Már megszámolni is nehéz, hogy hány olyan videojáték készült, amelynek alapját valamelyik akkor éppen aktuális mozifilm adta. Ugyanez érvényes a szuperhősös filmekre is, amelyekből az egyik legutóbbi a The Amazing Spider-Man 2. Pókunk új kalandja már a mozivásznakon sem sikerült túl jól, erről bő két hete már részletesebben is olvashattatok nálunk. Ehhez képest kíváncsian vártam az új Beenox játékot, amelyről váltig állították a pókarcra szakosodott stúdiónál, hogy bizony sok tekintetben fog megújulni az előző – egyébként egyáltalán nem rossz – játékhoz képest. Nos, mindenféle spoilerezés nélkül állíthatom: megint csak a duma volt sok, a tett annál kevesebb.
A bajok már rögtön a The Amazing Spider-Man 2 történeténél kezdődnek. Az események – kvázi a tutorial – ugyanis Ben bácsi halálánál veszik fel a fonalat. Ez azonban még köszönőviszonyban sincs a képregényekből ismerős felállással, ráadásul az egész jelenet összecsapott, mint egy filmművészeti fősulis beadandó. Sebaj, ezen hamar túltehetjük magunkat, hiszen az alig 2-3 perces jelenet úgyis csak egy visszaemlékezés, majd rögtön ugrunk is két évet az időben, amikor is pókunk még mindig a gyilkos után kajtat. Persze ez csak némi felvezető, az első néhány küldetés után szinte a feledés homályába is vész a dolog, hiszen figyelmünket egy különös gyilkosságsorozat tereli el. Egy titokzatos alak (nem lövök le nagy titkot, ha elárulom, Mészárszékről van szó) sorra gyilkolja a rosszarcúakat az utcákon, amivel villámgyorsan el is éri, hogy New York összes gengsztere (legyen szó egyszerű fogdmegről vagy épp szupertitkos kísérletek szerencsétlen melléktermékeként megszülető mutánsokról) a mi nyomunkba ered, hisz minden jel ellenünk szól. Oscar-gyanús, nem igaz?
A játék talán egyetlen pozitívuma, hogy a fentieknek köszönhetően egészen sok ismert gonosztevővel futhatunk össze Manhattan utcáin, akik persze nem csak egy hot dogra szeretnének meghívni bennünket. Másfelől egy pókemberes játéktól ez azért ma már teljességgel elvárható, már csak az előző epizódok miatt is. A játékmenet azonban nagyjából tíz perc alatt rúgja ki a széket a hangulat alól. Az egészről süt a határidőre összecsapottság, szinte minden eleme kidolgozatlan és következetlen. A nagy újdonság (kb. az egyetlen újdonság) a hálólengést érinti, itt ugyanis új irányítást vezettek be: külön irányíthatjuk a bal és a jobb karunkat, valamint azt, hogy azokkal merrefelé lőjük ki hálónkat. Az ötlet még akár jó is lehetne, csakhogy teljesen elveszik a játékban. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy melyik kezünket és melyik irányt választjuk, az egész úgyis megy magától, pókunk pedig csak akkor pottyan le az égből (megjegyzem, egy 75 emeletnyi zuhanástól sem kell megijedni, a végén a pók egy mozdulattal megfékezi az esést és puhán érkezik a talajra, vagyis meghalni még véletlenül sem lehet), ha nem csinálunk semmit. Az egész amolyan „van, de minek” érzést kelt.
Szintén érződik az akarás a fejlesztők részéről a harcrendszeren is, ugyanis itt is próbáltak valami újat villantani. Ennek köszönhetően végig olyan érzése van az embernek, mintha az Assassin's Creed és a Batman Arkham szériák mutálódott kisöccséhez lenne szerencsénk. A rendszer gyorsan tanulható, de hiányzik belőle a lélek, a dinamika és a folyamatosság. Az animációkról már ne is beszéljünk, a játék szinte minden elemében darabos pókunk mozgása, talán csak a hálólengés kivétel ez alól.
Néhány küldetés során lehetőségünk van kifaggatni ellenfelünket. Ez persze megint messze elmarad a Batman játékok hasonló megoldásától. Mindössze arra van lehetőségünk, hogy az elérhető témák sorrendjét meghatározzuk. Az egyes témákhoz tartozó animációk megint csak rendkívül darabosak, így a végeredmény inkább görcsös és röhejes, mintsem hiteles.
Szörnyülködésem itt még nem ért véget, ugyanis Beenoxnál elhatározták, hogy ráerőltetik a játékosokra a sok alternatív gúnyát, ha tetszik nekik, ha nem. Ezt rém egyszerűen, de annál idegesítőbben oldották meg: minden öltözet más és más paraméterekkel rendelkezik, egyik a harcok során nyújt előnyt, a másik mondjuk gyorsabb közlekedést tesz lehetővé. Csakhogy hiába szeretnék én nagyobb életerőt, ha éppen az ezt nyújtó ruha a legkevésbé sem szimpatikus.
Néhány dologért azért jár piros pont is a fejlesztőknek. Az egyik, hogy valamelyest nagyobb szerepet kapott Peter Parker a játékban, mint eddig bármikor, persze túlzásba most sem vitték. A másik Stan Lee felbukkanása, aki egy kis képregényboltot vezet a belvárosban, ahová bármikor betérhetünk. Itt találjuk az összes gyűjtögetni valót a játékban: a képregényeket, a plakátokat (concept artok), a szereplők szobrait és hasonlókat. Ötletes. Végül nekem tetszett, hogy a véletlenszerűen felbukkanó mellékküldetések csak rövid ideig érhetőek el (vagyis egy-egy bankrabló nem vár türelmesen a bank széfjénél, amíg 4-5 főküldetés elvégzése után méltóztatok arra lengedezni, hogy fenéken billentsem), ha nem sietünk a helyszínre, eltűnnek. Ezt pedig rosszul viseli a város, erősen árt az egyébként is ingatag lábakon álló hírnevünknek. Cserébe egy-egy ilyen küldetés teljesítése után rólunk áradozik a sajtó (no nem Jamesonék).
A The Amazing Spider-Man 2 grafikája finoman szólva is 2006-os. Oké, én a PlayStation 3-as változatot teszteltem, de könyörgöm, ezen a konzolon már jelentek meg olyan játékok is, mint a The Last of Us vagy a Beyond: Two Souls, amelyek meseszépek. Ez a játék viszont a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb gyenge közepes. A város összecsapott, az épületek egyformák és csúnyák, a járókelők száma és a forgalom is olyan gyér, hogy azért a valóságban New Yorkban élők összetennék a két kezüket. Ráadásul minden modell csúf, kezdve a járókelőkkel egészen a járművekig. Sajnos még a fontosabb karakterek sem részesültek jobb bánásmódban, pókunk is rég volt ilyen rossz formában. Hogy legyen még mit szapulnom, a játék rengeteget tölt. Akár percekig is várhatunk semmitmondó tippeket olvasgatva, amíg betölt egy alig fél perces átvezető videót, hogy utána újra töltögetni kezdje a várost.
Hangok terén legalább hozza az elvárhatót a Beenox játéka, mind szinkron, mind hangeffektek és zenék terén. De kimagaslóra itt se számítson senki.
Mit is mondhatnék még a The Amazing Spider-Man 2-ről? A fenti kifakadásomból látszik, hogy szinte nincs olyan eleme a játéknak, amelyről dicsérően lehetne beszélni. Számomra ez már csak azért is érthetetlen, hiszen a Beenox már évek óta szinte nem készít mást, csak pókemberes játékokat, igazán kitapasztalhatták volna már, hogy mi működik és mi nem. Az előző alkotásuk fényévekkel hangulatosabbra sikerült ennél, így ez óriási visszalépésnek számít minden tekintetben. Ennél fogva pedig tiszta szívből még a legnagyobb rajongóknak is csak félve ajánlhatom a játékot. Aki egy jót szeretne hálóhintázni az inkább vegye elő a The Amazing Spider-Mant (2012), a Spider-Man: Shattered Dimensionst (2010) vagy akár az Ultimate Spider-Mant (2005)...
