26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Worlds of Magic

Korai hozzáférést kapott a Master of Magic szellemi öröksége.

Írta: HFEFE88

Akik régi motorosok a 4X stratégia műfajában, bizonyára találkoztak már vagy emlékeznek még az 1994-ben megjelent Master of Magic című játékra. Két különböző világban játszódó fantasy univerzumával, RPG jellegű hősmenedzsmentjével és játékmenetével a kor egyik igazi gyöngyszemének számított. Most a Wastelands Interactive jóvoltából elérhetővé vált a nagyközönség számára az általuk csak a Master of Magic szellemi örökségeként emlegetett Worlds of Magic című játék.
A fejlesztők fő célja az, hogy minél inkább hűek maradjanak a nagy múltú elődhöz a Master of Magichez. Szinte minden fontosabb aspektusát át is emelték a játékba, de kihangsúlyozva, hogy ez nem folytatás, hanem egy teljesen új játék, amelyet ki szeretnének bővíteni sok új dologgal. Előzetesünk a Steamre felkerült Early Access verzió alapján készült.

Worlds of Magic

A World of Magic univerzuma hét világra tagolódik, amelyeknek különböző tulajdonságaik és felszíni sajátosságaik lesznek. Ezek a Föld, Tűz, Levegő, Víz, Árny, Paradicsom, valamint az úgynevezett elsődleges világ, a Prime. A cikk írásakor aktuális 1508M verzióban a fentiek közül hármat választhatunk ki, mint alternatív létsíkot (Prime, Árny és Levegő), amelyek között teleportok segítségével közlekedhetünk. Ezek a világok meglehetősen változatosak, sokszínűek és remélhetőleg ez a sokszínűség csak bővül a végleges változatig.
Frakciókból jelenleg négy áll rendelkezésünkre, és természetesen ezek szinte minden aspektusukban eltérnek egymástól. A játék igazi jellegzetessége azonban a hős generálása. Lehetünk gyógyító és támogató mágus vagy védelmező harcos, ugyanakkor hagyatkozhatunk a sötét mágiára vagy kizárólag pusztító varázslatokra is. Mindemellett mindent akár saját kezűleg is beállíthatunk, így létrehozva egy saját, egyedi kasztot.
Nagy újításnak mondható még a játékban, hogy az elsődlegesen RPG-kben alkalmazott D20 szabályrendszert használták fel benne a készítők a harcrendszerhez.

Worlds of Magic

Ejtünk pár szót a körítésről. A grafika jelen állapotában vegyes érzelmeket keltett bennem. Csúnyának nem mondanám, sőt a stílushoz még passzol is, viszont az biztos, hogy némi csiszolás ráférne így 2014 derekán. Beállításainkat szűk keretek közt módosíthatjuk, ráadásul a motor még kicsit optimalizálatlan.
Hangok és zenék tekintetében viszont kicsit csalódott vagyok. A melódiák elsőre hangzatosak, azonban pár óra után monotonná és egyenesen zavaróvá váltak. Ugyanígy nem tudok sok jót elmondani a környezeti hanghatásokról vagy az egységek hangeffektjeiről sem. Ám tegyük hozzá ismét, hogy bétával van dolgunk, tehát még sok minden fejlődhet ebből a szempontból.
A végére hagytam minden béta fő jellegzetességét, a bugok halmazát. Találkozhatunk hibaüzenetek hadával különböző környezeti interakcióknál, csata közben semmire sem reagáló ellenfelekkel vagy a random időközönként felbukkanó értesítéssel, ami vagy győzelemről vagy vereségről szólt, csak hogy párat említsek. Ezekre fel kell készülni, ám az igazi rajongókat ez biztosan nem fogja eltántorítani, főleg annak tudatában, hogy még nem a végleges verzióról van szó.

Worlds of Magic

Összesítve, én nagyon szeretném szeretni ezt a játékot már csak a szellemi örökség tudata miatt is, ám be kell vallanom, hogy jelen verziója még kissé zavaró hiányosságokkal küzd. Azonban nem kell csüggedni, hiszen a fejlesztés még javában zajlik, és akár még egy fantasztikus körökre osztott fantasy stratégia is kerülhet a kezeink közé.
A Worlds of Magic a Steam korai hozzáférésű programja keretében érhető el. Fix megjelenési dátumot a fejlesztők még nem tettek közzé, véleményük szerint inkább a minőséget tartják szem előtt, mintsem egy kőbevésett megjelenési dátumot. A következő nagyobb patch ebben a hónapban várható.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Worlds of Magic
  • Worlds of Magic
  • Worlds of Magic
  • Worlds of Magic
  • Worlds of Magic

Worlds of Magic

Platform:

Fejlesztő: Wastelands Interactive

Kiadó: Wastelands Interactive

Megjelenés: 2015. március 19.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!