a viszonylag könnyen betanulható gombkombinációkkal hívhatóak elő. Ezek skálája esetleg akkor bővül, ha intenzív csapatjátékunkkal feltöltjük a képernyő tetejét elfoglaló energiasávot, ekkor ugyanis sokkal durvább közös kombókat tudunk végrehajtani. Az egymásra utalás pedig itt nem ér véget; elesett csapattársainkat gyógyíthatjuk, energiát küldhetünk nekik (ha egy harcosnak a rengeteg sorozatban elsütött kombó miatt ez elfogy, néhány másodpercig magatehetetlenül áll egy helyben, még védekezni sem képes), illetve egyszemélyes módban a gép irányította karaktereknek egyszerű utasításokat is kiadhatunk („Mindannyian támadjuk ugyanazt az ellenfelet!”, „Ezt bízzátok rám!” stb.).
A sorozat egyik legfontosabb jellemzője volt, hogy a szereplők folyamatos fejlődésen estek át csatáról csatára, ez a fejlődési rendszer pedig a Battle of Z-ben is jelentős szerepet kapott. Az első néhány gyakorlóküldetés teljesítése után különböző testreszabási opciók válnak elérhetővé, és minden addig megnyitott karakterünket (összesen több mint 70 harcos gyűjthető össze, az egyes szereplők fejlődési formái pedig külön-külön választhatóak, így Freezának például minden egyes formája egy külön karakter) a megvásárolható tárgyakkal, illetve a csaták végén kapott kártyákkal erősíthetjük. A felhasználható lapokra és tárgyakra természetesen megszorítások is vonatkoznak, általában profilunkkal kell egy megadott szintet elérnünk, ezt pedig minél több csata sikeres megvívásával érhetjük el.
A történet az anime/manga jelentősebb történetszálai alapján van felosztva fejezetekre. A Saiyan sagával kezdünk (Raditz, Vegeta és Nappa érkezése a Földre), ezt követi a Freeza elleni harc a Namek bolygón, majd jönnek Cell és az androidok, és így tovább a már (remélhetőleg) ismert történet szerint. A remélhetőleg azért lényeges, mert a Battle of Z olyannyira a keményvonalas rajongóknak készült, hogy minimális átvezető jelenettel és magyarázattal szolgál arra, kik is az aktuális szereplők, és miért is csépelik egymást. Felvetődhet a kérdés, hogy ha egyszer a fejlesztőknek a rendelkezésére állt az összes anyag, nehéz lett volna bevágni a jelentősebb részleteket az animéből, esetleg legalább valamilyen motion comicos megoldást nyújtani? Ha ez sikerült volna, történeti szempontból a Battle of Z az egyik legjobb feldolgozása lehetne a sorozatnak. Sőt, az egyes fejezetekben általában nem csak a Z harcosok oldaláról játszhatjuk végig az eseményeket: rögtön a Saiyan Saga során dönthetünk úgy is, hogy a Vegeta és Nappa szemszögéből követjük a történetet, aprítjuk Gokut és barátait, a történet előreléptetéséhez pedig elég csak az egyik ilyen szál továbbvitele.
A történet mód erősebb támogatása pedig már csak azért is ajánlatos dolog lett volna, mert multiban a játék nem igazán erőlteti meg magát, és most nagyon-nagyon enyhén fogalmaztam. Verekedős játék ellenére a Dragon Ball Z: Battle of Z nem rendelkezik osztott képernyős, vagy gép elleni battle móddal, egyedül a történet régebbi küldetéseit játszhatjuk bármikor újra, és variálhatjuk meg úgy a karakterek listáját, hogy például négy Super Saiyan Son Gokuval megyünk Freeza végső formája ellen. Kooperatívban nem sok vállalkozó szellemű játékost találtam, kompetitív módokban viszont annál inkább, és ki tudja, akár élveztem is volna a hangzatos Battle Royale és Dragon Ball játékmódokat (utóbbiban például a győzelem feltétele a pályán elszórt sárkánygömbök összegyűjtése), ha a próbálkozások többségénél a játék nem dob ki csatlakozás közben... Vagy ha el is indítok egy meccset, az nem szaggat olyan iszonyatosan, mintha diavetítést néznék. Más játékokkal is tettem egy próbát a rend kedvéért, ott minden rendben ment a multival, a Battle of Z esetében viszont egyetlen normális online csatát nem tudtam megvívni.
A cel shaded grafika még tűrhető is lenne a néha igen sivár helyszínek ellenére, az irányítás eleinte fura (a Naruto nem véletlenül használt kis arénákat ehhez a játékstílushoz, a távolsági támadások dominanciája pedig néha már-már nevetséges a harcok során), de végső soron megszokható, a hangulat az alapműből fakadóan adott, de a sok hiányosság és hiba egy idő után túl hatékonyan farag le belőle. Ha valaki nem vérbeli Dragon Ball fan, aki a mai napig Son Goku-s pizsamában alszik, évente egyszer szertartásosan újranézi az összes eddigi sorozatot, él-hal mindenért, amire ráragasztják Akira szenszei mesterművének nevét, és nem feltétlenül esik hanyatt a lehetőségtől, hogy kipróbálja Beerust és Goku legutóbbi formáját, az nem biztos, hogy erre a Dragon Ball játékra szeretne beruházni. Nagyon messze van a tökélytől, de még a relatív élvezhetősége is egy szűk hardcore rajongói táborra korlátozott. A többieknek pedig ott van számtalan korábbi, jobban sikerült adaptáció.
