Tavaly szeptemberben új királyt koronáztunk a túlélőhorrorok kategóriájában, az újonnan alakult Red Barrel Games első játéka, az Outlast ugyanis letaszította trónjáról az addigi etalon Amnesia: The Dark Descentet. A játék egy elmegyógyintézetben játszódott, ahol mindenféle embertelen kísérleteket folytattak a betegeken, ám egy rejtélyes esemény következtében a kocka megfordult, az őrültek kiszabadultak, a hely pedig igazi pokollá változott. Ide érkezik meg egy füles miatt Miles Upshur riporter, hogy kiderítse, mi történik a falak között, ám nagyon hamar rájön, hogy hiba volt bemerészkednie az intézetbe. Onnantól meg már csak a saját túlélése és menekülése a cél.
A fejlesztők néhány héttel a premier után már be is jelentették az első DLC-t (reméljük, hogy ez csak az első a sorban), amely az alapjáték főhősét az intézetbe csaló titokzatos Whistleblower történetét meséli el. A DLC a napokban érkezett meg, én pedig mohón rá is vetettem magam.
A Whistleblower valóban egy előzménytörténet, ám abból is az egyik legjobban összerakott, amivel valaha találkoztam. Sajnos csak egy DLC-ről van szó, vagyis alig 2-3 óra alatt teljesíthető (aki rohan, annak ennél gyorsabban is), de a sztori még így is tökéletesen illeszkedik az alapjátékhoz. Ezúttal egy Waylon Park nevű informatikust irányítunk, akivel rögtön ott vesszük fel a fonalat, hogy azt a bizonyos emailt elküldtük Upshurnak. De hiába követünk el mindent, hogy ez titokban maradjon, nagyjából olyan gyorsan lebukunk, mint kisgyerek a nagyi éléskamrájában. Alig pislogunk kettőt és máris munkatársból kezelt beteggé avanzsálunk, és mindannyian tudjuk, hogy mit jelent a Mount Massive-ban betegnek lenni... Épp egy kis bemelegítő agymosáson ülünk, mikor elszabadul a pokol (hogy pontosan mi történik, azt az alapjátékból már tudhatjuk), így kis szerencsével mi is kiszabadulunk és meg is kezdődik az igazi kaland: ki kell jutnunk az intézetből, hogy elmondhassuk a világnak, mi folyik ott.
A DLC valójában csak nagyon kevés szempontból tér el az alapjátéktól, ugyanis ezúttal is egy teljesen szétvert, megszállt intézetben kell bolyonganunk. Csak az első néhány percben láthatjuk a még működő, „békés” intézményt, de amint ténylegesen elkezdődik a menekülés, már a jól ismert földi pokolban találjuk magunkat. Ezúttal is lesz egy kameránk, amely éjjellátóként funkcionál leginkább, és ezúttal sincs ezen kívül semmink, amivel védekezhetnénk, csak a futás. A fejlesztők mégis olyan ügyesen építették fel az egészet, hogy úton-útfélen valami utalásba botlunk, ami apránként összeköti a DLC-t az alapsztorival.
A pályák felépítése is azonnal ismerős lehet, bár végig vadonatúj helyszíneken fogunk settenkedni. Tulajdonképpen az alapjátékban fentről igyekeztünk lefelé, most pedig fordítva. Olyan épületekben fordulhatunk meg, mint a börtön, a régi női szárny padlástere vagy épp a sportcsarnok (utóbbi az igazi kedvenc). A helyszíneken ezúttal is rengeteg beteg grasszál mindenfelé, akikről most sem lehet előre tudni, hogy ki veszélyes és ki ártalmatlan. És természetesen most is találkozunk néhány igazán elborult elmével, akik sokáig megkeserítik az életünket. Közülük csak az elsőt lőném le, ő a kannibál, aki egy körfűrésszel lohol fáradhatatlanul a nyomunkban. De ő csak az első...
A látványvilág semmit sem változott, de ez egyáltalán nem negatívum, hiszen már az alapjáték is tökéletesen megfelelt a témához és a hangulathoz. A hangok viszont szerintem egy árnyalattal jobban sikerültek.
A Whistleblower DLC tehát zseniálisan vitte tovább az Outlast történetét (még ha valójában egy előzményről van is szó), rengeteg apró részlet került bele, amelyek kiegészítik az alapjáték sztoriját. Az egyetlen fájó pont számomra a rövidsége, de őszintén szólva egy DLC-től a 2-3 órás játékidő egyáltalán nem kevés, így ezt sem róhatom fel neki. Aki szerette az Outlastot, az mindenképpen szánjon időt (és némi pénzt) a kiegészítőre, mert garantáltan nem fog csalódni. Ugyanaz a hangulat, ugyanaz az állandó feszültség. Csak épp más végkifejlet... és egy utalás, hogy ezzel még nincs vége...