Lezárult hát az első évadja a Telltale új sorozatának, a The Wolf Among Usnak. Én meg kicsit bután és üresen ülök itt a képernyő előtt, hiszen szavakba kéne öntenem, mit is gondolok-érzek a játékkal kapcsolatban – mindezt persze úgy, hogy a történetből nem fedek fel semmit.
Hogy miért is vagyok ennyire filozofikus hangulatban? Annak idején a Telltale találta ki tulajdonképpen az epizodikusan megjelenő kalandjátékok műfaját, és egész szép sikereket értek el: Sam & Max, Back to the Future, Tales of Monkey Island, hogy csak az ismertebbeket említsem. Vérbeli point & click kalandjátékok a vérbeli point & click kalandjáték-rajongóknak. Aztán jött a The Walking Dead Season 1, és egyszerűsödni kezdett a játékmechanika. Félreértés ne essék: a The Walking Dead első évada fantasztikus alkotás lett, de ezt sokkal inkább a szívbemarkoló története miatt érdemelte ki, semmint a kalandjátékelemek miatt – ezt viszont remekül kompenzálták az általunk irányított párbeszédek és a sok választási kényszer. Persze a történet gerince változatlan marad, akárhogy is döntünk, viszont – olykor nem is kicsit – más színezetet kap az egész, ha egy újrajátszás során másként játszunk.
És ezzel elérkeztünk Bigby Wolf barátunk történetéhez. Ahogy telt az idő és ahogy jöttek az új epizódok, egyre kevesebb kalandjátékot és egyre több drámát, illetve quick time eventeket kaptam. Az ötödik epizódban már egy darab tárgyat nem vehettem fel, a vizsgálható objektumok száma is emlékezetem szerint 10 alatt maradt, cserébe a párbeszédekben adott válaszaimnak nagyobb súlya lett, illetve egész sokszor kellett a billentyűzetemet különféle akciójelenetekben püfölnöm. Hazudnék, ha azt mondanám, nem szórakoztam jól. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszett a The Wolf Among Us. Továbbra is tartom: Bill Willingham világa fantasztikus, és a Telltale kellő tisztelettel és hozzáértéssel, nagyszerűen ültette át számítógépekre és konzolokra. Ahogy azt már említettem az első epizód alapján írt cikkemben: ezek a meselények már nem gyerekkorunk kedves kis figurái. Bigby ha átalakul farkassá, elég durva és véres mészárlást tud rendezni, és hát a kis hableányt is megtekinthetjük próba közben a sztriptízklubjában. És igen, az a foglalkozása... (Remélem, ennyi spoiler még nem baj... ;) ) Ugyanakkor a The Wolf Among Us már egyre kevésbé kalandjáték, egyre inkább interaktív mozi, játékelemekkel megfűszerezve. Ráadásul rövid is: az öt epizódot összesen 8 óra alatt végeztem ki, és ebben már benne van némi olvasgatás is az extrák között található háttérinformációkról. Nem vagyok benne biztos, hogy nem-e a párhuzamosan futó The Walking Dead 2. évad miatt került háttérbe a puzzle-elemek kidolgozása, hiszen egy dialógust gondolom még elágazásokkal együtt is könnyebb és gyorsabb kidolgozni. És így adódik a kérdés: hogy fogja ez a kis stúdió győzni a Tales from the Borderlandset és a Game of Thronest a The Walking Dead és most már a The Wolf Among Us mellett?
Itt van tehát egy fantasztikus sztori, érdekes szereplők, csavaros történetvezetés – csak épp a játék maga az, ami halványodik epizódról epizódra. A The Wolf Among Us nagyon jó interaktív alkotás, érdemes beruházni rá – csak játékélményt ne várjunk túl sokat tőle.
