A mindössze egy kisebb maroknyi fejlesztőt magába tömörítő Bossa Studios tavaly egy meglehetősen egyedülálló, de annál érdekesebb játékkoncepcióval rukkolt elő. 2013 áprilisában került ugyanis a virtuális PC-s boltok polcaira második programjuk, a Surgeon Simulator, amely az alap, sebtiben – mindössze két nap alatt –, egyfajta tanulmányként összedobott változat másfél hónap (vagyis 48 nap) alatt átdolgozott, teljes értékűnek szánt kiadása volt. A játékban egy sebészt, nevesül Nigel Burke-öt alakítottuk, aki a legkülönfélébb műtéteket végezte el a lehető legelképesztőbb szituációk közepette. A hiánypótlónak szánt, azonban leginkább valamiféle morbid vicctengerbe fulladt alkotás igen vegyes fogadtatásban részesült a szakma részéről, amely a leginkább kritikát érdemlő aspektusként a program rettenetesen rosszul kidolgozott irányítását rótta fel – ami, valljuk be, egy ilyen stílusú, leginkább az ügyességre és precizitásra építő játék esetében nem egy szerencsés vonás. A készítők ettől függetlenül úgy gondolták, a program megérdemel még egy próbát, így nemrégiben megjelent az évfordulós kiadása, immár PlayStation 4-re. A Surgeon Simulator: Anniversary Edition azonban sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, legalábbis az én szememben.
A mindenféle különösebb oktatórész nélkül induló programban a szívátültetéstől az agy- és vese-transzplantáción át egészen egy ufonauta megmentéséig számos, a valós életben borzalmasan nagy kihívást, gyakorlatot és szaktudást igénylő operációt hajthatunk végre. Ezeket (leszámítva, hogy minimum műtéttípusonként egy-egy külön bejáratú szakorvos überprofesszort igényelnek a valóságban) a létező legelképesztőbb körülmények között kell végrehajtanunk, mint például egy kórház sötét folyosóján, egy száguldó mentőautóban vagy az űrben. Mindez azért is figyelemreméltó, mert célunk éppen az adott delikvens minél kisebb vérvesztesége, végső soron pedig életben tartása lenne az összesen húsz műtét során, amelyet a program jutalmaz is. Oké, ezekkel nem is lenne semmi baj, hiszen néha a keserű valóság által írt forgatókönyvekben is hasonló szükséghelyzetek állnak elő, de sajnos a mindenek rákfenéjét okozó vezérlés jelen esetben talán még rettenetesebb, mint a PC-s változat esetében volt.
Akár kontrollerrel, akár mozgásunkkal próbáljuk Dr. Burke (ez nem az a Dr. Burke) jobb kezét irányítani, az nagyon gyakran egyfajta igen frusztráló tragikomédiába fullad. A páciensek vágható (vagy törhető, szétverhető stb.) pontjai jelölve vannak, ám ezek pontos elérése néha meglehetősen nehéz. Ennek egyik legfőbb oka az eszközök és egyebek szögének, állásának állíthatatlansága. Hiába ragadjuk meg például a szikét végre rendesen, ha annak hegye rossz felé irányul, így nem tudjuk eltávolítani az adott szervet. Máskor az organikus implantátumot (amelyet mintegy háromszor ejtettünk el, de sebaj, hiszen leporoltuk őket :-) ) rossz pozícióban vesszük kézbe, így az nem passzol az adott helyre. Ezek a dolgok néha majdhogynem játszhatatlanná teszik a programot, amely azonban nem lenne rossz, ha ezt a nem elhanyagolható részt rendesen kidolgozták volna a tisztelt készítők. Igazság szerint az első pálya még mókás is, és a későbbiekben is akadnak vicces bénázások (mint amikor saját magunkat ütjük ki), de hamar elér minket a rendszeres ügyetlenkedésből fakadó elkeseredettség érzése, amely viszonylag rövid idő alatt rá is nyomja a bélyegét a játék és a játékos hangulatára, és amelyen a gyakorlás is csak csekély mértékben segít.
A ketten játszható kooperatív játékmód az egyszemélyes kampány mellett üdítő színfoltot jelent, még ha gyakorlatilag azt is jelenti, hogy immár ketten szerencsétlenkedhetünk a beteg körül. Ezt azonban legalább egymást ugratva tehetjük meg.
Újgenerációs konzol ide, évfordulós kiadás oda, a program megvalósítása sem tartozik a legelkápráztatóbbak közé. A látványvilágért a Deus Ex: The Fallból vagy az Oddworld: New ’n’ Tasty-ből ismert Unity Engine felel, amelyet azonban nem aknáztak ki a fejlesztők, így a vizuális megjelenítés maximum egy közepest érdemel. A zenék nem rosszak, de nem is kiemelkedően jók, ami ugyancsak igaz a hangokra is. A minden kudarcért felelős, nagyon ügyetlenre sikerült vezérlésről pedig már fentebb írtam, sajnos csupa hideget.
Nem tudom, hogy a három éves medikusi múltam, vagy a – jelen esetben valóban – szigorú videojáték-teszter énem teszi, de számomra a Surgeon Simulator: Anniversary Edition sokkal inkább volt egy szürreális (rém)álom, mint egy értékelhető alkotás. Pedig a koncepció jó, a játék akár sikeresen be is tölthetett volna egy, a Life and Death két epizódja óta fennálló piaci rést, és az összetevőket is gondosan válogatták össze a fejlesztősrácok, de a rekordrövidségű fejlesztési idő és az igencsak limitált létszámú csapat sajnos óhatatlanul rányomta a bélyegét mindenre. Sajnálom, mert érdekes lehetett volna komoly műtéteket végrehajtani a mai játékokhoz hasonló látványvilágú környezetben, új vezérlési módok segítségével, de jelen esetben nem ez történik. Aki egy kis morbid mókára vágyik, az nyugodtan vesse bele magát az „univerzum legjobb sebészének” mindennapjaiba, de hatalmas játékélményre senki ne számítson, az ugyanis most elmarad.